Az elmúlt pár hétben már kicsit hozzászoktunk talán a jobb időhöz. A napsütéshez,a vékonyabb kabáthoz és a nagy sétákhoz. Ma hajnaltájt, amikor leérkeztem a bolhapiacra, akkor azt hittem, lefagynak a kezeim. Felöltözni felöltöztem ahogy kell, de a fáradtság jele a kezeimen fázósság képében köszönt vissza. SOK értelme nem volt a korai kelésnek és kicist szétfagyásnak, hacsaknem az alábbi két apróság. Tudni kell hogy a bolhapiac eladóinak jelentős része roma arc. Ezzel baj nincs is, nagy részükkel frankón ki lehet jönni és alkalomadtán alkudni és vásárolni. Ma amikor nézegettem egy elad dolgot, az eladó meglepő kijelentést tett: "Te erre nem vagy vevő". Néztem rá hülyén, mondván hogy ezt így miből gondolja ki ez az emberke. Érdeklődő visszakérdésmre, hogy miért nem, csak önmagát ismételgette. Ekkor a zsebembe levő pénzmennyiséget meglebegtettem, s a felcsillanó szemének fátyolos tekintete alatt megszólaltam: Tudod mit? Az 100% hogy erre én nem vagyok vevő. Asszem a fátyolos szem átváltott azon nyomban villámszóróvá, de én ezt már nem láttam, mert fakénél hagytam. Mivel holnap nőnap, így végre egyszer előre cselekedve beszereztem a holnapi átadandót, majd futás haza, merthogy itt is várt még gyorsan elintézendő dolog, majd a nap egyik legjobb élménye következett. Aki ismer, tudja hogy szeretem a szépet, a szép enét, így a szép hangszereket. Volt szerencsém megtapogatni egy 200éves mesterhegedűt, melynek az értéke 8számjegyű. Már a színe, a fogása és a kisugárzása is jelezte, hogy ez nem akármi. A hangja is csodálatos volt, már egy húrpendítésből is érezhető volt, hogy ez nem egy kommersz hangszer. Valami gyönyörűség, egyfajta irigység el is kapott, hogy nem az enyém :) Bár nem udnám használni, hiszen nem vagy hegedűértő emberke. Ma sikerült végre végigfutnom a ZH szombati számát, ahol a címoldalon egy hangzatos című írás fogadott melyet azonnal el is olvastam. Érdekes a kálvária, dobom tőmondatokban. Egy homeless romához jófej volt egy német arc, aki használatra átengedte a helyi kisházát, s cserébe csak azt kérte: az épület állagát tartsák fent és tartsák rendben az udvart és a ház környékét. Mit hoz az idő: a romák semmit sem teljesítettek a kötelességeikből, s a tulajdonos nem tuta kiköltöztetni őket a saját házából, fini ugye? Persze az épület is megelégelte az állagmegóvás hiányát s életveszélyessé lett egyből nyilvánítva, de a romák így se akartam kiköltözni. A német szerzett bontási engedélyt, de a bontás elkezdése előtti napon a helyi cigány kisebbségi csapat állami pénzen közhasznúként tartott romáival nekiálltak az épület elhordásának téglánként. Az esetet jelentő polgárőrség tagjait azóta szidalmazzák és a ckő vezetői a megszüntetésükre aláírásokat gyüjtögetnek, melyet természetesen a főkolompos roma vezető lehazud, mint akár a saját felmenőit. Itt tartunk 2010ben. Van még ember, aki nem létja, hogy itt bizony komoly szemléletbeli változásokra van szükség? Ebéd után a maradék szkennelése és mindenféle egyéb meló jutott osztályrészemül, töbek között egy kifutás, hgoy amai nap képét is elkészíthessem. Akinek nincs meg, annak elárulom, ez egy széttörött sárga nyalóka portréja.

