Na igen. Elmaradt a blogolás és nemkicsit. Egy halom élmény lett volna pedig, amit meg lehetett volna osztani, s pár fain képről is lemaradtatok így. Mondanám szívem szerint, hogy lesz még visszatekintés, pár napnyit visszafele is blogolok, de mint az eddigi saját magamon tapasztaltak mondatják velem: ez eddig nem jött össze. Szal nem ígérgetek, max meglepetést okozok. Vagy inkább csak fokozok?

 Persze lehet hogy szembe is jön a kérdést: miért álltam neki már megint a firkálgatásnak? Először is, mert sorozatos inzultusok érnek a lógásom miatt. Kérnek, fenyegetnek, követelőznek. Hát ez kell a népnek? Akkor megkapjátok :)

 A mai nap korán indult. Hajnali ébredésem előtt próbálkozott egy ügyfél a telefonálással, s büntiként csak 9.05kor hívtam vissza, de akkor gyorsítva meg is oldottam a problémáját. A héten ismét 3an vagyunk csak, vagy inkább szinte egyedül, hiszen Berci és Sanyi is sokat kint volt ma. Próbáltam a kezeim között mozgatni a telefonos, rendelős, ügyfelezős és szervizelős szálakat, több-kevesebb sikerrel. Átolvastam egy néhánymondatos cikket, melyeket az én gondolataimból merítettek (nagyon remélem fotó nem jár majd hozzá). Telt-múlt az idő és lassan eljött a meló vége, ami egy kis ráadást, majd egy kis privát külső extrát tartogatott. Utóbbi jelentősen átformálta az esti terveimet, hiszen Kisfekával is csak késve tudtam mítingelni. Sikerült egy rejtélyes PS3 hibát sokadszorri próbálkozásra megoldani, így minden jó ha a vége jó. Sör csusszant, süti apadt, s végre egy jót dumáltunk, amiből egy újabb epic fail jött le. Hogy mi az hogy már megint, nomeg mijjaza epic fail, azt majd ha leszenk visszatekintő memoárok, hát megtudhatjátok. Szóval nem minden az aminek látszik, s néha lehull a lepel alias textil is. Pofáraesés és állkiakadás garantált. 

 Ja, amit nem mondtam: terveztem hogy a mentési rendszeremet kissé átalakítom, s ekkor derült fény 2 turpisságra, miszerint az egyik (naná hogy a legnagyobb) vinyómat tejesen rossznak, azonnal cserélendőnek tartja az okos progi, a másik érdekesség meg valszeg az, hogy meghalt az usbs vinyókábelem. Élmény vele élni asszem... Viszont sikerült kezembe kaparintani az egyik kedvenc boromból egy kartonnal, szal újabb 6 remek alkalom kerestetik :)

 Csak hogy kép nélkül ne ússzátok meg: íme az aktuális kedvencem és háttérképem. Az anyag friss, péntek éjjeli termés, s a téma Mr L.L. alias Tankcsapda. Nomeg, kicsit ide is vág az olvasható része, talán jópár embernek lehet magára vehető inge. HmmmmHmmmm!

 Vannak olyan napok, amikor történik jó és rossz is vegyesen. Sőt, a napok jelentős része ilyen, persze ez csak akkor igaz, ha hajlandóak vagyunk az apró jót és apró szépet is észrevenni és megélni. Ennek logikájából ma inkább nem hagytam semmin sem felmérgesíteni magamat és inkább a teendőkre koncentrálni. Teendő pedig volt rendesen, hiszen Sanyi egy újabb hétig lesz szabin. A nap a hétvégi élménybeszámolókkal kezdődött, ahol halhattunk ugyanazon helyzetet más és más szemszögből, nomeg jópár apróságot, amire oda esetleg nem figyeltünk fel. Gyorsan átfutottuk a képeket és summáztuk: jó kis este volt. A hónap elejére való tekintettel érkezett egy kisebbforma árú is, melyet szépen a helyére tettünk. Előre bejelentett esetként aszfaltozás volt a kapubejáróban, mely a bejelentettnél korábban kezdődött, így a tervem egy része dugába dőlt, bár ez csak időátümezést kívánt. Legalább volt relatíve időben kajázásra lehetséges. Az akadálypálya feloldása után gyorsan elintéztem a teendőket, s egy régebbi történetnek is a végére futottam végre-valahára. Egy hiányosság miatt visszatértem a szombati tett színhelyére, de gyorsan végezve nem sokáig morfondíroztam a közeli múlt történésein, inkább siettem vissza a dolgomra. Hazaérve egy kis lusti következett, majd pakolgatás, ki s munka, s egy (biztos tök jól sikerült) fotóklub light&young kihagyása történt. Vacsi, pakolás, munka, blogpótlás, borbeszerzésre felkérés, majd egy villámcsapás következett. Nem mintha nem lett volna kicsit a levegőben, de azért mindenkit váratlanul ért. A tanulság persze adott: amit 2 ember tud, az már nem is titok, bármennyire is etikátlan, vagy tán törvénytelen a kitudódása. Persze a kérdés még mindig kérdés maradt: vajon a cél szentesíti az eszközt?

