Régen nem szántam a blogolásra időt, az már tuti. Persze, mondhatnám, hogy nincs időm, nincs kedvem, nincs témám, de ha igazán jól végiggondolom, minden csak egy dolgon múlik: van e akaratom. A mai nap egy tipikus péntek volt, semmi unalom, csak pörgés és hörgés. A nap olyan apró szépségekkel volt tele, mint például a satatápcsati hiányos házacska, számszerint 11. Vagy inkább mint az elveszett alaplap esete, nomeg a beígért ám mégsem realizálódott ájped failja. A kaja is végigkísértett ma: reggel ropogóspaprikás szendő, ebédre nyusziféle csirkepöri tahonyesszel és mutterféle ecetes almapaprival, melyet lefolytottam egy kis almáspityingerrel. Céges pizza, majd alig pár perce KKKs kiskanizsai lángos, ahogy illik tejföllel és reszelt sajticsekkel. Ja és nem is vacsiztam, merthogy hűséges alattvalóim nem vártak engem étekkel, bár ha mindezekkel tisztában lettek volna, még meg is értettem volna. Nade így? 

 Meló után gyors hazatrapp után könnyen elmélkedés következett az élet nagy dolgain a kétbetűn, majd nyakamba szedtem a lábaimat és felcaplattam a HSMKba 6ra. Mondom felcaplattam, ami nálam elég nagy szó, hogy kétlábon cipegem a sok üveglapos fémcsövecskémet. A kis séta határozottan jólesett, s közben még 3 érdekes dolgot láttam is, de ezek még váratnak egy kicsit hogy előlépjenek. A színházterem csurig volt érdeklődőkkel és a Szkes Tánccsoport rokonságával. A szereplők -amikor éppen nem voltak színpadon- szintén a lelátót töltögették, így a fotósoknak élőláncot képeztek az útjuk folyamán. A múlt heti táncos gálát már megszívtam, hiszen kihozták belőlem a morcist. Az ok, már megint az, ami egy fotósnak sosem lehet elég: a rajzoló fény. Felmenve a vezérlőben az alábbi monológot toltam be: "Sziasztok, most értem vissza csak kanizsára s közben nem hallgattam híreket, Fukushima miatt áramkorlátozást vezettek be?". S mire ezután csak értetlen pillantásokat kaptam, így jeleztem hogy durván nincsen fény, kőne egy kis lájt. Meg is kaptam akkor, de most a lustaság nem vitt fel a magaslatokra. Pedig még beépített melóm is volt, egyfajta múltkisértéssel: a középiskolás pótofőm hívott fel kb 15 méter távból, nomeg a korábban telefonizált ígéretszedőm alanya, középsulis osztálytársam is. Szal a fénykérdést drasztikus ISOemeléssel korrigáltam le: "Maj' legközelebb lesz több fény, ha jobb képeket akarnak" mormogtam tantrikusan. A kedvenc pótmondatom is megjött: "Tök jó neked, mert mindenhova bemehecc ingyen." Ja, válaszoltam is neki: bemehetni bemehetek, de hogy nem tudom élvezni, az hótziher. Képletesen erre azt mondtam: "Tudod ez olyan, mint amikor egy kuplerájba csak takarítani jársz be" :)

 Könnyed hazafutás, néminemű folyadékbevitel és máris mehettem osztódni. A "hogyan legyél egyszerre két helyen" című tragédiát az alábbi verzióban oldottam meg: befutottam a Károssy Gergő flmjelezte koncertre, ahol a főhősökkel az épület előtt találkoztam a kezdés után pár perccel. Jeleztem diszkréten, hogy azt ígérte pontosan kezdenek, mert nekem rohannom kell, szal ha akar képeket hát csapjanak a húrok közé. Meglepődtem azon, hogy szinte azonnal összetrombitálta a csapatot és indult a koncsertó. Le kell írnom, mert ha nem tenném, akkor belebetegednék: bitang szarul szólt az egész. A magasok szétvertek mindent, ha a gitár szólt, akkor az énekesek az esélytelenek nyugalmával tolhatták akár a bocsibocitarkát is. Fény persze hangyfaxnyi se volt, még szerencse hogy a tutiamifix okossággal eltettem a kistatyóba a vakkantót, amivel a plafon segítségével leimitáltam virtuálisan pár lámpicsekot.

 Gyors futóka a Medgyaszaiba, s pont az első félszámnál estem be az oldalajtón angolosan. A jobb korokat is megért Kistehén Tánczenekar ontotta magából a színuszhullámokat kifelé. A cucc jól szólt, de az elől álló tribunusra bezony semmi fény nem röppent, a vakkancsot ismét be kellett izzítanom. Murphy elvén mászva még szerencse hogy vittem pótakkut, mert a durvás belmagasság leszivattyózta egész gyorsan a négy akku velejét. A zenéjüket egész jól bírva, hellyel-közzel végigtoltam a sót fotózgatva egy sör után ácsingózva, amiről végülis a mese végén lemondtam (lusta lettem volna a kocsizás helyett hazasétafikázni).

Az átszerelés gyorsan megvolt, hiszen szinte minden fentvolt már a színpadon bekészítve, csak át kellett dugiszálgatni pár kábelt. A szünetben kicsit elelmélkedtünk arról, hogy vajh miért lehet az, hogy a szomszédos PKban több ember van, mint itt, a koncerten. Azt könnyen kizártuk, hogy nem a 2k hufos beugró (ami nevetséges két ilyen bandáért) az ok, de hogy mi, abban bizony a megkérdezettek másként vélekedtek. Volt aki rossz marketingvonalaknak, ki a fizetés előttinek s többen az igény hiányának alias igénytelenségnek gondolták. Hogy hol az igazság, azt nem tudjuk, hogy az intézményvezetőnek, netán a sajtósnak, vagy egy szervezőnek van e igaza. Vagy a kocsmárosnak? Persze az is lehet hogy mindegyiknek. Netán egyiknek sem?

 Bár az eddigi nézők között is voltak szépszerivel a táncoslábúak fajtájából, azért a Heaven Street Seven szinte mindenkit felállított a székéből és késztetett mozgáskultúra kibontakoztatására. A hangulat remek volt, de nekem már vége(m) volt, hazafelé tendáltam, amikor jött a fent is említett lángos. Kilépő jelleggel kötelezték ezt rám, de nem ellenkeztem egy tapodtat sem, még egy könnyen duplázásra is engedtem repetázó kedvemet. Na már ennyi, meg egy bambi mindenkinek. Mostanság gyakrabban írok, mert már jó sok olyan dolog van a bögyömben, amit meg akarok osztani itten a néppel, szal GG for prezident! :) 

Ja és mielőtt még megkérdenétek: a 44 az az érdeklődők (lásd jeggyel és bérlettel) a rendezvényt látogatók száma...hajrá kanizsaiak!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.