Tényleg, ez egy általános szombat volt. Reggel ébredés, sajnos ugyanakkor mint tegnap - az a fránya belső óra asszem most beállt erre az időpontra, így félek tőle, hogy esetleg ezt állandósítja. Mer akkó bajba lennék, nemkicsit. Igyekeztem jól kihasználni a hirtelen rámszakadt időt, melyet hasznosan sikerült avanzsálnom. Délelött: meló a cégnél. A jó időre való tekintettel elég rossz nézettséget sikerült produkálnunk erre a pár órára: ember szinte be sem tette a lábát hozzánk. Ebédre finom savanyúkáposzta és isteni prósza várt. Csoda ha hazaérve az ágyikó gravitációs mágnese átvette felettem az irányítást? Hát nem, egészen 5ig sikerült elaludni. Ébredés után elindultam egy ígéretemet teljesíteni, s megnézni-megfotózgatni egy spinning maratont. Ez a mutatvány arról szól, hogy 4tagú csapatok tekernek egymás mellett és az a csapat győz, aki a legtöbbet tudja a sok óra alatt letekerni. Nem vártam meg ugyan a végeredményt, de már jócskán túllépték a 100kmt az élboly játékosai amikor leléptem. Mint realizáltam: ez egy közösség és sokan emiatt (nameg a mozgás is jólesik) jönnek el az ilyen rendezvényekre. Nekem kicsit uncsink tűnt kívülről nézve ez a szabadelvű helybentekerés, sokkal izgibbnek éreztem volna ha mindenki előtt van egy lcd monitor, ahol éppen egy szép tájon teker, ha nem is máshogy, legalább virtuálisan. Nomeg az is eléggé spannoló hatásnak tudna érvényesülni, ha egy baromnagy lcdn látni lehetne folyamatosan azt, hogy melyik csapat mennyinél tart, mekkora a pedálfordulatszám és a sebesség, mennyi ideje teker, eddig milyen átlagokat nyomott stb. Bár lehet én nagyoncsak a statisztikák és numerikus mérőszámok bűvkörében élek, de szerintem ez tök fontos dolog lenne. Volt még kiállítva két spéci pályakerékpár is, melyeken lehetett kétszemélyes sprinteket nyomni, ahol az 500m elérését egy nagy táblán mutatók szimbolizálták. Kissé kacérkodtam a gondolattal hogy egy próbára bepróbálkoznék, de nem hiszem hogy a normál ruhámban ez egyáltalan jó ötlet lehetett volna. Na majd legközelebb...hazafele kis bevásárlás, mely vacsiötletet szült: friss újhagyma, zsemle és füstölt tarja személyében.

 Következő utam egy kedves ismerős gépének megnézése és egy hatalmas szelet frissen felvágott hazai feketeerdő-torta elpusztítása volt. Ági nagyon finom tortát sütött, megturbózva a krémet némi túróval, mely nagyon érdekes és egzotikus élménnyel gazdagította az alapból is remek sütit. Azt már nem is mondom, hogy frissen őrölt fahéj is volt a tetején s egy kis szeletelt mandula pikantérozta meg az oldalát. Alig bírtam vele, de hát ilyen az élet: otthagyni hatalmas véteknek éreztem volna. Galopp haza, s közben egy nem tervezett megállót tettem, mellyel sikerült egy helyzetet tisztáznom és ha midnen jól megy egy remek kirándulást lefixálni a jövö hónapra. Itthon jött amit megérdemlek: a hőn várt vacsi, melyből túl sokat nem bírtam letolni a torkomon. Az este maradék részét a jól ismert fekaparti töltötte ki, mely most kicsit filmnézős volt, hiszen a szállító című örökbecsű film pergett amit egy gagyi (jókat röhögtünk) horrorszindróma követett. Majd a befáradt csapat eltette magát vasárnapra.

 Futós nap volt, az biztos. Minél korábban kezdesz egy napot, annál valószínűbb, hogy kb ugyanannyival később fogod befejezni. Hajnalban egy aligfelébredős ámde nagyon kellemes találkozóm volt, melyért érdemes volt ilyen korán kellni. Ráadásul jómultkorában új ébresztőhangot állítottam be, amire nem ébredtem fel. A belső óra azért dolgozott így kis késéssel de felnyitottam a szemeimet és villámgyorsan összekaptam magamat és pontosan sikerült érkeznem. Szóval szép volt, jó volt, csak rövid. Mint általában a szép és jó dolgok ugyebár.

