Nos, ismét eljöttek az év azon napjai, amikor ezt a közvetlen kis hazámtól néccáötve' kilcsóméterre fekvő cityt látogatom meg Campusolás céljából. Miért is pont Campus, miért is pont Debrecen? Aki volt már ebben az  északi csücskében e világnak, az bizony ezt nem kérdezi meg: hiszen a város szép, az emberek kedvesek, közvetlenek, a fesztivál meg nagyon tuti. S akkor még nem is ejtettem ki a számon a varázsszót, hogy Tankcsapda!

 Az ébredés az idegen ágyban kicsit fura volt, de hálisten a társaság már megszokott volt :) A felkelés lassú folyamata után egy kis "nézzünkkörbe" alias városnézés program következett: megnéztük a mostanra már teljességében felújított Főteret a sok szép zölddel ( nem ám mint kanizsán az aligzöldet...), a Nagytemplomot, majd pedig a multikulti Pláza és Fórum forgatagát. Előbbiben a fordítottABCben szoktunk rá szállásadóink jótanácsát követve a rendszeres, finom ámde viccesenolcsó melegételkiszolgáló történetre. Miután degeszre tömtük a bendőnket, már a gondolkodás is nehezen ment, nem is beszélve a szubtrópusi páratartalmú túránkról...merthogy tegnap éjjel akkora zuhi volt, hogy az özönvíz szinte semmiség volt a lezúdult csapadék mennyiségéhez képest.

 Nem túl sok időnk maradt a készülődésre, hiszen nagybecsű Attila barátunkkal volt megbeszélve rövid határidejű és lefolyású velkámdrinkelés a tavalyi alkalommal kultikussá vállt Ibolya italkimérő közszolgáltatónál, ahol a lassan darabjaira forgácsolódó asztaloknál jó hangulatban javítottuk a malátafeldolgozók idei GDPjét, melyet a nap spontán rövidje, néminemű hubi aktív csúsztatása segített elő. Idő halad, sztorik repkednek: következik egy könnyed 3 kmes fotócuccos-valking a Nagyerdei szentélyhez, ahol a múlt- ( és szellemidézés ) pillanatait abzorváltuk újabb maláta- és aggancsosszármazék körítésével, majd elkövetve az első hibát a "normál" bejárat felé vettük az irányzékot. Hálisten a sajtós passzok felvételét ebéd után megoldottuk, így csak a sima bemegyünk edition tartott kicsit tovább a szokásos testüreg motozósdit diszkréten visszautasítva Nóplíz! felkiáltással :). Hja, közben bekkintájm: asszem szembesültem életem első szerencsejáték-függő arcával, aki a fentebb említett kocsmában kb 5 perc leforgása alatt 2db ötrongyot tolt bele a félkarúba, aki vidáman csiptuningra váltotta be az anyagot és nem triplázta, s még nem is duplázta meg az arc adományát...hát ígyjárás: géppel (és nővel!) sose kezdj, ha jót akarsz, mondá a kőttő'.

 A PG csoport már tolta a zúzót a 'naccínpadon, ahogy feltűnt most már ezen pár év alatt: mindig ők az elsők a hatalmat jelentő deszkákon. Közben átfutva a Toronyhoz a Budapest Bár kis csapata teremtette meg a bulizáshoz szükséges kellemes házbulifílinget, melyet a nagylétszámú fiatalos közönség szapora tánccal és dalolással reagálta le spontán módon.

 Átröccenve a Tsátorba a Punnany Passtif (mindig elbaxom a nevüket) kezdte el osztani a rímeket-rámokat egy szpesüellgeszttel kiegészülve: a Víztoronyra váró Kiss Ádám humorzsák szállt be egy dalnyi rapre a kiscsapatba. Közben a közönség egy bazinagy lasztival játszhatott a "fenntarthatósági fejlődés" címszó alatt, miközen a lövészárokban a labdát mindig visszatoló sráccal egy mondatban közöltem a véleményemet: "Kva szar egy melód van haver!", melyre heves bólogatás és egy csapjbeleötös volt az őszinte reakció.

Aki hallotta már a Paddy and The Rats formációt, az most heves hahotázásba kezd és befenyít azzal, hogy a gyógyulásának költségeit valszeg nekem kell állnom, ha ebbe belerokkan esetleg. Aki meg nem tudja hogy ezek meg kik, akkor azt kell mondani, hogy képzeljed el hogy egy hordó rumban állsz, s csak úgy jöhetsz ki, ha kiiszod magad a hordóból. A csapat tagjai valszeg ezt mindennapi (minden koncerti - legalább) rutinként nyomják le, hiszen az a vehemencia, amivel kalózdalokat tolnak rokkhangzással és hegedűszólókkal vegyítve, nos az józanul egyszerűen kivitelezhetetlen lenne. Tuti. Aki nem hiszi, az másszon el egy koncertjükre, de ne feledje: You have been warned!

 Kiszabadulván a patkánylyukból a nagyszínpad felé esett minden út iránya, ahol Péterfy Bori villantotta anno fiatalságának minden maradványát reflektorfényben. Nos, a csaj tud(hat) valamit, hiszen míg tavaly Deák Bill Bratyó méltatlankodott, hogy hogyhogy ilyen kis sátorban kell nyomulnia, pedig ő ménsztédzsre való (idén meg sem hívták), addig a kis szende-csendeske feltört a sátorból a Campus fő látványosságai közé. A kedves néző megkapott mindent, ami várható volt: erős ének, rockos hangzások, fenék- s fejrázás, panaszkodni csak a nagyon finnyásak tudnának. De ne tegyék, mert még elkapja őket a rézfaxú bagoly.

 Mindeközben azért Kiss Ádám miután kiszabadult a sátorból, már a Torony színpadán dobálta a humorfalatkáit és finom gegjeit a nagyérdemű arra érzékeny részei felé. Mondani sem kell: a stand-up műfaj dübörög ( mint a fekete vonat dübörgött anno ) s a kis terület máris csurig lett nevető egyedekkel olyannyira, hogy jómagam is csak a közeli erdőn keresztül tudtam a színpad közelébe közelharcolnom magamat...szinte Rambo 2012nek éreztem magam, csak a csiganyúzó bicska meg a fejpánt hiányzott a pár tonna izom mellet a tökéletes vizuális hatáshoz. Az idei Campus egyik újítása a díjmentes (zsákos) csúszda volt, melynek a tetejéről is lehet némi meggyőzőkézés után kattingatni pár érdekes képecskét.