Hiszen olyan felesleges az egész hétvégét pihivel tölteni, jobb lenne, ha inkább a szombatot még a munka hőseként élnénk át. Így is lett, és a délelőtt ügyféldúsan telt, sok ember aprócsprő és számára hatalmas problémáit oldogattuk meg kedves mosollyal az arcunkon. Azt gondolom, sikerrel vettük az akadályt, melyre a finom ebéd a hurkakolbász pároltkápuszta és sült krumpli kombójával reagáltunk. A délután sem volt uncsi, ugyanis határidős nagymennyiségű scannelést kellett abszorválni. Külső segítséget vettem igénybe, aki a meló oroszlánrészét magára vállalva nekiugrott a harci feladatnak. Ezalatt illetve ez helyett én egy halom dolgot elintéztem. Pl. elintéztük az esti fekapartira a bevásárlást, megjavítottam egy fényképezőgépet és egy vírusos gépet és egy kicsit próbáltam a hazai káoszon túllenni. Ja, meg Lacibácsinak okoztunk nagy örömöt: működésre bírtuk két nyomtatóját, melynek hírére nagyon nagy örömet láttun viszont az arcán. Megérte, az tuti. Apropó bevásárlás: sikerült egy szinte elveszettnek tűnt régesrégi ismerőssel szembetalálkozni a nagyfehérben. A nap maradék részében egy kellemes eszemiszom dínómdánom volt, melyet egy újabb teszkótúra követett, majd a vége fekapartiba torkollott. A parti egész jó volt, fini pizzát toltunk, válogatott söröcskéket burítgattunk és eldumáltuk az időt hajnalig. A póker kimaradt, szal potyára cipekedtem oda is, meg vissza is.

 újabb világvége. Bár valójában csak egyfajta munkahét végét és hétvége kezdetét lenne hivatott ábrázoló geometriát megszégyenítően reálisan. Ilyenkor péntekenkén reggel, amikor elindulok egy jó nagy levegővel indulok neki, merthogy várhatóan a szélső nap nem kevés megoldandót hoz magával. Pl a tegnapi árúbeszerzés témáit, melyben gyakorta előfordulnak ki nem adott tételek, hibásan kiadott tételek és vadidegen tételek is. Nomeg mindennek meg kell lennie  a helyének, hiszen nincs véletlen: minden szándékosan volt intézve, különben itt sem lenne. Ma lecseréltem az itthoni régesrégi monitoromat egy újra. Mármint egy nekem újra, mert amúgy már picivel több mint 1 éve akcióban volt egy ügyfélnél, aki rájött hogy neki nagyobb kellene, meg okosabb, TVt is akar hiszen rajta nézni. Így lett nekem új monitorom, bár először szó szerint le kellett csutakolnom, hiszen egy erős dohányosnál töltötte előző életét, így nemkevés sárgásbarna nikotinréteget vadásztam le róla. De most már csilivili, a helyén van és kis közelharc után a színei is lassan beálltak. Képet nem kaptok róla, de higgyétek el, frankó!

ui: ja és mégvalami: ma kaptam egy meglepő meghívást, mely bizony elgondolkotatott. Mármint hogy elfogadjam, vagy inkább visszautasítsam. HmmHmmm.

 Estefele egy érdekes kérdésről beszélgettem egy kedves ismerősömmel. A kérdés az az volt, ki mennyire veszi "komolyan", vagyis "szivére" a nap történéseit. Sok sok ismerős mentalitását vázoltuk fel és mérlegeltük, vajon ki teszi a tutit és ki teszi a legrosszabbat. Lehet hogy az a jó stratégia, hogy először meg kell vizsgálni, hogy az adott dolgon képesek vagyunk e változtatni, vagy nem. Ha tehetetlenek vagyunk, akkor felesleges akár még egy lórúgás hatású hírre is felpörgetnünk az agyunkat? S ezáltal csak a rajtunk is közvetlenül múló dolgokra koncentrálni és azokra a "nem felfokozott idegállapotban" jobb hatásfokkal megoldást találni, mintha ezerrel felboszantottuk volna magunkat távolabb keletkezett problémákon. Vagy talán igenis kell a környezeti ingerekre reagálnunk és véleményt fomálni: elítélni vagy melléállni a történéseknek. Hiszen ha így tenne mindenki, akkor semmilyen szerveződés, csoport  se lenne képes kialakulni s változást előidézni. Persze, egy fecske nem csinál nyarat, de ha fecske sincs, akkor hogyan lenne nem egy fecske, ami már akár nyarat is hozhatna.

