Ember tervez, én meg nem akar befertőzni senkit - nehogymá ilyen eccerűen meglóghassanak a meló elől. Nopersze olyan nálam elképzelheetlen, hogy itthon feküdjek, vagy üljek és ne legyek tevékeny, szal a délelőtömben két kedves ügyfelezésem is volt. Elsőként a panorámaröntgen doktoraként modifikálódtam, másodrészről pedig kamerajavító kisiparost játszottam sikerrel. Kis emailellenőrizgetés, majd érkezés a célhoz: végre újra itthon. Kis kúrálás, majd elfekvés, kiizzasztás ésatöbbi egyszuszra. Állapotfelmérésen megfeleltem, így egy jó zuhany és öltözködés után irány Darány helyett Medgyasszaiház. Hjakérem, ma tartották a KanizsaTV 25éves évfordulóját, ahol egy halom jóemlékű, jófejségű arcot és néhány "mégszerencsehogy ilyen nagyezaterem és jómesszeülünk" hőn nemkedvelt egyed jelent meg. Volt olyan is, aki odajött és próbált jópofizni, pedig nagyon durva dolgokat követett anno el személyem ellenébe, de látva nemérdeklődésemet gyorsan lépett is tovább. Első hallásra úgy éreztem: szétültettek a régi csapattól, ami tényszerűen igaz is volt. Lehet hogy helyszűke miatt, de egy másik asztalhoz sikerült leosztaniuk, ahol azért volt jópár ismerős. Kezdetnek csak annyi, hogy 5 csaj között voltam husinak középen. Hol egyik jött el kajáért - hol egy másik. Volt borkóstoló, ahol a szemben ülő TarMisenkóval együttesen hördültünk fel: miért hoznak hordómosót? A második már ihatóbb volt, a harmadik elment, a negyedik (rose) soso, az ötödik pedig kukafokozatú. Mondtam is: ezért mennyit fizettek, hogy mi itt megkóstoljuk a borkezdeményeiket? Merthogy szinte mindegyik zavaros volt, enyhén még pezsgett is, és az aromája se volt egy sátólafaty. A kaja jó volt, a torta szintén, bár hogy miért kellett az összes eddigi polgármejsztert hallgatni, hogy kinek mit is jelent a helyi tv=szócsövem azt nem igazán értettem. Kaja után a buli önköltségesé vállt az addig kintlevő piák eltűntek: oszt iszol, amit fizetsz. Ezzel gond nem volt, csak nem hiszem hgoy ezt a pincértől kellene megtudni, aki egy nagyon állott jellegű sörrl lepett meg magas árfekvésben. Nem is maradtunk sokáig, bár Bacskay Zoli bátyánktól kierőszakoltunk (jóvan, kicsit kellett csak noszogatni) egy kis sedóvzt, nomeg vígan néztük, ahogy megtáncikáltatja az össze nőnemű egyedet, aki hagyta magát. Mert aki hagyta magát táncba vinni, az bizony megtáncoltatódott általa. Laposodó partiérzéssel átléptünk a szomszédos PKba, ahol 4esben megittunk még egy sört és tovább emlékezgettünk a szépséges múltra néhány jópofa és igaz sztorival. Így vót - szép vót.

május 06, 2010 - betegesnap

2010.05.07. 00:57

 Hát, az éjszaka nem segített. Reggel fejfájásra, fájó és szoruló torokra és folyós orra ébredtem. Mivel nekem kellett nyitnom, bementem és azt terveztem, délben lelépek, mert ez így nem frankó. Ember tervez: egész délelőtt pörgés volt, melyben kb 1 lityó citromos teát is letoltam, de hasztalan. Ebédre később tudtam időt szakítani, s a meghalt notimra is. A kicsikém nekiállt reggel kékhalálozni,de gyorsan kiderítettem: az egyik memóriamodul mondta be az unalmast csak, azaz a baj nem olyan hatalmas. gondoltam ebéd után lelépek, de az sem sikeredett. 4től már el is voltam engedve, de félötkor mentem el hazafele - útközben egy ügyfelet is lerendezve. Itthon egyből eldőltem és próbálgattam kúrálgatni magamat. Egy kis telefonozás, egy kis kerékpumpálás és kis javtekelés is részem volt az éjszakára. De a nap vége jól telt: jó hírt kaptam egyoldalról, mely magával hozott egy kis rosszat is, bár nagyon remélem: ez még megváltozhat...hiszen még van rá legalább egy teljes napja.