 68...szerintem minden 12 humanoidból 10,5nek az Anima Sound System ugrik be elsőre ( a maradék 1,2 az annyira perverz hogy egyet alszik és már 69nél tart; míg a fennmaradó 0,3 egyed pedig szimplán keletkaucsukfalváról származik és ott bináris a számrendszer: nekik ez abszolút túlcsordulás. Nos, a Tsátorban utóbbi egy sem lehetett, mert aki bent volt, az teli torokból ordította a warmup jellegű nótácskát. Az énekesnőről tudni illik, hogy sajnos bola lehet a lábában, mert megállni egy pillanatra sem képes, pattog fel és alá, ezzel is heveny kameramozdulatokra sarkallva az álló és videóképes kollegák korpuszát.  

 Feladtam, elindultam a Dsátorba, miközben jó magasról megvolt még Bori is (aki nagy csővel jár, annak összejöhet).

 A Dsátorban kis hazánk punktársadalmának végzetasszonya, az Alvin és a mókusok nőnemű gityósa osztotta a riffeket a kissé felpörgött, feltűnően rockzenén felnőtt arcoknak, akik könnyed laza pogóval üvöltötték a nagybecsű kérdést: Jézusnak vajon volt a szakálla?

 Levezetendő Borit s fel KisTibit néhány tűzzel játszó leány és fiú foglalta el a nagyszínpad előtti területet, akik mindenféle tüzes cuccal pörgettyűztek, csapkolódtak és próbálták felgyújtani néha magukat, néha pedig spontán önkifejezés céllal a közönség egyes tagjait: meg is kellett kicsit a déndzserzónt növelni, nehogy a tűzoltóknak némi spontán önégető játékosokkal kelljen vizespólósversenyt tolni a sztédzsen.

 Quimby...hát igen, ez a csapat már jópár sikeres én hangulatos bulin van már túl, s most a Nagyerdő Nagyszínpadán Nagyon Nagyot Nyúzikáltak. Nem volt a közvetlen párszáz méteres körzetben, aki ne az Autó egy szerpentinent ordította volna kicsit túlerőltetve az izgága hangszálait. Persze volt még a arsolyban jópár ismert és szeretett nóta, amit eljátszva a közönség egy része igencsak eufórikus állapotba ringatta önmagát.

Egy szó mint 38: az est egyik rendes hangulatnövelő szeánszán résztvéve  nem is lehetett más, minthogy megnézzük az idén 65! éves élő djkolosszust Tibi bácsit, aki az elmaradhatatlan pöttyöslaszdiaival és retro zenéivel a csúcsra vezette a bulit. Tibi bácsi olyan mint a jó bor: ahogy idősödik, csak egyre jobb lesz :)

 Hazafelé az út szeszélyes, mondaná a holnapi utódja Tibibának, így hát tuti ami fix, taxiba vetettük magunkat és Attist már biztos falak környékén tudva mi is a végcélt, az ágyikót tájoltuk be. Ja, a nap szívását nem is mondtam még...két kattintás között a gép aszonta a kártyára, hogyaszongya kártyahiba...s ebből nem tágított se újraindításra, se semmire. A napi para meg is volt, hogy akkor Quimby végéig meghalt minden, amit egy nap kemény fénygyüjtéssel elértem. Azért a nagy kő ami leugrott, amikor itthon megvolt minden a kártyán, az azért megfizethetetlen. A többi mindre meg ott a van a Mastercard meg a szalmiákszesz. Basszameg, nekem Visám van!

... köpködni a földre. Ezt már a rutinos TCS rajongók tudják jól, de szerintem a mai nap után szinte mindenki. Mondtam is, játszva egyféle nagy bölcset: nem kellett volna 4 napot munkaszünetnek kiadni, merthogy ennek az egyenesági következménye egy szívós hétfő. Volt itt minden: elszállt hálózat, eltűnt adat és egyéb transzcendentrális tevékenység, mely a napra a bélyegét és késedelmét gyönyörűen rápakolta. Ami azért feldobta a kora délutánt az a tegnap is felemlegetett incsifincsi ebédke volt, mely melegítve sem kutya (naná, hiszen disznaj). Telt-múlt a nap, s a munkaidő vége külső helyre vezetett, kicsit megcsüsztatva a tervezett fotózást.

 Tervezett, hiszen előadott Mr János Papp, aki nejével és 20/15 kg súlyú hátizsákjaikkal megmászták fél ámérikát. Irigylésre méltó a kondíció a nem jelzett, ámde idős korban; de irigylendő is az, hogy ezt valaki megteheti, mármint forintálisan, izé dodósilag. Nomeg hogy egy egész előadást szinte a papírba meredve felolvasóestté leavanzsálni számomra kicsit disszonánssá tett.

 Régen voltam már a fotóklubban, így hát ha már a Ház levegőjét rontottam, így befutottam. Na ezt Fater, alias U.Zs. nagyon beszívta. Előadott, s a finoman fogalmazva egyéni látásmódú képeit mutatta, mely bizony sokunkból erőteljes lefele minősítéseket váltott ki. Bizony, voltak jópáran, akik feladták már korán, hiszen a véleményre válaszul kapott erőteljes védekezés magán hordozott egy eltökélt önvéleményt: ez egy király kép. Nade ezen módosítanom nekem sem sikerült, pedig 4szemközt is próbáltam ráébreszteni bizonyos dolgokra az alkotót, melyek talán az emberek jelentős részének alaptézisek - hasztalan. Feladni nem adtam fel, csak inkább erőt próbálok gyűjteni, s talán egyszer (mint már nyár óta ígérve) egy (pár) üveg bor mellé leülve élethalál harcot vívunk a másik meggyőzése érdekében. Hogy mi a lesz a vége nem tudom, de még akár a bor is legyőzhet mindkettőnket :)

 Hazaérve meglepetten tapasztaltam, hogy valszeg felfedeztem, vagy tán megalkottam a napról-napra újratermő szendvicsestál prototípusát, hiszen a tegnapi tányérom újra megtelt finom házikenyeres szendóval :) Természetesen egyenlőre a tervrajzok nem publikusak, de szerintem a Millenium Falcon után ez a következő lépés a világbéke felé (mondaná egy szépségkirálynő jelölt).