 Ebből is látszik, hogy jelenleg az emberek két csapatra bomlottak szét. Az bizonyos, hogy mindenki csalódott és frusztrált. A mindennapok tele vannak újabb és újabb erőszakos cselekményekről, újabb és újabb elszórt közpénzekről szóló hírekkel. Ezek az arcpirító történések az emberek egy részén feszültséget, gyűlöletet fakasztanak fel. Az emberek már nem is tudják hogy mit lehetne ezek ellen tenni, s mivel minden irányvonalnál vannak a hírek érintettjei, így kiábrándultak. Kiábrándultak a jelenlegi politikai "elitből", az egész tisztelt parlamentben helyet foglaló képviselőkböl. Új arcokat akarnak látni, mert a régiek számukra hiteltelenné válltak. Ezek az emberek keményen radikalizálódnak és a szélsőséges oldalakat erősítik meg. Hiszen hinni valamiben mindig kell.

 Persze vannak a másik típusuak, akik egyfajta önvédelemként kezelik le ezeket a helyzeteket. Nem hagyják hogy ezek a dolgok a fejükbe férkőzzenek. Inkább becsukják fülüket hogy ne szembesüljenek olyan dolgokkal, melyek az idegállapotukat negatívan stimulálnák. Hogy ez ne férkőzzön be a mindennapokba,  magán és privát szférájukba. Boldogok, de vakok? 

 Az abszurd helyzetek mindig abszurd reakciókhoz vezetnek. Alig kezdődött el a kampány, az emberek máris látványos és meghökkentő megnyilvánulásokat tettek. Úgy érzik, hogy ebben a túlingerelt világban tényleg olyant kell "letenni az asztalra", hogy azt megemlegessék. Nézzük csak, mi is történt itt szűk ki városunkban?  Volt olyan, hogy politikusnak a rendezvényére szóló plakátját valaki szépen szólva szarral lekente. Volt olyan, hogy egy másk oldali politikus választási óriásplakátját több alkalommal is festékszóróval illették. Véleményezték a kiírt szlogent és magát az embert. De mire is számítunk valójában? Aki megnéz egy-egy testületi gyűlést vagy egy parlamenti közvetítést mit lát? Azt hogy megy ezerrel a (verbális) szardobálás. Aki meg nem tud jól beszélni, de jó gyakorlatban, hát mit tehet? Régóta látja mindenki hogy egyfajta újértelmezésű Ceasari jelszó van a régi "divide et impera" azaz oszd meg és uralkodj helyett. Ne a hatalmat osszad meg, hanem az embereket. Mutass nekik meglepő dolgokat, hogy közben sokkal nagyobb dolgokról vonják el a figyelmüket. 21. századi bűvésztrükk. 

 Reggel úgy keltem, hogy ma egy halom elmaradt csipcsup ügyet elintézek, így módszeresen feltöltöttem a telómat minden óraára egy elmaradt hívás pótlására. Reggel belehúztam és szinte midnegyiket megpróbáltam megoldani több-kevesebb sikerrel. Volt aki hétfőig külföldön tengeti életét és csak egy kedves női hanggal próbálkozhattam megértetni magamat. Bár a kedves hanghoz kedves arc is társult, aki segítőkészen meg is oldotta a főnöke néminemű elmaradását.