május 05, 2010 - felesnap

2010.05.07. 00:41

 Nem bántam hogy ma félnapos voltam, hiszen volt egy kis időm kipihenni a kevés alvást és a hosszú utat. Még egy kis elpakolás is belefért, egészen jól helyére kerültek a dolgok.

Délutánra bementem dolgozni, ahol bizony volt bőven rámváró dolog. Egyik projektünk végső befejezésével azért csak megvártak bennünket a drága kollegáim, így irodánkívüli teendőm is lett egyből. Kicsit korábban végezve siettem egy találkozóra, amire már egy kis ideje vártam. A helyszín nem volt túl ideális, de a találkozó kellemesen telt. Jól elbeszélgettünk a friss történesekről és a kialakult helyzetekről. Nem is tudom, hogy mitől, de estére kicsit szédülni kezdtem. Lehet hogy a fáradtság, vagy a buszon gyakorta tüsszögő utastárs, a délutáni forrócsoki esetleg a társaság tett a betegévé? Nem tudhatom, de remélem nem tart sokáig. 

 Amiről még akartam kicsit írni, az Erdély, egyfajta utólagos összegzés. Ha itthon otthon vagyunk, akkor ott hogyan vagyunk? Az ott élő emberek vendégszeretete hihetetlen, szinte azt érezzük: otthon vagyunk. Otthon, egy elszakított kis világban, ahol sokan magyarnak vallják magukat. Nemcsak románul van minden kiírva, hanem magyarul is. Átmenni egy határon, saját nyelvemen olvasni a feliratokat és anyanyelvemen beszélni igencsak furcsa dolog. Igaz, hogy fejlődésileg mögöttünk járnak, de sokkal több emberi és természeti értékkel rendelkeznek. Ugyan volt olyan is, aki azt mondta: 10 év múlva ott is mindenkinek elveszi majd a pénz az eszét, s akkor ez a csodavilág megszünik szépen. De addig...öröm kimenni, talán még ott élni is jó lenne. Megszokni és részévé vállni annak a türelemnek, tiszteletnek és nyugalomnak ami rájuk jellemző. Egyvalami biztos: nem kell azért távoli országokba utazni a világ másik végére, hogy szebbet és szívet melengetőbbbet lássunk és tapasztaljunk. Csak ki kell menni a határon. Erdélybe, s nem Romániába.

 És ennek a jónak ezen a napon lett vége. Hajnali kelés, gyors reggeli, tempós indulás. Este már összepakolam a cókmókomat, így reggel már nem volt erre gondom. Reggelinek afféle hidegtálasdi volt: sonka, sajt, kolbász és egyéb felvágottak. Na és persze a kihagyhatatlan kakaó édesítette meg a napot.

 

 A rövid, de velős búcsúzkodás után Parajdra utaztunk át, ahol a sóbányában töltöttünk el egy órát Remélem hogy az allergiaszezon ellen jó hatást adott az immunrendszeremnek. Utunkat csak egyszeri alkalommal szakítottuk meg a határig: Kőrösfőn álltunk meg Korond helyett. Itt még egy kis maradék aprót szórtunk el, s megtudtuk: ne vegyünk erre felé pálinkát, mert nagyon rosszul járunk, hiszen valami kétes eredetű löttyel lettünk volna gazdagabbak. Gond nélkül átérve a határon egy vendéglőben töltöttük el a vacsoraidőben megtett ebédet. Ilyen gyorsan még sehol sem szolgáltak ki bennünket, a rendelés után 10 perccel már szinte midenki falatozhatott. Én egy kis cigánypecsenyét kívántam meg jó fokhagymásan, szép szál sültszalonnával körítve ubisalistul. Teli pocakkal indultunk tovább utunkra, s fél egy környékén érkeztünk. A kiszállásnál a végére maradtam, s bepakolás után szépen, óvatosan hazagurultam a kocsimmal. Saját ágyikó...ebben lehet a legjobbat aludni!