Ui: akartam képet is ragasztani a lapra, de már leragasztottam a borítékot :)

 Nos hol kezdődik egy jó nap hapsikáim? Hát a korlátlan lehetőségek tengerén, a Mély-tó partján: a Bolhapiac soraiban :) Persze nem ott ébredtem, de próbáltam sietni, hiszen a bolha első szabálya: amilyen korán tudsz, érj oda. Egy időben buli után mindjárt oda mentem (haza még minek!), hiszen 4kor már nyitott az első hely, ahol adtak kaját. Akkor az a sajtburger a világ legjobb 10fogásos mislencsillagos menüt egy fröccsenéssel lenyomta. Aztán fél5kor már nyitott az első kolbászos, ami a friss kenyérrel, mustárral, savanyú uborkával és erőspaprikával. Na az aztán felszívta az éjszaka folyadéktengereit rendesen és a szabad aldehidgyököket magába szívta. A bolha második alapszabálya: normálisan álljál meg a verdával. Ha rossz helyen teszed, a kékek máris számháborúsdik játszanak a családi kassza tetemén: csak szarul jöhetsz ki belőle. Ha valakire ráállsz, az tuti ideges lesz, ,mint most egy fószer. Persze, megértem, hiszen ez szopás volt rendesen neki, egy ideig biztos kényszersztenderen ült az arc, mire a kedves delikvens visszajött. A harmadik szentség a bolhán, hogy baromira figyelj és több szögből nézzél bele az elemi káoszba. Ha így teszel, akkor jó eséllyel pályázol valamire, ami jó cucc...csak nem neked. Vagy mégis? Szóval találtam egy órát, potom pénzért...olyan kis franyó LEDe bináris kockáknak való óra...kék ledekkel...zsír...új ára egy ötvenes :) Mi az hogy 4 bontatlan blu-ray film 200ért, he? A nap üzlete haver:)

 A vasárnapi ebéd most maradékozás volt, de nagyon fini. Egy kis paradicsomleves, amiben megáll a kanál, fini spagetti ala bolognase és egy kis bélszín. Desszertként egy kis ostorosrétes... Csoda hogy a délután fini sziesztával kezdődött? Hát nem, dehát a jó munkához idő kell kedves nézőim! Utána egy kis képválogatósdi, némi assistance a vacsifőzéshez, majd pedig mint esti délibáb a mikulást láttam megjelenni a szobában...tuti ebben az új borotvahabban van valami tudatmódosító anyag, de a lényeg hogy jó volt :) Levezetésként a holnapi ebédre szánt krumpliprószaköretű hagymás rostélyosból vettem mintát és jelzem: I S T E N I !

 Ja hogy hol a kép? Na itt...

 Nomeg végre blog - sóhajt fel Ginger-. Szóval nem kis idő telt el utolsó buborékozásom óta, bár jópárszor kacérkodtam a gondolattal a lustaság tartalmas győzelmet aratott a vénák lázadása felett. Hiába az élet nem egy habostorta, sokkal inkább babostorta. De inkább nézzük a mai napot, de kezdjük a tegnapi végefelé a mesét. Szóval, tegnap volt. Koncert. Meg olyan, ami még sosem. Bár mindig ez van. Mármint nem. Nem konkrétan. De tegnap, 'kiccilag koncerten bizony sok minden volt. Bélisz, pálesz, vargányás palacsinta, szilvalekváros palacsinta, sör és cicimutogatás. Nomeg Santana faternek valszeg durva délutánja lehetett (ami nekünk iccaka, az nekik odakint még csak délután), hiszen amikor Lovasi művészúr rázendített egy lakodalmasra, mindezt zeneileg alátekerte a Samba Pa Tinek, akkor minden jóérzésű és nem atomrészeg füllel rendelkező egyednek a biztosíték úgy kib@szódott az arcában, hogy csak némi tömény tudott feledés homályát biztosítani egy ilyen nirvána után. Mindig mikor a Megyóba slattyogok, azon jár a fejem, hogy vajon hol vannak többen: bent; PKban; vagy a szabadtéri KKK választáson. KKK mint Kannások Koronázatlan Királya, mert amilyen színű-szagú-csomagolású italok indulnak el a gyomorirányba az néha felveti bennem a kérdést: vajon mit mondana a májuk, ha beszélni tudna?

 A koncert után itthon még egy kis levezető beszélgetés is zajlott, melyből a monológ szakaszban spontán bealvás keletkezett. Reggel nem kapkodtam el a dolgot, megvártam, amíg a nap megpróbálkozik sütögetni, majd ágybakakaós kombóval csalogattuk be a támadó napsugarakat. Tavasz van és erre nem a kutyák cselekményeiből jöttem rá. A délelőtt elprücskörésződött főleg azon, hogy egy nyomtató vajon miért csinál neonzüdet az arcszínből, ha maximális minőségre teszem. Ja, ezzel más is elrontottam, merthogy a meglepetésnek szánt (tényleg nem tudtam!) fotó így a meglependő előtt landolt éppen. Nem baj, a jelentős mennyiségű nokellis tejfölös cíkemellpöhkhőtt elfogyasztása az ezzel képzett aldehidek és poénok feledtették a kezdeti bakimat. Délután egy kis pakolás, majd kertimunka következett: gyeppusztítás, téglahordás és kábelrendezés égette a bevitt kalóriahegyeket. Mivel jól végeztük dolgunkat, jutalomként egy kis bicajtúra fagyizással kombinálva tette fel a pontot az i -re. A Puncsban a puncs mindig tuti, bár a többire se lehet panasz, sajna az előre javallott rizs éppen elfogyott. Az este nyugiban telt, bár egy kis közösségi véleményütközet azért kialakult, s ismét újabb mentalitásokat és embertípusokat volt szerencsém megismerni..pedig az ember mindig azt hiszi, már mindent látott. Este duplánkelesztett tökmagos, paradicsomos kenyérke született remek formával, színnel és illatvilággal...aki mer, az tippel, mit eszek holnap reggel :)

Ui: a HSMKben Hudek kiállítás van Macskák és Emberek címmel. Nagyon jók a képek, kedvcsinálónak legyen is itt egy mindjárt :) ui2: aki lop belőle, gondoljon rám is, mert nagyon tudnám hova felaggatni :) 

 Ember tervez, ösztön végez. Valaki igazán elárulhatná végre, hogy hol a francba kell kikapcsolni a biológia óránkat, mert ez a köcsög mindig keresztülhúzza a számításaimat. Így hát a kellemes ébredés bizony félkilenckor úgy vágott hátba, hogy rájöttem: ez bizony nem álom, ez a való világ. Persze ettől még nem kell felugrani az ágyból és ponka sziú csatakiáltásokkal galoppozni végig a Gyergyó utca páratlan oldalának egybenőtt házacskáit, hanem lehet simán csak végiglustizni a délelőttöt. No meg a délután egy részét is, hiszen képválogatás, blogírás simán végezhető vízszinteshez közeli testhelyzetekben, nem? Persze kaját azért toltunk, merthogy a magyar ember eszik amikor éhes, oszt iszik, amikor szomjas. Egy órás szieszta is belefért a dolgokba, nomeg jelzem mindenkinek, hogy megtaláltam a nagy Ő-t. Régóta kerestem olyan weboldalt, ahol ha utazik az ember és van némi üzemanyaghozzájárulásért szaba ülőhelye, akkor fel tudja ezt tenni a netre. Nos, tixtelt hölgyeim és uraim, ezen hely neve Oszkár. Ne az alapmű kategóriába fényeződött Swarcenmarcona által alakított (ex)maffiavezér Provolone romantikus családregénye jussék az eszébe, hanem ez. 