A nap kellemesen telt, ismét sikerült némi agymenéssel pár jó bizniszt nyélbeütni és leszervezni mindent, hogy a helyére kerülhessenek a holnapi beszerző körúton. Ezenkívül sikerült megspórolni is talán egy marék dodót és pár tízezrest is. Ebédre valami nagyon fini krumplifőzeléket és hozzá füstölt bécsi virslit tornásztam lefele kevés majonézzel, mustárral vagy éppen savanyú gyöngyhagymával. Ma amúgy asszem némi front lehetett, hiszen volt ember, aki behozott egy igencsak viharvert hedszetet, amin a fülesek szerteszana álltak, a mikrofon pedig tőböl kitépve meredten állt ki a rézszínű drót kis farkincája. Másik játékosunk pedig azt hitte, hogy egy sokórás profi szerelés értéke alig 2-3ezer környéken leledzik, s nem akarta a fizetendő értéket semmiképpen se efölé emelni. Megoldottuk persze, de az ilyen esetek nem kevés energiát vesznek ki az emberből, s ez este lehuppanva a kényelmes kanapéra hatványozottan térnek vissza, mint a jóféle bumeráng. Ma aztán elmondhatom, hogy itthon szinte nem is voltam, mert végsőként este 9 után estem haza, egy kellemes megbeszélés után. Mondhatni munkavacsora, üzleti vacsora volt, mely egy hirtelen jött felajánlás részeként csapódott rám egyfajta kötelező elemként. Van akiknél ez a Hiltonban egy 8fogásos fogyimenűt jelentett, de nálunk ez hálisten egy használaton kívüli, de sokat megért kultúrházban egy finom hagymás-szalonnás-sonkás tojásrántottát jelentett friss kenyérrel és sörrel. Nagyon jólesett, bár már vacsiztam (utólag azt hazudtam magamnak: ez sak az előétel volt). A vacsi végén pár percben túlestünk a szükséges bizniszklasszon is, majd elégedetten summáztuk hogy ez csak a kezdet s a kezdeti tétet nemsokára fel fogjuk emelni.

Nem ezzel kapcsolatban, de ma forgott egy dolgon a fejem, ezt azért még leírom okulásként. Nem tudom hogy értitek e, hogy mit értek én az alatt, hogy : varázsvilágú. Nem, ugye? Ma találkoztam egy varázsvilágú emberrel, akinek a stílusa, az öltözködése és az egész aurája vagy mifene azt sugallta, hgoy ő valójában nem itt él. Ugyan testileg itt él, de valahogy az gondolja, ez nem az, amit lát. Egyfajta "negatív-mátrix" hatásként úgy viselkedik, mintha a filmekből vett amerikai világot majmolná. Teszi mindezt aközben, hogy az egész ország, s konkrétan ő is nyakig áll a szarban. Úgy tesz, mintha mindez nem lenne, mindez be lenne a szőnyeg alá söpörve, mintha egyfajta sexésNY típusú nőcike lenne. Mintha valódi problémák nem lennének, csak az hogy "jajjjistenem, mit vegyek fel holnap?" lenne a legnagyobb katarzis az életében. Realitás=0, föld fölött lebegés=fektetett8as. Nem tudom hogy az ilyen embereket mi tudná kizökkenteni a csipkerózsika álmából és helyezné vissza a való világba. Ezt már meghagyom Nektek gondolkodásra. Kérésre ímé még néhány kép az Experidanceről.

 ...ahogy dobban a szived!

 Nyugalom, csak a munka már megint Szóval elkezdtünk egy nagyobbka falatocskát, ami a cég kapacitásának jelentő részét felemészti 1-2 hétig, így ezek a napok nagyon hosszúnak fognak tűnni, az már biztos. Ma én kimaradtam a jóból, de holnap már lesz benne részem talán. Nem mintha így unalmas napom lett volna: már reggel azonnali árajánlatok órái voltak, amin fel is húztam magamat: a nagyker árajánlata csapnivaló volt. Üzentem is az elkövetőnek a kapcsolattartón át, hogy lehet hogy fülig szerelemes éppen, de ilyen munkáért engem is úgy kirúgnálak, hogy egyik lábam itt, a másik meg Vlagyivosztokban lenne kb. Persze azért mindent megoldottunk és helyreraktunk. Délután egy más által készített félmegoldás helyretétele rabolt ki kicsit agyilag és főleg időileg.

