Ismét egy bulis éjszakán vagyunk túl. Igaz ugyan hogy van egy kis átállas órailag, de ez nem hozott semmit bajt. Szép ez az ország, kedves emberek lakják. Szinte bármerre is járunk, mindig kapunk pár kedves magyar szót. Sajnos ma Sanyibácsi nem jött velünk, hiszen az éjjel picit elfáradt. Hiányzottak a kedves székely történetei és a remek, történelemdús idegenvezetese. A reggeli hidegtálas volt, sonka, kolbász s mi jó falat. Bár az étlap szerint nincs, de kérésünkre a reggelit már az általam kedvelt módon, finom kakaóval kezdhettem, természetesen házitejből főzött finomság volt, s meg is emlegettük hogy ez biza nem egy uht akármicsoda.
Utunk első megállója egy friss vízű forrás volt, mely az út mellett csörgedezett. Igazi tiszta es finom vízzel olthattuk még nem is létező szomjunkat. A felfrissülés után irány a Békás-szoros. Itt már jártam pár éve, akkor is lenyűgözött a természet hatalmas romboló ereje. Hiszen ezt maga alakította ki a sziklarengetegben. Szépéges környék, s megtudhattuk hogy a hegyormon lévő kereszt helyén anno a szocializus egyik jelkepe állt, s egy éjjel alatt törtent meg a cseréje. A boltokat vizslatva vettem észre hogy milyen szép lenvászon, régies szabású, formájú ruházatok vannak. El is kezdtem szemezgetni egyikkel, de végül a hossza miatt nem vettem meg.
Kis séta után visszaszálltunk a buszba, s megálltunk a domb tetejénél levő Gyikos-tónál. A tó nevét a benne lévő ferdén vágott tuskókról kapta. Bar terveztünk egy kis csónakozást, sajnos a feszes tempó miatt ki kelett hagyni. Viszont életem egyik legjobb kulinarizmusa következett. Ha arra jártok akkor elárulom csak most csak nektek hogy a legjobb kürtöskalács bizony nem a legolcsóbb s nem is legközelebbi helyen van. Hanem a domb tetején, alulról nézve a jobb szélén, ahol még ingyen forrócsoki/kávé is járt a világ legfinomabb kürtöskalacsához. Fahéjas és diós verziókat kóstolgattuk meg, s bár alig mertünk rácuppani, hiszen várt már bennünket lassan az ebéd, délutánra fordult az óra. A bazársoron megtaláltam. Megtaláltam azt az inget, amire kb gondoltam, csakhát...jött az evolúciós probléma, hiszen két színben és két kiadásban is létezett. Egyik a tipikus barnás a másik a hófehér; nomeg a kötőkés és a gombos. A hölgykoszorú véleményet kikérve csak rosszabbul jártam, kinek ez, kinek az tetszett jobban. Szal mit tehettem? Egy ilyen es egy olyan lett a kis alkudozás után a vásárfia. Bár hozzá kell tennem, férfiakra kevésbé gondoltak, főként szépséges, csipkékkel díszített gyönyörűséges darabokat láttunk.
Lassan adtunk pár pofont a már kérkedő gyomorsavainknak is a Kárpátia étteremben. A dolgokat kissé lassította egy húzós áramszünet, de azért a jól megérdemelt hagymás rostélyost betoltam. Nem kis adagot kaptunk, bár volt aki akkora adagot kapott, hogy mindenki csak nézte...hiába, a Kárpátia Borzaska nem kispályás játékos. Persze az elmaradhatatlan sör és pálinka is megvolt.
Ebéd után kis zötyi után megélltunk Madéfalván, ahol egy kedves öreg néne futott ki, amikor meglátta hogy busz állt meg. Az emlékmű 200 székelynek állított emléket, akik az életüket adták a faluért, cserébe a falu mindig emlékezetében tartja őket. Továbbmenve a kénes mofettákat és havat tekinthettünk meg Hargitafürdőn. Virágszedés, hógolyózás, tehénszelidítés és egyéb jópofa dolgokkal múlattuk az időt. A szállásunkon keresztelő volt, emiatt kicsit késett a vacsizásunk is. Vacsira volt, és kellemes beszélgetés, iszogatás. Csoda ha már megint hajnalban találtuk meg az ágyat néhányan?