ui: most kaptam még egy rossz hírt, de erről már inkább nem írok. Majd ha sajnos tényleg aktuálissá vállik, akkor úgyis megteszem, bár remélem valami csoda okán erre sosem lesz szükség. Bár nem tudom, vannak e még csodák...

 "s a másnap felér egy súlyos (lelki) sértéssel", vagy legalább egy sertéssel? :)

 Nos, be kell vallanom, a reggel 8as ébredés és a 9kor megtett egészségügyi séta a boltig azért nem volt egy könnyű tett, de a friss zsömi megkívánta az utat. Vali nemkis fejfájással ébredt így javallatomra aludtunk még vagy másfél órát ami mindkettőnknek jót tett: én kipihentebb, ő kevésbé fejfájósabb lett. Pakolódás, étkezés, s máris mehettünk a vasútra, ahol egy részeg, büdös és mocskos cigány zaklatta a népeket, úgy hogy a vasutasok ezt szótlanul türték. Nem voltam messze idegállapotig hogy jól elküldjem valahova, vagy neadjisten kihajítsam az intézményből, de a bűz elűzött. Vali elpöfékelt, én meg haza ebédelni, ahol egy fincsi tepsis-lecsós csirke várt friss kenyérrel. Nyammmmm...a délután jelentős részét ágyban, párnák között töltöttem el, adózva a pihenés oltárán nagyokat. Mindezek ellenére estére korai fekvést terveztem, amiből (ismételten) csak kései lett. 

 Hány éves vagy betmen? Negyven vagy hetven? :)

  Bizony ezt a kort az Irigy Hónaljmirigy is megénekelte, bár Ákos is megpróbálkozott vele, persze a stílusok közötti akadályt mindenki vegye úgy ahogy akarja, csak nehogy fentakadjon a dolgokon. Szóval drága, hőn szeretett főnököm pont ma tartotta 40. szülinapjának apropójából a megemlékezést, de ez majd még csak az este szépsége lesz, hiszen előtte még egy teljes nap is jött. Délelőtt meló, utána finom ebéd, ami olyan szinten elbágyasztotta a zsigereimet, hogy kénytelen voltam (ha még első nekifutásként ippegcsak egy könyned félórácskára) ledőlni mert egyszerűen a szemeim feladták a harcot a külvilág fényeivel és agyamat is takarékállásra csavarva sleep módot aktiváltak. A rövid, de annál hatásosabb alvás után felfrissülve mentem a csajokért, aztán ki az esti tett színhelyére technikát próbálni, hiszen tervben volt egyféle projektorral falravetítés és kihangoskodás esete. Főpróba gyorsan lezajlott, majd hazafuvaroztam 3 csajt, melyek közül az egyik, meglátva kocsim tárt ajtaját máris beugrott s nem tágított: ő megy haza, akárki akármit is akar. Szóval Cinka haza, lányok haza, Gábor haza. A szép színes alváskép második fázisa következett, mely egészen jó ideig kitartott: vagy 3 óra alvó állapotot eredményezett. Felébredve része lettem egy szállításnak: az egyik közeli étteremből egy sült röfit kellett a Sanyi hegyére elfuvaroznom. Késve érkeztem hogy nehogy várnom kelljen, de azzal fogadtak: ja, meg kell pirítanunk, szal még 15 perc. Remek, mondtam s végiglapoztam mindent, amit találtam, miközben a pultosok étkes (lásd "gyakran káromkodó" az értelmező kéziszótárban) kommunikációját élvezve , jópár szarrá tört pohár utolsó pillanatait, két esküvőt és egy ismerős összeadósnénit tekinthettem meg. Cucc elkészült, s az előzetes tervekkel ellentétben nem egyben, hanem két félként kaptam meg a játékost, melyet elhelyezve fuvaroztam hazáig. Mondanom sem kell olyan isteni illata volt, hogy egyből meginult a nyál- és savtermelésem, alig bírtam érintetlenül hagyni a kicsikét. Gyors Valifelvétel, majd tépés a hegyre, ahol már jelentős csapat várakozott. Mivel Vali magára vállalta a vezetés feladatát, könnyen válaszoltam jesszel az első italozás elvére, amiből persze lett is pár. Bár amíg még "jelenésem" volt, addig óvatosan tettem a dolgot, nomeg próbálkoztam a dolgokat hárítani, amik idejeközben tudomásomra jutottak. Azt hiszem, sikerült a Sanyit nagyon jól meglepni az ajándékával, ami egy saxofon volt. Régen láttam enynire meghatódni, még néhány könnycsepp is elhagyta a szemét. Használd sokáig, egészséggel - mormogtam az átadás után.