 Az elindulás persze enyhe késéssel kezdődött, de szemlátomást semmiről sem maradtunk le, bár az emberek menynisége azért megnövekedett tegnaphoz képest. Hiába, a tegnapi nap után a becsületeseknek még végig kellett gályázniuk a mait, szal érthető volt ez az akut népsűrűségnövekedés. A naccínpad előtt gyülekezők kellemesen tinglitangliztak és énekelgettek az Irie Maffia dallamos nótácskáira ringathatták a hasnyálmirigyüket. Mivel mint kollegám is emlegette: ma olyan kis lazás napunk van, hát elfutottunk megnézni a kis sétával elérhető színpadot a víztoronynál, ahol Dresch Misiék quartettje tolta a fülbevalót. Igazi kis csemege volt a finom kis jazzmuzsika a sok nagyhangú pop/rock/szar kategóriák között. Kis séta, s Axl Rose hazánkbeli helytartóját csodálhattuk meg, akik a Welcome to the Jungle-al rángattak be a sátorba tömegeket. A gitáros arc vitte a hátán a csapatot, persze az énekes is odatette magát rendesen. Míg Gábor mítingelt, addig én berongyoltam a Tsátorban nagyhirtelen, de meg is bántam. Valami Frenk nevű csávó nyomta a kislétszámú hadseregnek a gondolkodtatót, de se a szövegek, se az előadó csontbuzi milliője nem esett jól a gyomromnak, szal kihúztam inkább a belemet és teljes gőzzel mentem a széljózsa, akarom mondani a Deák Bill Kapitány iránya felé. Szegény Bill eléggé lábbajosan van, 6hete sikerült egyet spiccelnie a színpadon, azóta sajnos ülve kénytelen tolni a blúzt, de ezt simán elfogadjuk tőle.

 Az ember próbál pontos lenni, nade a zenészeknek ez biza nem mindig sikerül, főleg, ha jólcsengő külföldi játékosról van szó: a Parov Stelar Band könnyed kis csúszásával még a rendesen elkésőket is bevárták. A koncert remek hangulatú volt, kellemes nujazzes beütésekkel, a közönség minden izmára kihatóan tolták a gépi alapokra rárézfúvózott és basszuspengetett vokális labdacsokat. Az énekes csaj nagyon tolta magát, feszülős cuccban és sztyúihasonmás kalpagban rázta magát, bár közelről nézve azért nem mind arany, ami fénylik :) Bár még bírtunk volna a zúzásukat, de másztunk a Mystery Gang zenés estjére. Na, ők ismét egyfajta mumusaim voltak: eddig sikeresen kerültük el a közös légtérben tartóózkodást, de most megtört a dolog, frankó fotóalanyoknak bizonyultak. Frenetikus odaadásal és elánnal tolják a rockabillyt, már-már olyan a tekintetük, mint akik valami tudatmódosítót tolnak nem kis sikerrel. A közönség vonaglott, hullámzott, a hátsó traktusokon táncra perdültek a jampecok 21. századi leszármazottjai kultúráltan. Minden út Rómába, egyesek szerint romába vezet, de egy biztos a Road az egy jó út. A nemzetirocknak titulált zenéjük megtelítette a sátrat, s a tömeg ordítva énekelte a dalok szövegét, mintha az anyatejjel szívták volna magukba a cuccost :) A második gitáros igencsak egyéni fej- és hajszerkezetével, nomeg ördögi pengetéseivel hívta fel magára a figyelmet.

 Este 10, Quimby a nagyszínpadon. Na, ha láttatok sok embert, akkor ez kb olyan volt. Amerre néztél a színpad látóköréből, mindenhol csak ember-ember-ember. Kiss Tibiék rendesen hosszú koncerttel hálálták meg a zarándoklást, s majdnem éjfélig tolták az ismert és kevésbe ismert dalaikat. Persze a fotós nem vár, rongyol egyből másik helyszínre, hiszen az Anima Sound System gépzenéje szólalt meg a sátorban. Második dalként betolták a mindenki által ismert '69-et, ami így élőben, kicsit átdolgozva (mégis hűen az eredetihez), extrahosszúságban, ott és akkor analógban nagyon frankón szólt, elismerés mind a művészeknek, mind a technikusoknak! Az énekes csaj meg mintha nikkelbolhát evett volna, autófókuszilag alig követhetően duracellnyusziszkodott a sztédzsen. Átmentünk a Folk Error végére, de a csúszásuk miatt az elejére a víztoronyhoz, de csalódottan jöttünk vissza...vagy türelmetlenek voltunk, vagy a setlistet kicsit át kéne gondolniuk. Na mindegy. A Road helyét a Paddy and The Rats, azaz a pudli&patkány vette át a színpadon, akik csupa olyan nagy gyerekből voltak, akik még mindig hisznek a télapóban, a fogtündérben, nomeg a gonosz kalózokban :D Mindenki énekelt, táncolt, a nézők szerintem visszamentek saját életükben pár évet, s cserébe frenetikusan érezték magukat. Nagyon komoly volt, az tuti az élmény, bár egy kis ingyenrum osztogatás azért beleférhetett volna még a csipetcsapat szolgáltatásába. A másik sátort céloztuk meg, hgoy ott mingyá kezdődik a 30Y, amiből egy nagy adag balfaxkodás és késés lett. Fél óra alatt sem sikerült behangolódni és elkezdeni a koncertet. Mi kint várakoztunk, s a Quimbyről áttekergő tömeg heringre zsufizta a sátrat, amit mi így kihagytunk. Nade kell mindig az embernek egy kis szenvedés, némi pánisment, hogy tudja étékelni, hogy bizony, milyen franó dolga van valójában. Emiatt én önkényszerűségből félméterre bevállaltam országunk egyetlen 11millió férőhelyes szívének gazdáját, "akit minden szeret és aki mindenkit szeret", az egyetlen szemébelógahaja nyálgépet: Kozsót, aki elvileg az Ámofutókkal jött el, de valójában csak az új luvnyáját hozta el. Új, mármint neki, közelről nézve eléggé megjáratott, nem első tulajtól való darab a csaj, aki bizony kitette, amije még van. Kozsómester az elmaradhatatlan fekete napszemcsivel, flitteres cuccal és aranyszínű ádídásszal készült a Campuspartira, persze néha problémákba ütközött a megfelelő CDmagára énekléssel.