 Napok óta érik egy dolog, amihez nem tudtam hozzányúlni, mert az emberi és tárgyi feltételek nem tették lehetővé. De ma minden adottá vállt és elsőre sikerült megoldani a dolgokat nemkevés magaslati levegőn töltött idővel. Érdekes volt magasból szemlélni a világot. Minden kisebbnek és jelentéktelenebbnek tűnik megfelelő magasságból. Dolgom végeztével mentem ebédezni, majd egy másik külső munkát megoldani. Ez a vártnál egyszerűbben ment és mikor mindezekkel végeztem, már vége is lett a napomnak. Hazaérve kihasználva a remek időt a kertben fotóztam a napsütötte virágokat. Valahogy kellemes nyugalom fogott el ahogy próbáltam a nemkönnyű makrófotózást is manuális módban. A végeredmény itt láthatjátok.

  Amíg kint nyomtam az expót, a telefonom a szobában bent zümmögött, keresett a Zsófi. Mint kiderült el akart mászni valamerre kicsit kattingatni. Mivel bennemvolt a fotózgatás simán kitoltuk magunkat a csótóra egy kis workshopra.

 Sajna kicsit futós lett a dolog, hiszen este 8ra három helyre voltam hivatalos egy időben. Gondolam én, kezdek a HSMKban, így pontban 8ra ottvoltam. Kicsit meglepett, hogy alig van autó a ház előtt és még a mozgás is kicsi volt a környéken. Kiderült, a koncert elmaradt, így téptem le a HEMOba, ahol egy ismerősöm dalestje történt. Könnyed félórát töltöttem el, közben a szép dallamokat hallgatva szidtam a színpad méretét, hiszen a projektor (állványzata) miatt baromira nem lehett a csapat egy részét a kicsike színpadon fotózni. Futás tovább, hiszen már több mint félórája dübörög az Ismerős Arcok koncert. Tavaly már volt szerencsém hallgatni és fotózni a csapatot itt Kanizsán a turné alkalmával, s akkor is jól éreztem magamat a koncerten. Most is jó volt a hangulat, a közönségre se lehetett panasz. Az énekesnek éppen szülinapja volt, így kis zenekari segítséggel egy zsúfi terem ordította: Boldog Születésnapot!

 Alias csütörtök, kicsit oroszosan. Ha már itt tartunk akkor legyen ez a nap, mondtam és felkeltem az ágyból, kissé fájós fejjel (ami amúgy vagy két napig fájt is egyfolytában). Szép napra virradtunk, melynek a délelőttje keményen pörgősre sikeredett, a délután pedig már a normális kerékvágásban folyt le.

 Meló után visszakaptam a bicajomat, mely egy kis szakértő kézpár után érkezett vissza gazdájához felkészítve a következő hónapok várható downhill vaddisznólkodásaira. Az este maradék fele aprócseprő történésekel és rendrakással, takarítással telt. mivel jön a tavasz, Samu hullószőröset játszik, azaz mindenhol (de tényelg mindenhol) macskaszőrrel találkozik az ember. Mindezek után kellemes nyugalommal dőltem le a gép elé, ma sem unatkoztam. Próbáltam korán ágybakerülni, hiszen holnap korahajnalban volt a tervezett ébredés, de sikerült elszöszmötölni az időt és ismét csak éjfél után érkeztem el a teljesen vízszintes állapotig.

 Merthogy a mai napot élvezetjelleggel fabrikáltam össze. Persze munka az volt benne, hiszen anélkül mit sem ér egy jó nap, igaz? Finom ebéd, gyors bevásárlás ebédidőben, pár jól sikerült telefon és remelkü megoldott helyzetek jellemezték a mai napomat. Főleg, hogy hallgatok mások megérzéseire. Pontosabban hallgatok valaki megérzéseire, amik velem kapcsolatosak. Kusza mi? Nekem mondjátok? :)