 Persze minden jó, ha a vége jó, attrocitásmentesen lezajlottak a fenti események, így nyugodtan nyúlhattam a mai alkohol után, ami az asztaltársaság egy részének választásaként jégermester volt. Na, ebből a nedüből feltünően gyorsan és feltünően nagy mennyiség járta meg asztalunkat, s biztos állíthatom: a legjobb hangulat nálunk volt :) Ebből is látszik hogy meglepetésserűen jelent meg pl pincér is, aki amúgy nemvolt, nomeg kedves exkocsmároshölgy is újabb és újabb adag agancsoskóla szállítmányokkal. A csapat jól állt, bár volt, aki inkább korán lelépett ( na igen, a kisnyulak úgyláccik korán fekszenek). A csapat maradék része hajnali fél4 táján (jelzem: jelentős mennyiségű baromkodás és közel 700 fotó létrejötte után) lépett le a hegy mezejéről s visszajött a városba. Éjjeli menedékként fáradt utazót is vendégülláttunk, s azt gondolom: ahogy a fejünk leért, máris aludtunk. Hiába, ez az éjjel hosszúra nyúlt :)

 De még mekkora, most képzeljétek el, még egy macsek is belekerült. Persze, nem kell egyből rosszra gondolni, csak megoldást keresendő az állandóan szerteszana vedlődő macskaszőrökre egy macskakefe segítségét vettük igénybe. Nincs szőr, csak tiszta szoba. Legalábbis bízunk a dologban...

 Ma péntek volt, s ahhoz képest nem mondanám annak. Az embertömegek jóideje elfogytak már, mindenki nyaral és senki sem költ szinte informatikára. Bár azért a viharos időszak csinált helyenként galibákat, s ez némi hasznot is termelt nekünk, de ez kissé kevés. Bár nem vagyunk egyedül ebben a helyzetben, szinte mindenfajta kereskedő panaszkodik csak a forgalom visszaesése állna már meg. Ebédre egy kedvencem volt koprodukcióban: magospaníros pulykamellszíkok görögsalival és kurkumás rizzsel és az utsó két maradék baracklekváros palacsintával...nyammm. Nem hinném hogy az ebéd számlájára kéne írnom a dolgot, de délután iszonyú fejfájás tört rám. Próbálkoztam enni-inni-frisslevegőzni, de hasztalan: a fájás csak nyomta az agyhelyemet. Persze volt vicces válasz is, hogy mindenkinek az fáj, ami a leggyengébb neki...hehe, akkor szarban van az illető rendesen :P Aztán volt egy kölcsönös hívás, ami mindkettőnknek ugyanazon áruházba való belépésekor történt. Nade ne szaladjunk ennyire előre, hiszen előbb történt, hogy kis késéssel zártam a boltban majd jöttem haza és nemsokára futottunk is a keresztgyerkőceimmel fagyizni a kedvenc kiskanizsai fagyizóba, ahol a kisgyerkőcök meglepiként még kaptak egy-egy rolettit is a fagyi közepébe. Kis tanakodás után rájöttünk. mindenkinek lenne egy kis teendője a nagy fehér teszkóbratyóban, szal uccu neki: goyrs árbeszerzés aztán go Gáborékhoz, ahol rajzos estét tartottunk. Mindenki rajzolgatta, amit tudott, nomeg amit kértek tőle. Én 3 kulcsot rajzoltam, egyet agyból, kettőt meg a kulcstartómról körberajzolva. Mondanom sem kell persze, hogy utóbbiak feltünően jól sikerültek :) Hazaérkezve a konyhába vetettem bele magamat, gyorsan vacsit kotyvasztottam: extrahusis melegszendó és erdélyi lilahagymás paradicsomsali lett az asztal elpusztított dísze. Utána képújságszerkesztés, rendezkedés, tesztelgetés és a blogelmaradés kicsit behozása. Persze hagytam holnapra is...ja, ez már márahagyás :)