 A cucc -nemkicsit- megfeküdte a gyomrunkat, szal a város egyetlen éjjelnappali kajáldájába bestünk be egy laza francipiritós+sajtoshambi kombóra. Itt megtudtuk hogy az adósok milyen fifikásak, s milyen kis trükkökkel próbálják a becsületes vállalkozókat megzavarni, hogy kis késéssel adják a nyugtát. Mondanom sem kell, eléggé gyomorforgató sztori volt. Hazaesve kis képnézés, majd hajnali háromkor az elburulás következett, hiszen a honapi este kemény lesz: Edda, Tankcsapda, csak hogy a két nagyfalatot említsem meg :)

Jahh! Lusta vagyok, meg elkések, szal a képek fent vannak a faszbúkon, megtaláljátok simán :)

 Ha tudnám, de tényleg ha tudnám hogy mi a francért nem bírtam elaludni iccaka, akkor tennék ellene hogy mégegyszer ilyen ne történhessen. Lehet hogy a vacsi helyett betolt nettó 1kgos cukordinnye bosszúja, de lehet hogy a kemény pénzügyi anyag feküdte meg a pocakomat. A kb 2 óra alvás után az ébresztőóra hajnalba ordító hangja félhatkor kemény élményeket hagyott bennem. Tellett vagy 5 percbe, hogy realizáljam testi mutatóimat és a földrajzi helyzetemet, az tuti. Felkácálódás, kis pakking, majd go to Budapest, hiszen az eszetlenek miatt 9.10-re már ott kellet lenünk. Pontosabban csak Nyuszinak, de neki igencsak. Első tervem az volt, hogy megyek is tovább mint a mérgezett egér, hiszen messze van még ide Debrecen (hát még Kolozsvár...). De a test győzött: úgy döntöttem kicsit emelem az alvással töltött édes perceket, így a kocsi kényelmében lehúztam vagy 2 órát. Ezután megvártuk mire kiderült hogy mindenkinek sikerült a vizsga (hállélújjahhh), oszt Népligeti Nyúlkidobás után az M3as szépségeit csodáltam pár órán keresztül. Debrecen, Gábor, lepakolás, teszkózás-esőköpenykeresés hasztalanul ígyhát befánkolás, s menetel az úr nagy Campusz Fesztiváljára. Kollega iratai otthonmaradtak=van még egy körünk haza. 

 A nagy T kis sátrában az egyik mumusom várt. Valahogy mindig elmaradt, kimaradt, nem sikeredett az Ocho Machoval összetalálkoznom, ami most megtörtént. A remek skaritmusok jólérző közönséggel töltötték meg a sátran, az emlékek meg a memóriakártyákba haraptak bele.

 Nexte bitte: jött az est talán legjobban várt része, a Csík Együttes koncertje. Jólvan na! Aki ismer, tudja hogy jópár koncertjüket átéltem már, nade olynat, ahol ott van Presser meg Lovasi, na olyannal kevesen büszkélkedhetnek. Bíztam benne, hogy a "Kézenfogsz és hazavezetsz"-et végre élőben is sikerül begyüjtenem, s sugadalmos időzítéssel még meg is osztottam Nyuszival az élményt. Nagyon szeretem ezt a dalt, s élőben még nagyobbat szól....hmmm, a nap csúcspontja volt, azt gondolom. Persze jött még jópár "kötelező" és hőnszeretett dal, majd a koncert vége is eljött másfél óra után. Sajnos.

 Nagyjából ezidőtájt futotam bele a fesztivál első áldozatába, akit az aldehidek a földhöz vonzottak.

 Az egyik sátorban már a magyar keménymag gyülekezett, Gangsta Zotyó és hét törpéje már melegített a színfalak mögött: ki sörrel, ki ásványvízzel, de egy sűrűbb cuccos üveg is járt kézről-kézre. Zotyó korát meghazudtolva tolta keményen az igét, de valahgy úgy éreztem, a többiek egy kicsit csak kullognak mögötte lelkesedés tekintetében. Közben sör sört követett, majd a szerencse egy tízezres formájában költözött be közénk, melynek az eceg (easy come, easy gone) elvén az éjjel folyamán szinte elpárolgott. Mire is? Nos, vendéglátóm valami lacicuccot itatott velem, ami kétféle keményszesz egybeöntve, s mindez lekísérve egy haramadikkal volt. A harmadik nemvolt, így sör volt a keserű élmény öblögetője. Viszkikóla, kenyérlángos, csirkesaslik is javította még a közérzetünket az éjszaka, melyet a tavalyról emlékezetes Republik követett. Aki nem olvasta, az úgyjárt, a lényeg hogy beengedték a népet a fotósok helyére, s így bizony kényelmetlen és mások számára zavaró helyről kellett fotózni. No, a helyzet nem változott, engem egy vényszatyi befenyített, hogy lelök, hiába mondtam neki hogy kb 1 számot kell kibírnia, aztán övé a terep. Végülis az, hogy kibaszatom a biztonságiőrrel, ha megteszi érvem győzte csak meg.

 A terepet idő előtt hagytuk el, mert valahogy hiteltelennek éreztük Cipőt. Namost, ő vagy nem mutatja ki az érzelmeit, vagy már kiégett, s ezért olyan unottan néz és gesztikulál a világra. Ezután visszamászva az egyik sátor felé kiderült, hogy Ocho Macho Gergő spannolt le velünk, akit Gábor már jól ismert. Egy kis sör, egy kis duma, s sokmindent megtudtunk a zeneszakma belsejéről...nomeg az ausztriai úszásoktatásról is. Az óra elütötte az 1et, mi meg kettőt gondoltunk és hazamásztunk kényelmesen. S végre pótlásra indítottam az alvással eltöltött órák számát...

 Az évszakok és a kenyérárak változnak, de egyvalami egyenlőre öröknek tűnik, s ez pedig a bolhapiac. Régi tapasztalat: ki korán kel, az rakottkel. Ma az ébredés keményen megcsúszott, így már félek is az óráraébredés holnap reggeli sokkjától. Bizonyám, a jóidő kiröppentette az ágyikóból a népet, s vagy 5perces körbenjárás után sikeredett csak lerakni a verda seggét a flaszterre szabályosan. Bár a kékek csapatát mostanában nem láttam a környéken, de jobb ma egy túzok, mintha holnap púzok :)