 Az élvezetek első fizikálisan tapintható élménye egy kellemes masszázs volt. Nemis, az első egy félig megolvadt milkacsokikocka, mely egy nemfontos csekket maszaltolt halálra. Vicces volt, ahogy világosan látszódott a megolvadt kupacból a papíron át a világló reklámfelirata. Hja, le kellett volna fotózni, de késő bánat eb gondolat. Szóval masszázs. Karácsonyra kaptam egy többalkalmas bérletet és most jött el a pillanat, hogy elkezdjem használni. Vadidegen masszőrhöz mentem, aki kedves és jópofa volt a telefonban: kapásból le is tegeztetett. Élőben is teljesen jófej volt, kellemesen végigzongorázta a letapadt cuccaimat, majd kiderült, hgoy majdnem rokonok is lettünk, van egy kedves közös család-ismerettségünk. Mivel záros határidőn belül le kell nyomnunk a bérletet, így heti rendszerességgel fogom átadni magamat a kellemes testi ellazulásnak. Öltözés időpontegyeztetés és futás. A HSMKban Cserháti Zsuzsa emlékest kezdődik pillanatokon belül, melyre ketten érkeztünk fotózni.

A kapcsolatom Cserháti Zsuzsával érdekes volt. Jó ideig senem szerettem, senem utáltam, afféle létezik és ennyi jelleggel éltem vele kapcsolatban. De ahogy az ember korosodik (nem öregszik még, nyugi), elkezdi értékelni olyan zenészek és énekesek munkáját, akikét addig nem szeretett igazán. Nálam ez a pont nem tudom mikor kezdődött, de egy nagyon fontos pontja az volt, amikor Zsuzsa meghalt és rá egy rövid időre életem első pesti Cotton Club Singers koncertjén vettem részt. Ekkor az akkori egyik női tag, Szűcs Gabi egyedül énekelte el a Boldogság és én című dalt kettős átérzéssel. Egyrészt fájdította szívét az, hogy meghalt a példaképe, másrészt ebben az időben kezdődött a magánéletében egy új, kedvezőnek érzett korszaka. Érdekes volt hallgatni a dalt, melyben egyszerre volt jelen a fájdalom és a valódi boldogság. Az az érzelmi kettősség, mely teljesen átmarcangolta a dalt, hatalmasat ütött. Ez nagyon sok éve történt már, de még mindig előttem van az a pár perc. Ma -ugyan nem ekkora hatással-, de dejavuzhettem az emlékét, immáron Keresztes Ildikó előadásában. Nem kis nevek állítottak emléket a hallhatatlan művésznőnek, mint Tóth Vera, Majsai Gábor és Menyhárt Péter brácsaművész, kiket a Silent Band és két szombathelyi táncos kísért. Soksok kellemes dal és remek hang estélye volt ez, alkalmanként el is felejtettem a fotózás teeendőjét s csak ültem, hallgattam a dalokat. A színpad oldalsó és mögöttes körömben kellemesen elbeszélgettem Keresztes Ildikóval és Tóth Verával, előbbivel sikerült kicsit szokatlan témákról is szót váltani, amíg Vera kint énekelt. Biztos voltatok már úgy, hogy valakivel beszélgetve azt éreztétek, valahonnan "ismeritek". Alig váltottatok már előtte egyszerkétszer néhány szót, mégis olyan simán kommunikáltok, mintha régi ismerősök lennétek. Verával pl simán kidumáltuk hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz és milyen módon húzzák egymást és próbálják a színpadon is kihozni a többet, legtöbbet, a maximumot a másikból. Mindezt persze a közönség nagy-nagy örömére. Szerintem az ilyen beszélgetések fontosak tudnak ahhoz lenni, hogy az ember bensőségesebb fotókat tudjon készíteni róluk. Szóval nagy émény volt a koncert, melyet levezetve vagy öten beültünk egy helyi pizzáriába és némi kaját és jóféle borokat döntögettünk magunkba. S a lényeg, remekül elpoénkodtunk, igazán jól éreztük magunkat. A záróra után jócskán, már a szinte vaksötét helyről másztunk fel, részemről kellemesen eltöltött este után. Jó sok ilyen este kellene, hasonló kellemes társasággal.