 Kicsit kóválygó fejjel ébredtem s a betervezett melegszendóparti helyett egy szimpla kakaóval intéztük meg a reggelt. Időben érkezni a királyok kiváltsága, de ma, fene se érti miért, de nekem is sikeredett. Árufoglalgatás, pakolgatás, intézkedés töltötte ki a napot, melynek ebédideje érdekesen sikeredett. Elsőként is fini krumplistészta és tejfölös ubisali várt melyet desszert gynánt palacsinnta friss baracklekvárral követett. Jó esetben ezek 1-2 perc difivel működnek, de most közel 20 perc kellett a folytatáshoz. Az ok pedig Patrick volt. Patrick Yay, akinek a kiállításáról már mutiztam jópár képet, s tudtalevőleg burmai. Őurasága mindig a sozmszédban kereteztet, s a közös szókincsük a normál kommunikációhoz nem elegendő, így engem szoktak megkérni, hogy egy kicsit fordítgassak vica és verza. A jótett helyébe jót várj: van egy vacsimeghívásunk hozzá Valkonyára jövő hétvégére, ahol az ő hazájának ízvilágával szembesülhetünk. Érdekes este lesz, ahol bizony ismét jól gyakorolgathatom az angolt. Ha már Patri(c)k, akkor hadd említsek meg egy, a pár nappal ezelőtt zárult Campus fesztiválon történt érdekes beszélgetést, ahol hirtelen Vali mellé leült egy vadidegen srác, s az alábbi szöveggel rukkolt elő: "Szia, Patrik vagyok, 18 éves. Járunk?". Na erre csuklóból jött is a válasz, melyben a fijatalembert egyből sikeredett lezavarni a bolond ötletéből. 

 De ha már kaja, akkor jöjjön az este és a cím magyarázata is. Kedves rokonom, drága kollegám meghívott bennünket egy kis lakás- és konyhaavató partira, ami egy pizza összehozásából, elfogyasztásából, majd egy jó kis beszélgetésből állt. A pizzára jó sokféle feltét került, s az új sütő is felavatódott, s bár nem lett ehetetlen vagy ilyesmi az első ottani művünk, azért azt gondolom van még mit kitapasztalni azon a sütőn. A vacsi elött söröcske, majd a vacsi alatt egy érdekes és egzotikus ital volt a folyékony társunk. Ez pedig egy Cidre nevű ital volt, póriasan almapezsgő. A Nyúlnak eccer megemlítettem, hogy vanik egy ilyenek még odahaza dugiban, s egyből ki is találtuk, hogy ez legyen a lakásavatóra viendő iszomány részemről. Namost nemkicsit féltem a dologtól, hiszen ezt a nedűt 1996ban vettem, amikor (utoljára) Franciaországban voltam. 14 év egy palackozott ital esetében eléggé sok idő, főleg hogy ki tudja látatlanba, hogy mennyire jó a dugózása a palacknak. Nos, félelmeim alaptalanok voltak, az ízvilág fiom volt, mint anno "frissen", telten almás, finom pezsgő maradt. Szal ez egy jólsikerült este volt, mindenki jól érezte magát, de azért itthon még teendők vártak rám, hogy lassan egyre inkább újra rendesen belakjam a notimat és helyére tegyek mindent.