 Hehe. Máskor ilyenkor más gondolatok jártak a fejemben, ha nem itt lennék, Erdélyben. Reggel egyre neheebb volt felkelni, mert az előző este élményei eléggé erősen bennünk voltak még. Reggeli finom házias virsli, hatalmas adagban, mindenki kapott 5 darabot. Persze én egész idő alatt kicsike konyhamalacként működtem hiszen gyakran repetáztam a kisbelüek tányérjából :)

 

 Ez a nap kissé már a hazakészülődésről is szólt, hiszen holnap ilyenkor már útra kelünk anyaországunk felé. Ismét a jól ismert piac: sajthegyek bevásárlása, friss eper majszolása, majd áfonyatő utáni hasztalan keresgetés. Aztán eltévedt csapattagok felkutatása után Sanyibácsival együtt indultunk a Nyerges-tetőre. Itt megnéztük a háborús emlékművet és a kopjafákat. Itt kicsit elkapott a szokásos fotós véna, egyre több és érdekesebb fotó készült. Megálltunk a torjai Guinnessrekord székelykapunál is, mely az egész kétsávos utat zárja közre.

 

 

 

 Ebédet a mackós étteremben tettük, amely hátuljánál egy valamelyest szelíd medve védte, akit bár sokszor szabadon engedtek, mindig önszántából visszatért az emberek közé. Itt akar élni, velük. Az biztos hogy a narancsos és citromos cukrokat előszeretettel ropogtat. Nos, itt jött el az ideje, hogy bepótoljam ami eddig kimaradt: a fatányéros. Az étlapon igencsak szépen nézett ki a hatalmas, tányérnyi hús, így döntésem egyértelmű volt. Nagyon jól döntöttem, bár az okozta a legjobb élvezetet, amire nem is gondoltam volna. A húshoz reszeltsajtos sültkrumpli és isteni savanyúság járt, melynek a csúcspontja egy hatalmas fél káposzta volt, ami egyszerűen mindent vitt. All-in. Ilyen jót nem is tudom ettem e egyáltalán, bár egy kis "egyszerű" káposzta volt. 

 Teli pocakkal a Szent Anna tó felé vettük az irányt, ahol a szokásoknak megfelelően meg is mosakodtunk a kénes alapú vízben. Megnéztük a kápolnát is, mely sajnos zárva volt, de az ebéd után jóleset az az icipike túra. Kevesen mertünk bátrak lenni, de páran vettük a fáradtságot és tettünk egy kört az érdekes állagú mohos tőzeglápon. Olyan volt, mintha vízágyon sétálgatnánk :) Persze a gyüjtögető életmód áfonyatövekhez és kisfenyőkhöz juttatott.

 

 Visszaérve volt végre idő pénzt költeni. Ment rendesen, sör, csoki és egyéb nyalánkságok landoltak a táskában. Maradt idő még pár nemtervezett kifutásra és tisztálkodásra is. Búcsúvacsinak töltöttkáposztát kaptunk, mely házi tejföllel lett megbolondítva nemkicsit :) Bár nem az esetem, azért párat megettem mert nagyon finoman készítették el. Olyan fűszereket használnak, amit még sosem kóstoltam. Nem is mondtam, szinte minden estére intéztünk egy kis desszertet nasira. Fagyi, somlói, palacsinta... Lévén utolsó este és mindeni már fáradt volt, így egészen korán, 11kor már az utolsókkal zártuk a napot.