 Ok, nem kell parázni. Valójában a 13 nem feltétlenül hoz rosszat, de nem is hoz feltétlenül jót. Namost, ma olyan történt, amire azt modnatam: sosem rosszabbat. Egy kis ideje van lakáshitelem (melyet jó ésszel csakis forint alapon vettem fel) az egiyk banknál, s ma egy érdekes levelet kaptam tőlük. Valamilyen okon elszámoltak pár dolgot, s így bejelentették (egyenlőre összeg nélkül) hogy pénzt utalnak vissza. Értitek? Bank. Pénzt. Utal. Vissza. Ezt is megértem, ezért tényleg érdemes volt felkelni. Azért van bennem egyfajta félsz, hogy lehet hogy visszautalnak 132 forintot, vagy valami ilyesmit :) Nem is félsz, inkább csalódási lehetőség. A mai nap szépsége volt még a kerékcsere. Ami múltkor nem megfelelő gumik okán meghiúsúlt, az ma megtörtént új papucsokkal. Az egeész mai nap esős volt, s esős volt az emberek hangulata is. Sajnos ilyenkor igazolódik be leginkább, hogy az ember a természet része, s hasonul hozzá. Szal ha az idő borús, az ember (hangulata) is borús. Bizton merem azt is állítani, hogy ez a kor előrehaladásával csak egyre rosszabb lesz.

 S vajon mi adhat az embernek plussz energiát a rossz napokban? Mint a képen látható, az én melós asztalomnak ezen apró vuducsoport a dísze, mely egyenlőre még érintetlen, bár nem tudhatjuk meddig húzza valójában a sok finomság. A csokinyúl izés csokiboc félbetőrve remek pohárként tud szolgálni, míg az oldalsó azonosítatlan származású aldehidképző folyadékokra a halálfej, mint méregszimbólum tökéletesen elkellne. Mindezek után az ember könnyedén megeszi a hívó szót: gouranga, azaz légy boldog (vagy legalább bulldog :) )!

Új hét, új élet. Vagy mégsem? Maradjunk az utóbbinál, hiszen ez egy frontos, konfliktusos nap volt. Az önérzetes ember nem feltétlenül rajong a valótlan vádakért, az biztos. De minden nap maximum 24 órából tevődik össze, melyből ha kell hát jó részt át is lehet aludni, mely alatt vajmi kevés történés tud létrejönni. De a hétfői fotóklub azért nem maradt ki, hiszen az már egyfajta rítus, hogy az ember jelenését tegye. Ma végre kialakult a végső küldendő anyag a Mafosz 2010es pályázatra, valójában több jelentkező lévén az edigi válogatáson fentmaradt képek játszanak, melyek közül sikerült a személyenkénti maximumot, azaz 3at megütnöm. Aki régóta olvasóm-nézőm az már ismeri az összes képet, kivéve egyet, ami a mai. Szal idén játszik a kékszallagos ajtós, a Csíkzenekaros ülős és a majomkezes. Talán kis töprengéssel meglesz hogy melyik a mai :)

 A klubban egyébként parázs vita alakult ki, melynek mivoltja abból volt, hogy miért digitálisan válogatjuk le a képeket, s miért nem előhívás után. A régi motorosok még úgy gondolkoznak, hogy az a kép, amit megfoghatunk s nehezen értik meg a virtuális galéria fogalmát. Persze ez -szerintem- csak idő kérdése lesz, hiszen már van egy kezdeti weboldaunk a fotóklubbal. A foglalakozás jól zajlott, majd a végén egy tartalmas beszélgetésbe merültünk egy kollegával a fotózás mint életmód mibenlétéről. Jó néha az embernek hasonszőrű gondolatokat kihallani másból, mintsem kimondani. 

 Hazaérve sikerült egy fontos beszélgetést megejteni a neten, melynek a folytatása várható még a héten. Talán sikerül kicsit pozitív hatást gyakorolnom az illetőre, mert azt gondolom hogy azzal hogy az ember a világot negatív szemüvegen át szemléli igazándiból csakis önmagának árt. Aki pedig már olyan balga, hogy magát bántsa, arra rá kell szólni megfelelő eréllyel.