Kicsit hosszú a nap, ha az ember alkalmi alkoholfogyasztással zárja éjfél után a napját. Bizony, a hajnali 7 óra nagyon korán  jött, bizony volt mit kinézegetni az embernek a fejéből. Pisikiaki és puszipá, s máris az emhét dübörgött a lábunk alatt. Hazaesés, cuccok ledobása, villámgyors zuhi + öltözködés és sietés céghez, ahol még munkaelőtt egy megoldandó, kicsit időigényes dologban kérték ki a tanácsomat. Napközben munkahegyek, a hétvégén meghalt notim (ezt még nem is tudjátok) életrekeltésének első fázisai is zajlottak (s most kb a közepénél tartok még csak). Ma végre felavattam egy újabb kütyümet, mellyel egy régi vágyam teljesült: a nap energiáját hasznosítom mostantól. Nincs több áramból való mobiltöltés, hiszen egy akkumlátoros napelemecske lesz mostantól a "hálózati töltőm". Lets go green!

 Az este nem hozott pihit, hiszen a vendég tiszteletére megpróbáltam (bár elötte illett volna inkább) kicsit rendféleséget teremteni a káoszban. Aztánmeg Samu bolhás állapotán felbuzdulva bolhairtó nyakörvvel ékesítettem fel őkelmét, melyet eléggé sértődve fogadott s azóta kisangyalszerepben próbál tetszelegni előttem. Mivelhogy iszonyúan hullik éppen a szőre (vedlik tán), próbálkoztunk macskakefe beszerzésével is, de ahol volt az nem tetszett, aholl még lehetett volna, az pedig be volt zárva. Persze, aki későn gondolkozik...nem baj, legalább beszereztük a holnapi reggeli és esti kolléga házavató partira ránk eső pizzafeltét részegységeit.

 Visszaúton befutottunk a már jóadag frissítésen átesett notimért, s kis készülődés után a nyári színház ismét terem fogságába esett előadására érkeztünk be, ahol egy erős 2/3os foglaltság és a szomszédvár zegi színház direktorjának főszereplésével egy hangzatos című (Házasságlevél) komédia  várt bennünket. Lehet én voltam fáradt, de valahogy túl kikövetkeztethető volt a mű szála, a gyakori poénismétlések is egyfajta közepes érzetet alakítottak ki bennem. Szóval nem volt rossz, félre ne értsetek, de valahogy nem is ragadott magával a cselekmény. Persze voltak remek egyéni alakítások is, de valahogy képileg sem volt ez az én napom, hiszen a szereplők egymáshoz közeli helyzetekben igencsak összevissza fordítgattak a fejüket, s a cselekmény hirtelen felpörgésekor pedig gyakorta lamaradtam afféle moztgalmas, érdekes jelenetek megörökítéséről. Sebaj, azért nem minden lett rossz, majd kaptok belőle néhány jobbfélét. Hazaérve vacsiként egy kis madárlátta hortobágyi palacsinta mindenféle feltéttel és egy kis száraz vörösbor. Nem csoda, hogy egész gyorsan el is nyomott mindenkit a fáradtság....

 A reggel korán ért, bár ezt inkább hajnalnak titulálnám, hiszen 7kor kelni, amjd kicsit lustizva gyosan kapkodni és időbe kiérni bizony kicsit tempós végjátékot kívánt meg. A reggeli program lovaglás volt, bár pontosabban ezt kocsizásnak illendő nevezni hiszen a lovak be vannak fogva, s nem is rajtuk ülünk. Nincsenek emlékeim hogy volt e már ilyesféle az életemben, de most tutira. Egy rövid ideig még apró unszolásra magam foglaltam el a kormányos szerepét, s magamra öltve JetLi-s régi szemcsimet az alábbi, számotokra is fontos konklúziókat alkottam meg. 1. Itt nincs kormánykerék, ami fura. 2. A lovak szavakkal irányíthatóak, de azért nem árt a gyeplő használata. 3. Ezek maguktól segghülyék, egyik gyeplőt húzni, másikat engedni kell ahhoz, hogy normálisan bevegyék a kanyart. 4. Az első sorból sokkal nagyobbnak tűnik a sebesség, mint hátulról. 5. A sebváltó az ostor, de csak felfelé kapcsoláskor működik. 6. A lovak közel olyan önfejűek, mint a Samu.