 Tömegnyomor...tömött sorokban vánszorgó arcok. Valahogy a nap sugarai talán a portékákat is megszépítették volna: friss áruk hevertek szerteszana. Valahogy semmi sem keltette fel a portékák közül a figyelmemet, s a hibaszázalékom most beigazolódott részét bizony a földszinti ismerkedési szokásom determinálta. Lévén hogy a fiXkromoszómájú fajtársaim jelentős része kismadárvásárlási lázban égett: mint tudjuk a jó eladó kelleti a portékáját. Van ki különböző rigmusokkal ("Féláron van miiiiinden"; "ezt magam használtam, de csak egyszer"), de mint most kiderült a marketinglehetőségek igencsak gyenge szeletét dobta eddig be a kereskedő gyülekezet. Lévén, hogy a kismadaras lány (nem tévesztendő persze össze a mádárásteszkóssal) igencsak ráöltözött a bizniszre. Kb 10 centi magas tűsarok, brutálmintás harisnya, lehelletvékony övszélességű áttetsző ?szoknya? , s anyaghiányos, kebelnapoztatós felső vezetett a természetellenesen hosszú és színű hajkoronához. Amikor valaki érdeklődő lehajoltatta madárfogásig a csajt, a mögöttes sorból bizony férfiak derék hada tekintette meg a kutyapózba érkezés állapotát, amikor minden bizonnyal az addig csak sejtett területekről bizalmas és -onyos információk birtokába jutottak. Sajnos mire fordultam volna, a jelenség eltűnt, s fotó nem készülhetett paparazzi jellegre, de a rögtönzött kupaktanács egy tagja tapintás által szerzett információkkal hitelesítette a keblek idegenanyag (lásd sziikon) mentességét. Állítólag valami betegség folytán indultak afféle 95D kategóriára a légzsákok, melyre csak annyit tudtam mondani: Gondolom hagyta azért kicsit a betegséget dolgozni, mielőtt még a kúrálásra adta volna a fejét :) Mondta is a kollega: neki nem kellene a csaj, hiszen folyton parázna, hogy ki nyúlja le, ha éppen nem fogja valamiét a leányzoonak. Nade, minden szép, ha a vége disznótor (vagy összevontam két szólást?): gazdagabb lettem egy szépséges bőrnek tűnő notitáskával, meg egy optikával. Utóbbinál külső segítséget is igénybe vettem, hogy végre kemény alkuval sikerüljön megszermányolni a nemkissé áhított fémmel szegélyezett üveget. Ó igen, s otthoni utasításra némi, a közelgő nyúlünnepre hangoló biszbaszt is beszereztem: egy halványzöld (ergó éretlen) nyúlalakot, akit el is kereszteltem Elvirának a hőn szeretett MéÁllunkVazze után szabadon.

 Vasárnap ebéd...végre egy hely, ahova az üres pocakomon kívül semmit sem kell vinnem :) Belecsipegetve a friss párizsipulykába a tegnapi maradékot becsócsáltam (csak mert az a kedvencem volt). Kissé fura nézéseket gyűjtöttem be a tejszínes pulykához csipegetett ecetes salátával, de aki nem próbálta még ki az inkább hallgasson :) Ebéd után a bimbózó kajakómát 5 perc hasondögléssel kompenzáltam, majd elvittem a Nyuszit meg a Morzsit egy kis túrára. 

A csótói kilátódombot kerültük meg akár az óramutató, csak nekünk egy kör addig tartott, mint neki kettő :) Volt közben virággyújtés, levélfotózás, madárlesegetés, vadlesmászás s a végén pokrócondöglés is. A Nyuszira kevés panaszom lehetett, de Morzsi....na az a végén rosszszokásához híven marmagasságig csobbantott.

 Az este könnyeden telt: főzőcske, netecske, nyuszisütötte kenyerecske és hamis raffaelló kézimunkázása. Jut eszembe, még be sem kóstoltam, szal most megyek és dézsmálok egy kicsit. De a Nyuszinak be ne áruljatok! :)

 ui: ja igen...gondolom vannak páran akik csak azért olvasnak, mert kíváncsiak hogy mi a 146. Nos, megszivatásukra közlöm, hogy semmi, csak egy randomszám :)

 Kezdjük a nap beszámolóját egy kis elmaradással: a tegnapi monológból kimaradt az este azaz már iccaka magávalragadó és egyben elgondolkoztató mozzanata. Számszerint az, hogy amikor leparkoltam a szépséges utcánkon arra lettem figyelmes, hogy három lazára spiccelt fiatal az este kiszórt lomtalanítási cuccok közül kikapott egy lasztit és hármasban passzolgattak végig az egyirányú Csengeryn menetiránnyal szemben :) Rá is döbbentett, hogy valójában milyen jó dolog érezni a pillanatokat, a helyzetet és önmagunkat eszközként alkalmazva megélni az életet.

 A terv ma reggelre az volt, hogy végre valahára (fél év késéssel) elvegyem személyes jelenlétemmel a kedvet a fotótúrákra járó tömegtől. Persze, ha nem írtam volna a blogot hajnalig, akkor simán meglett volna, de telefonmorgásra ébredni, s ráeszmélni arra, hogy "vazze már 8 elmúlott" hát meglepő volt a szokásos 7.00ás automatikus felébredéshez. Így hát visszacsörögtem Zsófkának hogy bukó nekem az, hogy villámgyorsan felpattanjak, kaját szermányoljak és csatlakozzak. Valahogy bánom, de az sem volt rossz, hogy volt végre egy lazább délelőttöm. Pikk-pakkolás, majd ebédelőtti árúbeszerzés a sparcicában. Jól telepakoltuk magunkat mindenféle ehető, iható, orrbelefújható anyaggal, s némi frissítési folyamat után hazafutással ünnepeltük a délelőtt végét. 

 Jómultkorában amikor pesten volt dolgunk, akkor kajálni az Ikeába rontottunk be, mert megkívántam nemkicsit a húsgolyós-barnamártásos-áfonyás kvartettet némi hasábbal vegyítve. Mondhatni: az az én napom volt, ugyanis a 800pénzes nagyadag 200ért ment éppen, szal egy ücsivel együtt ketten jóllaktunk 800 pénzből. Merpersze én duplát ettem :) Szerintetek amikor visszaindultunk volna, mit ettünk és hol? Az nyerte most meg a szóbeli gittízű Tibicsokit, aki az ebéd copypastéjára tette a voksát. Szal ezt csak azért kellett most megtudnotok, hogy érezhessétek azt a kínt, amit meg kellett élnem eme kulináris orgazmus hiánya nélkül élnem a mai napig, hiszen jómultkorában egy zacskónyi fagyasztott golyóbist csempésztem bele a mélyhütibe ( még szerencse, hogy nem csempéztem, mert az eléggé rosszul nézett volna ki :) ). Na, ma eljött a rehibernálás ideje, s a Nyuszi sütött mint a nap: sok golyó és krumli került ki a kezei közül. Nomeg egy barnamártás, ami fehér volt, s jelentősen más ízű, mint az ikeás. Nembaj, elfogyott egy jó nagy adag, ami után a fotózáshoz szokásos kedvem átavanzsálódott hirtelennyomban alvó pozíció elérésére. Hiszen ülve jobb, mint állva; fekve jobb, mint ülve :) 10 perc néma lélegzetviszafolytott pocakonkinyúlás után megindultam a HEMOba, ahol a Kiscsillagok délutánja következett. 