 Bár a legutolsó a kampánycsendbe keményen belecsúszó afféle "házi" reprezentatív közvéleménykutatás igencsak mást mutatott, azért nagyon nem lepődtem meg a végeredményen. A sörös-boros-pálinkás kissé füstös világban valaki egyszercsak előállt a kérdéssel: ki kire szavaz? Nos, nálunk sokkal nagyobb lett volna a narancsosok előnye, simán meglett volna a 2/3a, míg a Jobbik is legyőzte volna simán a pirosszegfűt. Volt aki azt mondta, azért szavasz az MSZPre, merthogy: "sz*pattak 8 évig, akkor most én sz*patom őket". Valójában már több hete két kérdés volt csak a fejekben. Mármint aki vette a fáradtságot és végiggondolta az egész helyzetet. Az első kérdés az az volt, hogy a Fidesznek meglesz e a 66%os teljhatalma, vagy csak 50% felett tud kicsivel szerepelni. A másik kérdés pedig a Jobbik és az MSZP különháborújának végeredménye volt. Mindkettő játékos keményen tartotta magát ahhoz, hogy ez szinte számára az elsődleges kérdés. Valójában presztizsjellegű jérdés volt, de a harc vérre ment. De nézzük az exitpoll után a valóságot. Orbánék kicsivel 50 felett végeztek az első fordulóban. Ebből kiderül hogy bizony a 2/3os dolguk eléggé keményen a levegőben lóg. Namost két lehetőségük van. Nemis kettő, legyen mindjárt 3! Megpróbálkozhatnak egy erőteljesebb, keményebb gyors kampánnyal, ahol bármilyen meglepő dolgot is tehetnek, mondhatni 19re lapot húzhatnak. Ezáltal belemehetnek a Mesterházy féle vitába is, ahol ugyan necces lehet a helyzet, hiszen a legutolsó ilyen vitaestben Orbán hatalmasatt veszített, s talán ennek kemény bélyege jelent meg az akkori választási végeredményekben. Másrészt a szövetség lehőségeit is boncolgathatják. Vagy valami olyant, amire nem is gondolunk. Átlapozva a másik kiinduló kérdésre: a többi dobogós helyeken történő harc teljesen földrajzi tagoltságot eredményezett. A Jobbik jellemzően az alföldi megyékben, a Duna jobb oldalán aratott ezüstérmes helyeket, melynek az okát talán az Alföldön levő területi tagoltságból fakadó rossz közbiztonsági helyzetet a nyakukban érző emberek bennük bízó emberek okozhatták. Budapesten gyengén, míg a Dunántúlon vegyesen sikerült a szereplésük. Az LMP pedig az abszolút kategóriában könyvelheti el a győzelmét. Hiszen a semmiből alig egy év alatt parlamenti pártot faragott ki magából, akiknek már most van 5 fix székecskéjük a parlamenti patkóban. Valószínüsíthetően egyfajta kulcspozícióba fognak kerülni, mert ama fidesz által hőn áhított 66,6% eléréséhez szövetségesre lesz szükségük. Talán az LMP ezt már előre sejtette, jól látta, hiszen egy 100 kérdésből álló papírtekerccsel előre "bejelentkezett" Orbánék udvartartásába, snszosan gondolván hogy eléggé irrreális elképzelés lenne a fidesz-mszp, vagy neadjisten fidesz-jobbik egybeolvadás. Szal itt a magas labda: megfelelő válaszokkal könnyen elérhető egyfajta fúzió vagy a Fidesz javára az LMPs jelölt viszalépése.

 Vesztesek nélkül sincsenek győztesek, s az abszolút vesztes az az MDF. Az eddigi éppen határérték felett táncoló, az elmúlt időben botrányoktól hemzsegő centralizált pártnak jelenleg a népszerűségének a felezésődésével kell szembenéznie. A konzekvenciákat pedig keményen levonni, s elindítani a visszaszámlálást: éppen négy évük lesz arra, hogy új erőre kapjanak. Dávid Ibolya röviden levonta a rá eső konklúziót: gratulált, felelősséget kért a Fidesztől és lemondott. Azt gondolom hogy utóbbinak már régen eljött az ideje, talán ha korábban tette volna meg, akkor jobb eredmény is születhetett volna számukra. Itt jön a lábjegyzetem a helyi szintjükről, ahol a jelöltjük minden ellenféllel szemben talált magában pozitívabb tulajdonságot. Dehogy az egyikkel szemben csak annyit tudott felhozni, hogy humorban lenyomja, az azért kitolta a biztosítékot sok embernél, hiszen kit érdekel a humorérzéke: ez felelősségteljes megbizatás, nem pedig cirkusz (bár ahogy néha elnézem a városatyák tanácskozásait elbizonytalanodok a kijelentésem valóságtartalmán). Kicsit még keserű szájízzel távozott ma Seres Mária és a Civil Mozgalom, hiszen még az állami támogatáshoz szükséges 1 százalékot sem sikerült elérnie. Kicsit olyan volt, mint amikor valaki egy álmot kerget bízon bízva, s a végén az álom szertefoszlik. Ezt lehetett kiolvasni a nyilatkozatából, melyben a médiából történő kireskesztését is hangoztatta. Orbán Viktor pedig nagyon visszafogottan nyilatkozott. Érezhető volt kicsit, hogy nem ezt várta. Többet várt. Várta az azonnali 2/3ot. Ha megnézzük a nyilatkozatát és a mögötte álló emberek arcát, senki sem mosolygott. Nem is ünnepi, patatikus volt a hangulat, inkább egy olyan jelleg, mintha nem is nyertek volna. Persze így nézve ez még nem egy nyert ügy(rendi többség)...