 Visszaúton egy kis piacozás, majd soppingcenter következet, ahol megtaláltam életem két legütősebb pólóját, melyből az egyiket meg is vettem. Macskás, de nagyon tutter, brutál, überállat. A másik kicsit kemény szövegű, s nem is vettem meg, de nagyon gondolkozok rajta. Vali véleménye szerint alvópolónak a legjobb poén, de én hétköznapra tervezném a használatát.

 Hazaérve engedtünk a csábításnak s egy picikét ledöltünk. Ja, ebből lett vagy délután 5 mire felébredtünk. Gyorsan megejtettem életem első gasztrofotósorozatát, melynek eredményei itt, itt és itt, jameg ittis láthatóak. Zsír, nemdebár? (az elégedetlenkedőket fejbelövik, ugye!)

 Gyors kapkodás, és beugrott átaludtam egy, délután kettőtájt tervezett mítinget, melyet gyorsan áttettem a péteki nap délutánjára. Go to Campusfeszt, ahol éppen sikerült elcsípni a Magashegyi Undergrund koncertjének utolsó pár nótáit, melyet valaki anno meghallgatásra ajánlott. Sipirc a másik helyszínre, ahol hiába vártuk a Besh-o-drom zenekar koncertjét, nemkis csúszásba kerültek, s így nem volt időnk megvárni őket, hogy belekezdjenek a kellemes kis zenéjükbe, hanem uccu neki, átruccantunk a HS7, azaz Heaven Street 7 koncertjére. Ezzel a fotózással egy régi ígéretemnek tetem eleget, bár könnyen lehet már sosem vasalták volna be rajtam, de az édes icipici tiszta lelkecskémnek (jajj, burul a tömbház!) azért mégiscsak jobban esik hogy letudtam. Bizonyítékként itten egy kép(k)ecske róluk.

 Látogatásunk villámjellegű volt, hiszen a Nagyszínpadon a fiatalkorom abszolút rockikonjai, az Edda művek lépett fel. Sajnos a számomra nehezen nélkülözhető "Művek, művek, Edda művek" skandálás kimaradt, de jelentős embertömeg jött el az együttes 30. születésnapi koncertjére. Nem is csalódhattunk, a régi nagyokat hozták, volt itt midnen, ami anno a mindennapjaimat töltötte ki zeneileg.

Persze torkomszakadtából ordítottam a dalszöveket, s realizáltam, bár Attilának volt egy kissé elhajlása anno (lakodalmas jellegre), azért az Edda még mindig Edda művek marad, arról nem is beszélve hogy ugyan Debrecen nem Miskolc, de közel van hozzá, jó sok régi fekete-sárga EDDApólós öregedő rokkert lehetett látni. A koncert energikus volt, Attis gyakorta vetett be magát a közönségbe, s szóvalis tartotta őket rendesen. A koncertet pár csepp eső is megbolondította, de a nagy vihar hálistennek elkerülte a festivált egyenlőre. Azért a VIPbe tettünk egy kis kört, ahol OTPvezér, volt pénzügyminiszter és egyéb arcok voltak, szal nem is maradtunk túl sokat inkább. Egyszóval a koncerten nagyon jól éreztem magamat, igazi tuti bulihangulatot teremetettek. Ahogy szétnéztem a tömegben, a szövegmondó kisiparos társaim között találtam alig 14éves kislányokat és 60tájéki öregeket is. Na, ezt csinálja valaki utánuk...

 ui: persze azért mint ahogy a sör nem alkohol, az aszony nem ember és a medve nem játék, azért talán zászlóból se csináljunk inget...

 ui2: a tömeg, s jómagam skandálására sem játszották el az Éjjel érkezemet, pedig meglepetés lett volna valakinek onlájn...