Bár kissé késve értem, érdeklődés hiánya miatt így is várakozópályára tettem magamat, a programok egy órás csúszással indultak, hiszen a résztvevőkön és cullangjaikon kívűl bizony az érdeklődés a nullával volt hasonlatos. Kiállításmegnyitó, bohóckodás jutott ki nekem, majd a remek napsütésben rövid séta a HSMKba, a zeneiskola szervezte Aranymetszés Táncnapra. 

Na itt asszem rájöttem milyen az antizöld érzés. A dekoráció szépséges volt, cserepes mindenfélék, melyek bizony a lábak fotózását nem tették túl könnyűvé, márpedig egy táncot nehéz lábatlanul mutogatni. Balett és néptánc mutatványok voltak, s bizony volt jópár résztvevő, aki úgy tette a dolgait, mintha a Marsról jött volna a 6.20as gyorssal közvetlen kocsikkal: az arcon rémület lett úrrá, s teljesen tanácstalannak tűnt, hogy "ezmostmi" nomeg "holisvagyok?". Persze ez nem a teljes estre vonatkozott, csak 2-3 résztvevőre :)

 Gondoltam, e sok meló után igazán megérdemlek egy kis havajdizsit, szal kiültem pólómentesen, hidegsörrel megtámogatva a teraszra élvezni kicsit a zavartalan napsütést. Samu is kimerészkedett, s mint aki aknamezőn lépdel, óvatosan, a földre ráolvadva legelt néminemű zöldet. Vegácskám bizony még válogatós is: csak a friss, világoszöldes cuccokra ugrott rá, s a hegyeit csipegette meg. Gyorsan felrepültünk az emeletre egy kis háztűznézőbe, s az erkélyről egy tökéletesen elvégzett harántköpéssel még a kertet újratervező macst is sikerült jobb belátásra bírni.

 Az esti program rockkoncertelés volt. Na, itt tanulva már a dolgokból közel félórás késéssel érkeztünk - vesztünkre. "Kicsit" változott a móka a kihirdetetthez képest: a három együttesből 4 lett, a kezdés korábbi, ráadásul az utolsó banda helyett beugró volt. Így volt szerencsénk 2 hörgőpörgőhajas csapatot megcsodálni, ahol bizony a sakálvokál fogalmat egyetemi szintre emelve hallhattuk. Könnyed pogók, kemény hedbengek tarkították a vizuális terünket. persze fény az annyira nem volt, hogy itthon a lakásomban egy pislákló lámpának nagyobb fénye van, mint a komárban elhajított negrónak. Szerény autófókuszom is hasztalan próbálkozott néha, hiszen én magam is alig láttam a keresőben azt hogy most akkor ki mekkora és hol, nomeg miért is? Vakkantóm megint csodát múvelt, mint ahogy látjátok. A harmadik előtt egy kis egészségügyi sétát tettünk, mert az a gigantikus mértékű trashet, amit kaptunk, le kellett valahol (il)legálisan pakolnunk. Az est fénypontja az utolsó banda volt, akik biza toltak 3 Tankcsapdát én meg egy dobozos sört. Hazafelé sétálva mindketten elértük az "ennék valamit" állapotot, így hazaérve mit ettünk? Pontosan, egy kis maradékot ebédről :)

 Igen tudom. Érdekel a 8, mi? Nos, ma értünk bele éppenpontosan a 8ba. Mármint a 8. közös hónapba. Lesz ez még ígyse :)

 Régen nem szántam a blogolásra időt, az már tuti. Persze, mondhatnám, hogy nincs időm, nincs kedvem, nincs témám, de ha igazán jól végiggondolom, minden csak egy dolgon múlik: van e akaratom. A mai nap egy tipikus péntek volt, semmi unalom, csak pörgés és hörgés. A nap olyan apró szépségekkel volt tele, mint például a satatápcsati hiányos házacska, számszerint 11. Vagy inkább mint az elveszett alaplap esete, nomeg a beígért ám mégsem realizálódott ájped failja. A kaja is végigkísértett ma: reggel ropogóspaprikás szendő, ebédre nyusziféle csirkepöri tahonyesszel és mutterféle ecetes almapaprival, melyet lefolytottam egy kis almáspityingerrel. Céges pizza, majd alig pár perce KKKs kiskanizsai lángos, ahogy illik tejföllel és reszelt sajticsekkel. Ja és nem is vacsiztam, merthogy hűséges alattvalóim nem vártak engem étekkel, bár ha mindezekkel tisztában lettek volna, még meg is értettem volna. Nade így? 

 Meló után gyors hazatrapp után könnyen elmélkedés következett az élet nagy dolgain a kétbetűn, majd nyakamba szedtem a lábaimat és felcaplattam a HSMKba 6ra. Mondom felcaplattam, ami nálam elég nagy szó, hogy kétlábon cipegem a sok üveglapos fémcsövecskémet. A kis séta határozottan jólesett, s közben még 3 érdekes dolgot láttam is, de ezek még váratnak egy kicsit hogy előlépjenek. A színházterem csurig volt érdeklődőkkel és a Szkes Tánccsoport rokonságával. A szereplők -amikor éppen nem voltak színpadon- szintén a lelátót töltögették, így a fotósoknak élőláncot képeztek az útjuk folyamán. A múlt heti táncos gálát már megszívtam, hiszen kihozták belőlem a morcist. Az ok, már megint az, ami egy fotósnak sosem lehet elég: a rajzoló fény. Felmenve a vezérlőben az alábbi monológot toltam be: "Sziasztok, most értem vissza csak kanizsára s közben nem hallgattam híreket, Fukushima miatt áramkorlátozást vezettek be?". S mire ezután csak értetlen pillantásokat kaptam, így jeleztem hogy durván nincsen fény, kőne egy kis lájt. Meg is kaptam akkor, de most a lustaság nem vitt fel a magaslatokra. Pedig még beépített melóm is volt, egyfajta múltkisértéssel: a középiskolás pótofőm hívott fel kb 15 méter távból, nomeg a korábban telefonizált ígéretszedőm alanya, középsulis osztálytársam is. Szal a fénykérdést drasztikus ISOemeléssel korrigáltam le: "Maj' legközelebb lesz több fény, ha jobb képeket akarnak" mormogtam tantrikusan. A kedvenc pótmondatom is megjött: "Tök jó neked, mert mindenhova bemehecc ingyen." Ja, válaszoltam is neki: bemehetni bemehetek, de hogy nem tudom élvezni, az hótziher. Képletesen erre azt mondtam: "Tudod ez olyan, mint amikor egy kuplerájba csak takarítani jársz be" :)

 Könnyed hazafutás, néminemű folyadékbevitel és máris mehettem osztódni. A "hogyan legyél egyszerre két helyen" című tragédiát az alábbi verzióban oldottam meg: befutottam a Károssy Gergő flmjelezte koncertre, ahol a főhősökkel az épület előtt találkoztam a kezdés után pár perccel. Jeleztem diszkréten, hogy azt ígérte pontosan kezdenek, mert nekem rohannom kell, szal ha akar képeket hát csapjanak a húrok közé. Meglepődtem azon, hogy szinte azonnal összetrombitálta a csapatot és indult a koncsertó. Le kell írnom, mert ha nem tenném, akkor belebetegednék: bitang szarul szólt az egész. A magasok szétvertek mindent, ha a gitár szólt, akkor az énekesek az esélytelenek nyugalmával tolhatták akár a bocsibocitarkát is. Fény persze hangyfaxnyi se volt, még szerencse hogy a tutiamifix okossággal eltettem a kistatyóba a vakkantót, amivel a plafon segítségével leimitáltam virtuálisan pár lámpicsekot.