 Utolsóként azért nem lehet nem megemlékezni azért a megtörtént hatalmas fiaskórol. Arról hogy emberek még este 11kor is szavaztak, s sokan az esőben állták ki a sorukat, hogy megtehessék állampolgári kötelességüket, s még így se érjük el az EUparlamenti részvételt. A legmurisabb mégis az OVB ülése volt, ahol szinte félóránként ugyanazokat a mondatokat hallottuk elhangzani ugyanazon emberek szájából. Miközben ment az idő s ahogy észrevettem ez volt a főcél. Húzni az időt, amíg a probléma okafogyottá vállik s így nincs valódi felelősségvállalás. Persze érdekes helyzet volt, de azért kapják ama busás tiszteletdíjukat, hogy ezt felvállalják. Többször hallottuk azt is, hogy ezt ők már tudták előre hogy ilyen előfordulhat, mégsem történt erre semmi lépés. Hiszen ha így osztják be egy helyre az idegen városból érkező szavazókat és a helyi körzetet, akkor a tumultus előre blokkolható volt. Persze ez is egy módosított 2/3os törvény végeredménye... na ezekről fog szólni a ma megkezdődött két hét.

ui: nem lehet elmenni egy újabb, érdekes kezdeményezés mellett sem, akik az érvénytelen szavazásra adták a fejüket. Vannak, nagyon sokan, akik eddig mindegyik parlamenti erőben csalódtak már, vagy mindegyik képviselőjében. Közülük is az egyik legérdekesebb kezdeményezés a szavazf*sszal, akik a stilizált nemiszervel mindenkire történő szavazásrsa biztatták az olvasókat. Ennek az eredetije egy indexes cikk, melyből ők a két nemiszerv verzióból a szabványos ámde nem érvényes variációt javalloták.

Hajnali negyedkettőkor smsre ébredni nem egy jó dolog alapból. Főleg, ha reggel felébredsz és emlékszel rá, hogy smsed jött, de nem tudod kitől s nem tudod mi. De amikor megnézed, mindent elfelejtesz és csak örülsz. Hiszen egy közeli kedves ismerősödnek megszületett a gyermeke. Maradi módon nem akarták megtudni a nemét, bár sokszor voltak röntgenen, mindig elhessegették a gondolatot, hogy megkérdezzék: van e kukaca, avagy nincs kukaca. Nincs kukaca, ez a rövid végeredmény, a nagyobb az az hogy hogy Nóra és hogy 46cm :) Ez nagyjából betöltötte eddig az éjszakámat, hiszen a baona szerint az egészségére ilyenkor elfogyasztott alkoholmennyiség fordítottan arányos a babát érő betegséget és a szülőket érő babasírás mennyiségével. Attól félek, hogy maradéktalanul nem tettünk meg mindent, merthogy egészen jól állt a kis csapat a program végén. 

 A mai délelőtt szabad lett volna. Lett volna, ha nem tesz az ember semmit, de persze nem tuott simán ellustulni az ágyban, hanem mennie kellett. Egy ígéretet teljesíteni, melyre rendesen rákészülve érkezett, de hasztalan. Valaki mást már felkértek rá. Szal ott állni mindenre készen, kb 2 percre a megvalósítástól eléggé érdekes volt. Hmmm. Ebéd előtt még egy kis besegítés a cégnél, majd kellemes lusti alias szieszta következett. A felébredés után realizáltam, hogy bizony lassan este van, és menni kell fotózni egy táncgálára. De előtte még gyorsban egy scanner, ami persze megszivat. Nemkicsit, rendesen. Így lekésve a gála elejét érkeztem, s azt éreztem: talán nem maradtam le semmiről. Lehet hogy a hiba bennem van, de egyre inkább észreveszem a hibákat. Amikor nem mozognak ritmusra egyesek, amikor az arcukra van írva, hogy nincs kedvük, nincs lelkük a produkcióhoz. A fényről már nem is merek megszólalni...olyan piros világítás volt, hogy borzasztó. Piros és kevés. Későn kezdtem, későn is végeztem, a tervezettnél később sikerült. Sipirc egy kis friss előszörsütött aludttejes prószáért (ami nagyon finom lett), majd kis vacsi után a már fent említett italpusztítás tartott eddig. Nomeg egy nem tervezett kör valahova...