 Ennek az egyenes ágú következménye volt az, hogy a Letenyei utamra 4 után sikerült elindulni, ahol pár apróság és néhány "nagyság" okozott problémákat. Viszatérve jó volt a kellemesen melengető lemenő nap, s vicces volt a kocsi hosszú, visszapillanttükrös füles árnyékán jót derültem. Olyan volt, mintha egy nagy, tagbaszakadt marslakó kisfülekkel menetelni előttem sebesen. Sajna fotómasinka híjján nem tudom megmutatni nektek. Bocsi! A visszaérkezés rendesen súrolta a fél6 tájékát, ami után még a kedvenc fogorvosomnál elposszant szünetmentes okozott kellemes perceket. Na igen, elment egy fázis a környéken rendesen, a kérdés már csak az volt, hogy a szünetmentes az a kiváltó vagy a szenvedő játékos volt. A lényeg a lényeg: a szerver minden probléma nélkül megúszta, szal jól jártunk szerintem. A squash ma is elmaradt, lassan már azt se fogom tudni hogy eszik e vagy isszák a dolgot. Nembaj, legalább itthon ismét előre jutottam. Az 1ről már 1.1re sikerült feltornásznom magamat, persze messze még a cél az tuti. Megyek is aludni, hiszen van mit kipihenni. Nomeg van mire felkészülni. Bye, bye, byeeee!

 ...köpködni a földre, nem kellett volna, aszodani, hogy itt a tavasz. Reggel majd lepetéztem, amikor megláttam hogy a hét közepe-vége felé havazás is várható. Éljen! A hétffői döccenetek lassan múltak el. A tervezett dolgok teljesen máshogy végződtek, mint ahogy elő lett volna írva nekik. Volt, aminek nem sikerült nekikezdenem, de jött jópár, amit be kellett fejeznem. Úgy tűnik, hogy az elkövetkezendő napjaink rendesen fel fognak fordulni, mert egy sürgős és határidős dolog esett be hozzánk. Nade, akkor kell dolgozni, ha van mit. Amikor nincs, hiába akarnál. Szóval ma is sikerült dolgokat megoldani, de sajna maradt holnapra is, mint pl 8m magasban egy kis szerelgetősdi. Ne is egy, hanem kettő, egyből. Főleg hogy délutánra esőt is modnanak. Úgy még finibb, csak el ne felejtsem elvinni a hajsamponomat meg a tusfürdőmet. Bár idén már fürödtem :O Nade lappintsunk inkább vissza a mára. Meló után kicsit később értem haza, s egyből nekiugrottam 2 hóképét kinyomtatni, bár a belső hangok folyamatosan mondták: ne tedd. Bezzeg én rutinos majom nem hallgattam a megérzéseimre, és kinyomtattam, elvittem. Végülis bekerült az egyik képem, de nem dobogósan. Fura képek lettek most a hóképén, kicsit el is gondolkoztam, hogy vigyek e legközelebb. Az elmúlt pár hónapban csupa olyan "zsánerképet" vitttem, ami a csapat egy részének a szívecsücske. Valójában kiszolgáltam egyfajta igényt. Bár magam is szeretem ezeket a képeket, de mint a mai példa is mutatja: a saját szájízű képeim nem aratnak nagy sikert. Nem mintha szerkesztési vagy egyéb hibák lennének benne, hanem szimplán nem pálya a csapat egy részének. Na mindegy, a jövőt majd meglátjuk, de most kicsit (újra) elment a kedvem a dologtól.