 Gyors futóka a Medgyaszaiba, s pont az első félszámnál estem be az oldalajtón angolosan. A jobb korokat is megért Kistehén Tánczenekar ontotta magából a színuszhullámokat kifelé. A cucc jól szólt, de az elől álló tribunusra bezony semmi fény nem röppent, a vakkancsot ismét be kellett izzítanom. Murphy elvén mászva még szerencse hogy vittem pótakkut, mert a durvás belmagasság leszivattyózta egész gyorsan a négy akku velejét. A zenéjüket egész jól bírva, hellyel-közzel végigtoltam a sót fotózgatva egy sör után ácsingózva, amiről végülis a mese végén lemondtam (lusta lettem volna a kocsizás helyett hazasétafikázni).

Az átszerelés gyorsan megvolt, hiszen szinte minden fentvolt már a színpadon bekészítve, csak át kellett dugiszálgatni pár kábelt. A szünetben kicsit elelmélkedtünk arról, hogy vajh miért lehet az, hogy a szomszédos PKban több ember van, mint itt, a koncerten. Azt könnyen kizártuk, hogy nem a 2k hufos beugró (ami nevetséges két ilyen bandáért) az ok, de hogy mi, abban bizony a megkérdezettek másként vélekedtek. Volt aki rossz marketingvonalaknak, ki a fizetés előttinek s többen az igény hiányának alias igénytelenségnek gondolták. Hogy hol az igazság, azt nem tudjuk, hogy az intézményvezetőnek, netán a sajtósnak, vagy egy szervezőnek van e igaza. Vagy a kocsmárosnak? Persze az is lehet hogy mindegyiknek. Netán egyiknek sem?

 Bár az eddigi nézők között is voltak szépszerivel a táncoslábúak fajtájából, azért a Heaven Street Seven szinte mindenkit felállított a székéből és késztetett mozgáskultúra kibontakoztatására. A hangulat remek volt, de nekem már vége(m) volt, hazafelé tendáltam, amikor jött a fent is említett lángos. Kilépő jelleggel kötelezték ezt rám, de nem ellenkeztem egy tapodtat sem, még egy könnyen duplázásra is engedtem repetázó kedvemet. Na már ennyi, meg egy bambi mindenkinek. Mostanság gyakrabban írok, mert már jó sok olyan dolog van a bögyömben, amit meg akarok osztani itten a néppel, szal GG for prezident! :) 

Ja és mielőtt még megkérdenétek: a 44 az az érdeklődők (lásd jeggyel és bérlettel) a rendezvényt látogatók száma...hajrá kanizsaiak!

 Mint a mesében. Ugye Ti is ezt éreztétek tegnap, amikor a napfogyatkozásból semmit sem láttunk? Naja, nem mentünk eléggé magasra. Én meg lassan egy hónapja nem írtam nektek. Pedig aztán lenne mit, az tuti. Az Élet sokezerrel teper az úton, s hoz jót, nomeg rosszat. Hiszen a kettő együtt jár, így teremt egyensúlyt. Egyensúlyt, ami ha nem lenne összeborulnánk. Talán akkor tudunk gyűlölni valakit szívünkből, ha már szeretünk valakit nagyon. HmmHmm. Szóval túl vagyunk egy problémás és gyenge decemberi forgalmon és egyenlőre egy vegyes újévkezdeten. De a kettő között volt pár igazán kellemes nap, amit az ember a családdal eltölthetett és felszívhatta magát. Amire egy ilyen 2010 után igencsak szükségem volt.

 Felháborító. Ezzel a szóval lehet mostanság jellemezni a világ történéseit. Egy szlovák lap a címlapján magyarul ír...a magyar lapok üres címlappal jelennek meg...webhelyek, köztük a legnagyobb hírhedt torrentsitéja is elfeketítéssel tiltakozik...a külföldi világ vezető emberei elítélik mindazt, amit médiatörvényként aposztrofálnak. Az éppen idérkező EU máris vizsgálódást kezdeményez. A kormányunk mindent cáfol: félreértés van, a fordítások hibásak. Nincs itt cenzúra! A Tilos Rádió meg hogy mert egy Ice-T dalt esti órában lejátszani? A rádióknak most tutira kemény napjaik jönnek: át kell nézniük a dalokat, hogy miben van "kiskorúra veszélyes" szövegzet. Akár magyarul, akár angolul. Persze hogy egy török dalt ki fog lefordítani és bármilyen dalt minősíteni, hogy áthallásosan nem e tartalmaz utalást vagy felszólítást bármi erőszakosra neadjég pornográfiára azt nem tudom. De mit is bukunk? Pl Gangxta Bátyót tuttira. A rapkultúra jelentős részén kívül még jópár rocknóta is bukóba kerül, mint pl a Beatrice "8 óra munka" című világöröksége is. Bizony, ha áttételesen is vizsgálódunk, akkor a "clean" verziók se lesznek jók. Na erre kíváncsi leszek.

 Ma csütörtök volt - munkaügyileg. Pesti árúbeszerzés - rohanós, pörgős nap volt jelentős papírmunkával megspékelve a normál teendők között. Vagy inkább mellett :) A végén az elmaradt kariajándékozás is megtörtént, de a kettő között még egy kis elsősegélyt is adtam egy gépnek, ahol egy vétlen kattintás a facebookon vírust moccantott be a gépbe. Ráadásul semmi se tudta levenni, csak kézzel sikeredett a gyógyítás. Majd a közvetítő haveromat látogattam meg az új otthonában, ahol kis kanbuliba keveredtem. Sör, pizza és dumálás, sztorizgatás folyt kellemes hangulatban, mely során az ember megint új infókkal tudott gazdagodni s látta a világot egy kicsit más oldalakról is. 

 Mert ahhoz a fránya egyensúlyhoz ez is kell...nomeg még 5 iccaka is :)