 Ismét egy bulis éjszakán vagyunk túl. Igaz ugyan hogy van egy kis átállas órailag, de ez nem hozott semmit bajt. Szép ez az ország, kedves emberek lakják. Szinte bármerre is járunk, mindig kapunk pár kedves magyar szót. Sajnos ma Sanyibácsi nem jött velünk, hiszen az éjjel picit elfáradt. Hiányzottak a kedves székely történetei és a remek, történelemdús idegenvezetese. A reggeli hidegtálas volt, sonka, kolbász s mi jó falat. Bár az étlap szerint nincs, de kérésünkre a reggelit már az általam kedvelt módon, finom kakaóval kezdhettem, természetesen házitejből főzött finomság volt, s meg is emlegettük hogy ez biza nem egy uht akármicsoda.

 

 Utunk első megállója egy friss vízű forrás volt, mely az út mellett csörgedezett. Igazi tiszta es finom vízzel olthattuk még nem is létező szomjunkat. A felfrissülés után irány a Békás-szoros. Itt már jártam pár éve, akkor is lenyűgözött a természet hatalmas romboló ereje. Hiszen ezt maga alakította ki a sziklarengetegben. Szépéges környék, s megtudhattuk hogy a hegyormon lévő kereszt helyén anno a szocializus egyik jelkepe állt, s egy éjjel alatt törtent meg a cseréje. A boltokat vizslatva vettem észre hogy milyen szép lenvászon, régies szabású, formájú ruházatok vannak. El is kezdtem szemezgetni egyikkel, de végül a hossza miatt nem vettem meg.
 
 
 
 
 
 
Kis séta után visszaszálltunk a buszba, s megálltunk a domb tetejénél levő Gyikos-tónál. A tó nevét a benne lévő ferdén vágott tuskókról kapta. Bar terveztünk egy kis csónakozást, sajnos a feszes tempó miatt ki kelett hagyni. Viszont életem egyik legjobb kulinarizmusa következett. Ha arra jártok akkor elárulom csak most csak nektek hogy a legjobb kürtöskalács bizony nem a legolcsóbb s nem is legközelebbi helyen van. Hanem a domb tetején, alulról nézve a jobb szélén, ahol még ingyen forrócsoki/kávé is járt a világ legfinomabb kürtöskalacsához. Fahéjas és diós verziókat kóstolgattuk meg, s bár alig mertünk rácuppani, hiszen várt már bennünket lassan az ebéd, délutánra fordult az óra. A bazársoron megtaláltam. Megtaláltam azt az inget, amire kb gondoltam, csakhát...jött az evolúciós probléma, hiszen két színben és két kiadásban is létezett. Egyik a tipikus barnás a másik a hófehér; nomeg a kötőkés és a gombos. A hölgykoszorú véleményet kikérve csak rosszabbul jártam, kinek ez, kinek az tetszett jobban. Szal mit tehettem? Egy ilyen es egy olyan lett a kis alkudozás után a vásárfia. Bár hozzá kell tennem, férfiakra kevésbé gondoltak, főként szépséges, csipkékkel díszített gyönyörűséges darabokat láttunk. 
 Lassan adtunk pár pofont a már kérkedő gyomorsavainknak is a Kárpátia étteremben. A dolgokat kissé lassította egy húzós áramszünet, de azért a jól megérdemelt hagymás rostélyost betoltam. Nem kis adagot kaptunk, bár volt aki akkora adagot kapott, hogy mindenki csak nézte...hiába, a Kárpátia Borzaska nem kispályás játékos. Persze az elmaradhatatlan sör és pálinka is megvolt.
 
 
 