 Mivel itt végigcsápoltuk a koncertet, kicsit sietős lett az utunk, s a Péterfy Boriról már csak a közönség közül tudtunk fotókat készíteni. Ez a nő egy örökmozgó ugrabugra, melyen a Krétakörös színpadi mozgásvilág mindig előjön, a koncert mondhatni egy agyonmimikázott dalolás, melyet a mai generáció hatalmas ovációval és örömmel fogad. A tömeg harsogva skandálta a zámomra tökismeretlen dalszöveket, pillanatok alatt alulkultúráltnak érzékeltem önmagamat. Próbáltunk átruccanni a 30Y koncertjére, de a sátorba befurakodni sem volt egyszerű, fotózni meg szinte lehetetlen, így erről letettünk, s toltuk vissza a bringát a nagyszínpadhoz, ahogy a magya zeni élet egy mésik patináns csapata, a Republic következett.

 A színpad előtt bebocsájtásra várva gondolkoztam el: jé, én őket még sohasem fotóztam. Való igaz, anno fijjatalka koromban voltam csak koncertjükön, amikor míg nem nőtt hozzá a jobbosomhoz a fotómasinka. Mivel múltkor egyik útitársam megrögzött Republikos volt, így eléggé nagy elvárásokkal vártam a koncertet. Valszeg, itt rontottam el. Félre ne értsetek, a zenével semmi gondom sem volt, hiszen kedvelem, szeretem őket. Mint fotós voltak velük gondojaim, mely pont hatalmas kontrasztot mutatott a Péterfy Borival, hiszen a Republic zenészein valahogy nem láttam azt, hogy ők örömből zenélnének.

 Ez alól egyetlen és hatalmas kivétel a basszeros volt, aki mintha frontember lenne mozgatta a szálakat. Cipő és a többi csapattag szinte unatkozó fapofával nyomta az egyik dalt a másik után. Cipő mozgásvilága maximálisan kiszámíthatóvá vállt az első két dal után, kb 6 figurát ismételgetett az amúgy becsületes hosszúságú koncert alatt. Ja igen, és nem is mondtam a koncerttel kapcsolatos oraáleksünt, névszerint azt, hogy valaki kitalálta: nehogymár legyen biztonságilag elkerített terület a csápolók és a színpad között, ahol a magamfajták remekül el tudnak mocorogni a jobbnál jobb fotók miatt, ergó a közönség lepje el ezt a területet is. Remek és érdekes gesztus a rajongók irányába, de nagy szívás nekünk. Mit tudtunk tenni, csak azt hogy felálltunk a kordon átlépőire, melyre a mögöttünk állók többször kellemes véleményeket toltak. Megfordultam és elmagyaráztam egy félperces monológban, hogy higgyék el baromira nem örülök annak, hogy mi szívunk, s elhiszem hogy útban vagyunk, de értsék meg, ez a melónk, nem jóérzéből kuporgunk egy talpalatnyi imbolygó fémrácson. Nagyjából sikerült megértetni velük, hogy a 3. szám után eltűnök a pofájuk elől. A legnagyobb tömeg volt a koncert alatt, a nagylátószögű optikám is kicsinek bizonyult a helyzetre, s remek hangulat uralkodott a koncerten. Hja, lehet hogy csak a zenére kéne figyelnem, s nem a szinpadi elemekre? A hiba lehet az én készülékemben van. 

 A koncert utánra kissé megfáradva és kedvtelenül hazahúztunk, ahol kis dumálás, sör, bor, rántottszelet és képnézegetés következett. Aztán meg beborulás és bealvás.

 Késői ébredés öröme kapott el reggel. Végre nem kellett 7.37kor kipattanni az ágyból és indulni a mindennapok viszontagsáait leküzdeni. Jó volt végre nyugodtan, kényelmesen és lassan kitápászkodni az ágyból, majd egy kis lájtos tatárbeefsteaket tolni az arcba, piritóssal közel déli reggeli gyanánt. Mint jólnevelt kiskölyök a nap maradék részére az eszik-alszik-iszikkombót választottam mottóul, ezért egy kicsit behoztam a pihenéselmaradásomból, s tágabb pupillákkal meredtem a nap hátralevő részeire.