 Na mindegy, a fotóklubból félidőben leléptem, merthogy Experidance előadás volt. Be kell vallanom, nekem ez a mai előadás csalódás volt. Telt ház volt természetesen, ez volt a Tavaszi fesztivál nyitánya. A főként a beatkorszak dalaira épülő műsor nem vonultatott fel a már megszokott színes ruha és díszletkavalkádot, s a táncos megmozdulások is kissé erőtlenek voltak. Kevés volt számomra, ahhoz képest, amit mindeddig láttam tőlük. Pedig még a csapat vezetője és fő koreográfusa is szerepelt a műben. Nagyon sok fényforrás volt, de keveset működtettek, az ujjaim folyamatosan járkáltak a beállításokon, hogy használható képek születhesssenek. Szívás és még a műsor sem tetszett, így kissé szenvedős volt, bár be kell vallanom, a második felvonás már joban tetszett. Hazaérve hiába próbáltam egy távoli emberkét elérni, sehogy sem sikerült. Pedig fontos lenne telefonvégre kapni mielőbb. Most pedig sportszelet, hiszen holnapra kell az energia.

 Tudtommal szeretem a telet. Szeret(t)em? De valahgoy már nagyon várom a tavaszt. Amikor egy szál polóban ki lehet kerezni valahova és leülni egy padra. Élvezni ahogy a napsugarak cirógatják az ember arcát, s a langyos szellő borzolja a hajszálait. Mivel nekem már ki is nyílt az első tavaszi virágom, így én már a saját részemről kinyilvánítottam a tavaszt, gudbáj vén, fehérszakállú tél! 

Már reggel 7kor kidobott az ágy magából, jelezvén: tépjél le a bolhapiacra, mert valam miatt ott kell lenned! Hogy miért, azt nem tudhatom, mert nem talűltam meg. Bár valójában csináltam egy jó üzletet pár aprósággal, de volt ez már nagyobb dolog is. Bár nem hiszem hogy voltam e már egy nap 4x lent a bolhapiacon, de ez ma sikerült. Szerintem valaki helyett is lementem mégegyszer :D Ebéd előtt még egy régi ígéretemet is InTime megoldottam. Ebéd utáni levezetésként kicseréltem végre az iPhone kijelzőjét. Mondjon bárki bármit, én azt mondom: ez iSzar! Ki látott már olyant, hogy az érintőkijelzőt is magában foglaló előlapot a saját keretébe !ragasztani! kell? Ráadásul kétoldalú ragasztóval. Ez olyan kb áltiskola 6. technika óra megoldás, jó hogy nem szigszallaggal van az egész körbetekerve. Összerakva jött a nagy meglepi: nem kapcsolt be a kütyü. Az első gondolatom be is jött: lemerült. De olyan szinten, hogy még egy villanaásra sem volt képes életjelet adni magából. Persze a töltőt csatlakoztatva néhány perc múlva lehetett csak bekapcsolni. Remélem a sok sükebóka amcsi majd rájön, hogy emberélet is múlhat azon a pár percen, amíg az iSzar hajlandó életre kelni egy kiadós árammegvonás után. Gyors visszaszolgáltatás és jött a nap kellemesebb része, mely otthonlétből, tvzésből és egyéb ágyban talált lehetőségek kimerítéséről szólt. Persze itt is beszólt a munka édes múzsája: két dologban azonnal kellett lépnem. Most meg itt ülök vices hajjal és írom a mai második blogomat. Nektek. Megérdemlitek egyáltalán? :)