 Ebéd után kis zötyi után megélltunk Madéfalván, ahol egy kedves öreg néne futott ki, amikor meglátta hogy busz állt meg. Az emlékmű 200 székelynek állított emléket, akik az életüket adták a faluért, cserébe a falu mindig emlékezetében tartja őket. Továbbmenve a kénes mofettákat és havat tekinthettünk meg Hargitafürdőn. Virágszedés, hógolyózás, tehénszelidítés és egyéb jópofa dolgokkal múlattuk az időt. A szállásunkon keresztelő volt, emiatt kicsit késett a vacsizásunk is. Vacsira volt, és kellemes beszélgetés, iszogatás. Csoda ha már megint hajnalban találtuk meg az ágyat néhányan?
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 Lenni vagy nem lenni? Nem ez a kérdés. Hol lenni, ez sokkal inkább. Most örültem volna annak, ha fénysebességgel lehetne közlekedni 853 km távolságokat. Mert akkor szinte egyidőben két helyen lehettem volna, amire hatalmas szükségem lett volna. De még mekkkora...hiszen testileg Erdélyben voltam ma délelőtt, de lelkileg Kanizsán. Reggel ébredéskor már ez ugrott be az eszembe, majszolgatva a finom reggelit. A reggelit, mely derekas adag tojásos cucc volt hagymával, szalonnával és kiskolbásszal. Jó reggelihez szól a nóta: a majálist ott rezesbanda kezdte, s a szomszéd háznál tolták éppen a cuccost. Első megálló Csíkszereda volt, ahol felmértük a sajtolási lehetőségeket és kicsit lófráltunk a városban.

 Remek idegenvezetőnk volt, Sanyi bácsi, aki Szentegyháza egyik nyugdíjas tanárja és nagyon kedves és derék székely ember. Első látásra és szólásra megszerettem ezt a kis törékeny, mokány öreg embert. Kísérőmnek szegődve sokat mesélt mindenfelé a látnivalókról, mint pl a Taps-térről, ahol ő is sokadmagával több napig gyakorlota hogy hogyan kell megfelelően megtapsolni Csaucseszkót. A piacon friss epret vettünk valami igencsak nevetségets, 8 RONos áron, ami kb 500 Ft/kg. Na ez már valódi eper volt, ízzel és zamattal. Nyamm volt nagyon! Szépséges portékák voltak ki, melyeket folyamatosan locsoltak, így szép színben és frissnek tetszelegtek. Akárcsak a tulipánok :)

 Sikerült egy aprócska templomba is benézni, ami nagyon szépen volt kifestve. Egyfajta ékszeresdobozként tekintettem erre a kis kápolnára. Nade ugrás lóra, izé buszra és meg sem álltunk Gyimesi Hágóig. Innen gyönyörű kilátás nyílt a tájra, az időjárásnak köszönhetően kevés pára volt, messzire el lehetett tisztán látni.

 

 Nagy szerencsében volt részünk, ugyanis egy rövid ideig tartó virágnak a kezdődött a virágzási szezonja. Makróobi elő, lecsüccs és alkot. Szépséges lett, nekem tetszik :)

 Gyimesbükk, Rákóczi-vár következett. Itt megnéztünk egy nyugdíjas vasutas ingyenmunkájának eredményét, egy épületnyi megmentett múltat a vasútunk történelméből.

 Sajnos időben kicsit elmásztunk, így kiamradt a tervezett túra az ezeréves határig. Ezt így utólag is nagyon bánom, remélem meglesz még ez nekem mihamarább! Idő haladt, gyomor korgott, kis késéssel ebédhez fogtunk. Csángó földön hol máshol, ha nem egy csángó étteremben? Pár ember tanácsára pisztrángot kértem, mely nagyon finom volt, remek fokhagymás öntettel, bár be kell vallanom, kicsit féltékenyen néztem azokra, akik csángótálat kértek, mert hatalmas mennyiségű húsanyagot zúdítottak rá az amúgy sem picike fatálra.

 Hazafelé véve utunkat megáltunk egy csángó múzeumnál, ami szintén önerőből szerveződött. Az alapító egy festőművész, s minden évben ezen a helyen tart találkozókat, ahol mindenfée náció képviselteti magát. Ingyenes az egész, a falu minden lakója segíti őket, s minden művésznek egy alkotásába kerül csak az élmény. A fő nevezeteség egy fába vésett keresztrefeszített jézus volt, akit egy akkor halott fába vésett a szerző, s következő évben a fa újra életre kelt. Láthattunk eldugott második világháborús tárgyat is, nomeg a múzeummal szemben egy katonai bázist, ahol gyönyörű székelykapu volt régesrégi motívumokkal. Sajnos a katonák kijöttek, így nem mertük megörökíteni a szép kaput. A víz nyugtató hatását kihasználandó a gyönyörű napsütésben megálltunk egy halastónál, melynek olyan tiszta víze volt, hogy pisztrángok is voltak benne. Jó volt kicsit ülni a napon, nézni a vizet. Valami hihetetlen nyugalom szállta meg az embert, kár hogy ismét menni kellett tovább. Maradtam volna még szívesen egy kicsit.