 Nos, volt is mire, hiszen ma már a Campus Fesztivál 0. napja volt, ami azt jelentette, hogy egy külső helyszínen, a Lovardában máris beindult a koncertfolyam. A Lovarda érdekes egy hely. Anno tényleg lovak használták, s ez az épület alakjából és formavilágából azonnal levehető. Nemsemmi belmagasság, galéria, sok-sok új fotósszemszög kínálkozott fel mind-mind tartalomra vágyó megtöltéssel, konstatáltam a bejáráson, amikor még eléggé kevesen gyülekeztek az egyik számomra ismeretlen banda koncertje előtt. Persze előtte a kötelező kört megtettük: a fesztivál helyszínén átvettük a karszallagokat és megkülönböztető nyakbaakasztókat, s immár beléptünk a "vigyázz ez egy fotós" helyi kasztjába. A helszínen megéreztem a sült szalonna illatát, így nem vot mese: szalonnabszerzés, majdan szalonnástojás került a vacsora fényébe, majd a pocakom sötétjébe. Vacsi után visszagaloppoztunk, s igencsak megduzzadt tömegen kellett átvágnunk magunkat ahhoz, hogy bejuthassunk a Lovardába, ahol a címben szereplő remek ingyenes szauna (hakell-hanem) várt bennünket. A gép és főleg az optika 2 pillanat alatt bepárásodott, s hiába törölgettem én bármivel: a kb 10 fokos hőkülönbség és a brutálmagas páratartalom magáért beszélt. Próbálkoztam mindennel, hogy legalább 10 mpig legyen egy átlátható optikám, de a képek jelentős része így is brutál tvinpíkszes áthallású lett. Ja, azt nem ismondtam hogy a nap húzókoncertjéről van szó, a Lovassi féle Kiscsillag izzadta le az öszes folyadéktartalmát a hírhedt deszkákon. Hát tessék, gyönyörködjetek benne lelkecskéim!

 Szabadhét, szabadnap. Ritka, de van. Reggel végre több kisebb-nagyobb megszakítással képes voltam 9.30ig az ágyat döngetni (sajnos nem volt benne senki se :P). 10.30ra jött egy nő meg egy pasi hogy gázóracsere. Mondtam nekik: ott a gázóra, uccu neki, én addig kertészkedek egy kicsit. Elnyílott rózsák levágva, apró kis alakítások megtörténtek s lám új, nullkilóméteres gázóra a helyén. Zsíír.

 Közben sem unatkoztam, az azonnali teendők ismét előkerültek s még szívtam is nem keveset egy hülye biztosítós progival. Hiszen eltávolítás után még mindig azt mondja hogy nincs eltávolítva, így használhatatlanná vállt. Remek. Egy kis telefonsex után a központ küldött két finomságot, amivel már úgy-ahogy sikeredett a megoldás. Persze időrabló tevékenység volt, de a végeredmény volt itt most a lényeges. Ebéd, vizitálás a cégnél, majd rohanás a dolgaim után: tankolás, kölcsönbehajtás, pálinkavásárlás, kulcsleadás stb.

 Aztán jött az este: a cél a képek bekeretezése volt. Kissé megkésve álltunk neki, de az elején egész jól megindult a folyamat. Aztán jöttek a fincsi kis buktatók. Először is jött a napi agyfasz: hogy lehet az hogy a keretek egy része nem a szabvány 60x50, hanem 61x51? Azért hogy a szépen szabványosan bekasírozott képek kiessenek belőle, ha mint pont én nem akaok üveget tenni eléjük, hiszen ebben a forróságban simán rákötne a kép az üvegre? Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy a keretgyártó miért  nem gondolkodott, nomeg a vásárló hogyan hogy nem figyelt erre fel. Namindegy. A lényeg az hogy ebbéli idegességemben módszeresen és alaposan magamban kezdtem el kárt tenni. Elsőként a bal középső ujjamat próbáltam fogóval kicsit átalakítani, mely brutálisan vérzett és még most is fáj és érzékeny. Aztán próbálkoztam párszor a drótot szerves részemmé tenni, mely ismét a piros éltető nedű további fogyását aposztrofálta. Végül, de nem utolsósorban a bal lábamnál tettem valamit a bokám környékén, mert kicsit nehézkéssé vállt a lépkedés. Midnezek után, nemkis bónuszként iszonyú zabászat vette kezdetét, ahol (már akkor éreztem) túllőttem kissé a célon és jókésőn jólbelaktam. Éljen - éljen, hurrá! Egész éjjel rémálmok gyötröttek, megannyiszor felébredtem, szal a reggel a levizelt kilóméterkő állapotában ért.