 Mit képzel magáról ez a csávó? Mi az hogy nincsen két napja napifotó? Nos igen, a csávó egy kicsit elborult az egyéb dolgaival, szal kicsit kimaradtak a dolgok. Pedig szombaton...nos szombaton végre nem dolgozott. Pontosabban: végre nem a melóhelyén dolgozott, hanem idehaza. Sok midnent megoldott, megcsinált. Persze a végére nem ért, mert olyan talán nincs is. Ebéd előtt még a céghez is befutott, ott is várta egy sürgős teendő. Ebédre isteni tejfölös csirkegombát evett nokedlivel. No és persze finom friss szallagos fánkkal. Itt kezdődött a nap bűnözéses része. Merthogy nekem ez nem volt elég, pontosabban elég volt, de mindenhol megkínálgattak én meg elég könnyen hajlandó vagyok bűnbe jutni. Mivel az idő egyszerűen gyönyörű volt és szívemben a tavasz kibontotta első szirmait nem bírtam otthon ülni. A megérdemelt alvás helyett megérdemelt pórázmentes órákat okoztam Morzsinak. Persze a keresztgyerkőcök azon nyomban ugrottak a hírre, így egész családostúl élveztük a remek időt és a napsütést a csótón. Utána még tudtam egy kicsit tartani magamat, így nagy nehezen lemondtam a felkínálkozó palacsintázástól...nem így a Morzsival együttjáró kakaós kalácsról, amit leküldtem simán. Aztán ide-oda futkostam, mint pók a falon, hogy az aznapra tett ígéreteimet maradéktalanul teljesítsem. Az utolsó helyen pedig palacsintával támadtak meg. Mivel késő is volt, nomeg a vércukor szintem máris visszasüllyedt az alapállapotra, így kénytelen voltam szigorúan létfenntartási okok folyamán néhányat pocakba landoltatni. Hazaérve meglepődtem egy meghívón, amiről azt gondoltam hogy korábban tudok meg infót. Mármint belsőbb körből. A mai esti borozásom is befuccsolt. A delikvens azóta se hívott vissza, pedig eléggé fixen le voltunk tárgyalódva. Végre egyszer még "aznap" alvópozícióba kerültem :)

 Jó azért pár nap után visszatérni a megszokott, biztos környezetébe az embernek. Nomeg szembesülni azzal, hogy senki se csinált meg helyettem semmit sem, így a mai napon délelőttje simán elment az asztalon görnyedő azonnali, nagyonfontos, stb teendőkre. Ma hidegfront volt, meg eső. Bizony, lassan már előre tudom mondani, hogy mi várható, ha reggel kinézek az ablakon. Az emberek egyre inkább hangulatemberekké vállnak, s az időjárás hatalasat mozgat rajtuk. Ebédre finom lecsós csirkét toltam magamba egy kis rakottzsömivel. Délután rohangászás volt, főleg mert eszembe jutott, hogy le kellene mielőbb kötnöm egy kis pénzecskémet. Éppen beesve, éppen időben még a héten sikerült megoldanom ezt is. Munka után mehettem tovább egy kis munkáért, mely biza még mindig kitart.

7re egyszerre két helyen kellett volna lennem. Mármint egy időben, egymástól jó távolságra két koncert is kezdődött. Az elsőre, a HSMKba odaérve szóltak hogy van egy kis késés: alapból 8kor lesz a kezdés, és az még csak az előzenekar lészen. Uccu ki Móriczba, ahol először inkább egy spicces testi épsége miatt pingpongasztalcipelővé avanzsálódtam, majd betopppantam a Boglya együttes 25éves évfordulójának tiszteletéből adott koncertjére. Nem vagyok egy nagy népzenefan, e egészen tetszett, amit nyomtak. Olyan autentikus dallamvilágot hallottunk, hogy csak na! A hangszereket egyfajta "odasenézek" könnyed mozdulatokkal szólaltatták meg, szinte nem is tűnt számukra megerőltetőnek az egész. Játék volt, amelyet ők is -meg mi is- nagyon élveztünk. Csak azt nem értettü meg Jules kollégával: hogy mi a fenének a népzenéhez mikrofn -ami mellesleg mindig baromira útbanvolt-. A kb félházas koncerten azért vastaps volt, többszöri visszatapsolással. A koncert végén mentem vissza az első helyre, de még csak a helyi Szikla mint előzenekar kezdett bele a felvezető blokkjába. Fáradt is voltam, nomeg legalább másfél órát kellett volna még dekkolni, mire az éppen akor megérkező együttes röpítette volna az igét a deszkákról. Ráadásul a kamarateremben volt a koncert, ahol a fény egyszerűen használhatatlanul csapnivaló. Az estére még egy borivós dolog volt tervbe, de a fáradtság és a szakadó esőú tiszteletére holnapra ettük át. Szal léptem haza, mint az üreginyúl. Most meg húzok aludni, mint a mormota. Ja! És Samu mostantól nyúl! (ez állatság...)