 

 

 Csíksomlyó. Mosolyogva mondtam magamban alig két hét és újra itt leszek. A templomban akkor már javában ment a zarándoklat, hiszen május Mária hava, s a templom is az ő nevét viseli. Nomeg első szombat, szal tényleg sok ember volt a templomban és a környékén. De mi lesz itt pünkösdkor? Amikor több százezer, önmagát elsősorban magyarnak valló ember lesz a végeláthatatlan mezőn. Nos, az lesz talán egy fontos pillanata az életemnek. Visszaérve a szállásra gyors rendbehozódás, majd vacsora következett. Finom leveske és sült hús és párizsi szeletvolt káposztasalival. Az este sikeredett jópár páleszt és mégtöbb söröcskét elpuszítani. A sörről csak annyit, hogy a közelben palackozzák, nagyon lágy és könnyen lecsúszó típus, nem túl sok alkoholszármazékkal vegyítve. Az éjszakába jól belehúztunk, hajnali 2 környékén a már szinte sötét éttermeben araszoltuk a vízszintes pihenőalkalmatosságig :)

"Fáradt lábam estére hazatalál, nem messze van ide Kolozsvár."

Valszeg aki ezt írta tutira nem kanizsán lakott, hiszen ide eljutni nem egy rövid móka, az már bizonyos. Egy órácska alvás után elgaloppoztam balcsira ahol kis várakozásom volt, melyet finom kaláccsal és reggeli kakaóval toltam le az addigra már nagyjából reinkarnálódot pocakomba. Ismerkedés, helyfoglalás és kezdődik a soha véget nem érő utazás. Alighogy kiérünk a településről máris érkezik a polgármester mint első bepróbálkozó, kezében egy üveg áttetsző folyadékkal. Az első kör páleszt kb 20-30perces különbségekkel követték a többi játékosok, majd vagy az 5. körben sikerült az általam is hozott párlatot osztogatni, bár addigra már a fogyasztási index rendesen megromlott, páran már besokaltak a dologtól. A határt kb 1kor értük el addig az idő egész gyorsan eltelt. Aztán ahogy fáradt az ember, egyre lassabbnak tűntek a percek és hiányzott egyre inkább az alvás. A fene abba a baromba, aki kitalálta hogy egy sofőrnek 1 óra vezetés után 15 percet standbyon kell lennie. Normál módomban simán elvezetek Kanizsától Debrecenig pihenő nélkül, mégsincs semmi gondom... A lényeg lényege, hogy a buszon szóló zenét kicsit nehezen viseltem, de hálistennek velem volt egy kis Diana Krall nomeg Gangxta Döglégy Zotyó is akik megkönnyítették a necces blokkok alatti életemet, melyért hatalmas köszönettel tartozom. Riszpekt!

 Végre megérkeztünk! Kiszállás, szállás megtekintése, bepakolás, berendezkedés, protokolláris dolgok majd egy finom vacsi. Aki ismer, tudja hogy nem vagyok egy levesfan, de valami nagyon finom levest ettem tegnap este. Tejfölös jellegű, csirkemellfalatokkal ellátott cucc volt, ahol minden szem húson azt éreztem, hogy egyesével válogatták, nem volt benne mócsing vagy csont. A főfogás disznópörköt volt érdekes ízesítéssel és hozzá tészta. Nagyon finoman főznek, igencsak jólesett ez a meleg estebéd az egésznapos szendózás után. Aztán egy könnyed sörözéssel jól belehúztunk az éjszakába: éjfél után azon kaptuk magunkat hogy már csak hárman iszogatunk a majdnem töksötét vendéglőben. Megint egy rövid éjszaka lesz ez is, de nem bánom: hiszen aki sokat alszik keveset él :)