 Szerintem már mindenki észrevette, hogy végigrohanjuk az egész életünket. Ma délután temetésen voltam, amiről szégyenemre legyen szólva sikerült elkésnem. mentségemül szolgáljon, hogy ennek az oka más volt, többek között tárgyi dolgok is, mint autóhiány. Kevesen voltunk, talán 30-35 ember érezte úgy, hogy végső tiszteletét illene tennie Béla Bácsi utolsó útján. Vajon mi mennyi évet fogunk megélni? Az biztos, hogy annyit mint ő, számszerint 92t szinte biztos hogy nem. Talán 2/3ad, vagy kevesebbet? Miért is rohanunk állandóan? Nézzük csak, hogyan is telik el egy napunk. Reggel felébredünk s máris rohanunk a fürdőbe. Aztán a munkahelyünkre, ahol is 8órás lótásfutásban leszünk a megoldandó problémákkal. Utána rohanunk tovább. Mikor haza sietünk, mikor valahova még valamit megoldani, hol pedig csak találkozni, időt tölteni másokkal. Egy időszak van csak, amikor nem rohanunk: amikor már fáradtan beleesünk az ágyba. Felfokozott, ingerrobbanásos világban élünk. Kapaszkodunk, nehogy lemaradjunk. Hogy egyről a kettőre léphessünk. Hogy kitűnhessünk és kiemelkedhessünk. 

 Szal mostantól azt hiszem itt az idő, hogy kicsit lassítsunk. Legalábbis én megpróbálom, aki meri, tartson velem. Ennek jegyében ma délután egy régi tartozást egyenlítettem ki, melyre nekem is szükségem volt. Elvittem Morzsit a csótóra és még Kisfekát is megsétáltattam. Friss levegő, az ébredező természet illata és a megnyugtató víz. Mindenki jól érezte magát és kicsit kikapcsolt. Aztán rohanás haza és egy probláma rohanós megoldása. Most meg rohanós blogolás, majd alvás. Holnap újra próbálkozok. Mármint nem rohanni...

 Amikor reggel bootoló fejjel leül az ember a tévé elé, hogy szépen felébredjen bizony néha közvetlen életveszélynek teszi ki magát. Ennek mai okozója Kiszeltünci volt, aki szerintem a női nem Uhrin Benedekje. Kicsi drágánk mindig kitalál valamit, csak hogy a médiába bekerülhessen. Jelenleg azzal rukkolt elő, hogy ő ruhákat tervez, saját kollekciója van. Aztán mikor kicsit belekérdezett a csonka+röhögcsélőcsaj a dologba kiderült: Tünci drágánk nem tesz mást, mint egy egy apróságot rakat a ruhákra, főleg rózsákat. Enyni erővel persze bárki képes aposztófálni magát ruhatervezőnek. Persze a lényeg természetesen az, hogy beszéljenek őhibbantságáról, ami meg is történik.

 Szal én is most toltam egy kis ingyenreklámot. Inkább ingyen adom, nehogy kapjak véletlenül egy free naptárar :) MIndeezen agymenés után bemenni és végigmelózni egy csütörtököt...nos kihívás volt. Volt is bőven a napban kihívás, késői ebéd és egy megbeszélés, ami szerencsésen kezdődött, de sehogysem végződött. Ezt az embert nem is értem valami miatt...eddig -egy alkalmat kivéve- amikor találkoztunk afféle lekoptatónak tűnt a viselkedése. Az ember egy ideig próbálja külső tényezőkre fogni: biztos fáradt, biztos rossz napja van, akármi. De ennyiszer? Telefonon nem hajlandó visszahívni, pedig határidős teendőnk lenne, amihez ketyeg teljesen az óra. Pedig értéket teremteni, valami megfogható konklúziót a jövőnek nagyon fontos lenne véleményem szerint. Két lehetőségem van: vagy jelzem az aggályaimat a felettesének, vagy tovább próbálozok és nekiszegezem a kérdést: mi velem a bajom?. Na ez már egy jóideje meglévő örlődésem.