április 29, 2010 - mozgalom

2010.04.29. 23:37

 Nem volt ez sem egy egyszerű nap, sokfelé volt futkorászásom ma és egy nagyobbacska még vissza is van, bár az már inkább a holnapi része lesz. Két dolgot felejtettem el a tegnapi blogból: először is, meghoztam egy döntést, amit meg kellett. Ez pedig két dolog közötti döntés, bár mindkettő egyenlően fontos. Hiába tettem egymás mellé az érveket és az ellenérveket, betonozott állóháború és döntetlen alakult ki. Mást már nem tudva tenni, egy érmét dobtam fel egymás után 3x. Az eredmény 100%osan egyértelmű lett, s mint a Sorsban hitet tápláló ember, számomra ez útmutatás volt így elmegyek Erdélybe. Tudom hogy jó döntést ebben a helyzetben nem lehetett hozni, de bízok benne, hogy mindenki elhiszi nekem, hogy mekkora súly volt ez számomra. Még nem tudom hogy hogyan és mikor, mennyit tudok majd blogolni, de igyekszem. A másik pedig egy jól sikerült telefonbeszélgetés volt, melynek azt érzem komoly hatása lett és segítő haszna.

 

 Szóval ma volt pályázatleadás, nyomtatómizéria és egyéb nyalánkságok. Gondolatilag persze még hatás alatt voltam az összegyűlt dolgok okán, de ez nem okozott semmi gondot. A munka végeztével még egy régi elmaradást is bepótoltunk. Zsófkával elmásztunk repcét fotózni, ami eddig két évig nem sikeredett. Nem mondom hogy elégedett vagyok az eredménnyel, mert nem volt éppen egy ügyesfotós fílingem, de azért jól éreztük magunkat és lett pár nekünk tetsző fotó is. Ja, hamár fotó, akkor jelzem: se a feketefehér válogatóra, se a a MAFOSZ szalonra nem sikerült képpel bejutnom. Tettem is egy elhatározást a jövőre, csak el ne felejtsem addig, amikor aktuális lesz :) Hazaérés után még egy kis futkorászás: cég, otthon és a többi. Majd pakolás, cuccolás és beszélgetés. Ami jó, azt nem szabad abbahagyni, igaz?

 Életem első saját magam által megvett eredeti magnókazettám a Captain Hollywood Project első albuma volt. Mai fejjel nézve azért más volt az a zene és az a világ.

 

 S hogy vajon hogyan jött mindez most ide? Azt mondják, az Élet egy remek színjáték és mindig tud egy nagyobbat, újabbat dobni. Ma a tegnapihoz képest még komolyabb és keményebb dolgok birtokába jutottam. Nagy becs a tudás, nagy fájdalom az értelem, ezt már régebben összefogalmaztam. Mindig is megdöbbent, ha valaki valamibe akkora vehemenciával képes belevágni, hogy kissé elvakultan nem sajnálva saját testét és lelkét mindent bevállal. Ráadásul úgy, hogy nem teljesen körbejárt helyzetben teszi mindezt. De a legnagyobb hibás mégsem Ő, hiszen emberek vették és veszik is körül. Ők nem lehetnek oly vakok vagy bolondok, netán némák, hogy mindezt hagyják. Mégis ez történt. Nem tudom megérteni, hogyan képesek egyesek ilyen felületesen élni a saját világukat egy közösségben.

 Az este csúcspontja a masszír volt. Ismét egy órácska felüdülés, persze elötte szigorúan munka, utána szintúgy. Mára egy szép képet terveztem a kertemben leledző szépséges rózsaszínjellegű tulipánokról, de sajna már késő volt, nem voltak fények. Ma ezt buktátok, mármint a képet, de holnap...olyant kaptok, mint a legelején!

süti beállítások módosítása