A reggel korán ért, bár ezt inkább hajnalnak titulálnám, hiszen 7kor kelni, amjd kicsit lustizva gyosan kapkodni és időbe kiérni bizony kicsit tempós végjátékot kívánt meg. A reggeli program lovaglás volt, bár pontosabban ezt kocsizásnak illendő nevezni hiszen a lovak be vannak fogva, s nem is rajtuk ülünk. Nincsenek emlékeim hogy volt e már ilyesféle az életemben, de most tutira. Egy rövid ideig még apró unszolásra magam foglaltam el a kormányos szerepét, s magamra öltve JetLi-s régi szemcsimet az alábbi, számotokra is fontos konklúziókat alkottam meg. 1. Itt nincs kormánykerék, ami fura. 2. A lovak szavakkal irányíthatóak, de azért nem árt a gyeplő használata. 3. Ezek maguktól segghülyék, egyik gyeplőt húzni, másikat engedni kell ahhoz, hogy normálisan bevegyék a kanyart. 4. Az első sorból sokkal nagyobbnak tűnik a sebesség, mint hátulról. 5. A sebváltó az ostor, de csak felfelé kapcsoláskor működik. 6. A lovak közel olyan önfejűek, mint a Samu.

 Visszaúton egy kis piacozás, majd soppingcenter következet, ahol megtaláltam életem két legütősebb pólóját, melyből az egyiket meg is vettem. Macskás, de nagyon tutter, brutál, überállat. A másik kicsit kemény szövegű, s nem is vettem meg, de nagyon gondolkozok rajta. Vali véleménye szerint alvópolónak a legjobb poén, de én hétköznapra tervezném a használatát.

 Hazaérve engedtünk a csábításnak s egy picikét ledöltünk. Ja, ebből lett vagy délután 5 mire felébredtünk. Gyorsan megejtettem életem első gasztrofotósorozatát, melynek eredményei itt, itt és itt, jameg ittis láthatóak. Zsír, nemdebár? (az elégedetlenkedőket fejbelövik, ugye!)

 Gyors kapkodás, és beugrott átaludtam egy, délután kettőtájt tervezett mítinget, melyet gyorsan áttettem a péteki nap délutánjára. Go to Campusfeszt, ahol éppen sikerült elcsípni a Magashegyi Undergrund koncertjének utolsó pár nótáit, melyet valaki anno meghallgatásra ajánlott. Sipirc a másik helyszínre, ahol hiába vártuk a Besh-o-drom zenekar koncertjét, nemkis csúszásba kerültek, s így nem volt időnk megvárni őket, hogy belekezdjenek a kellemes kis zenéjükbe, hanem uccu neki, átruccantunk a HS7, azaz Heaven Street 7 koncertjére. Ezzel a fotózással egy régi ígéretemnek tetem eleget, bár könnyen lehet már sosem vasalták volna be rajtam, de az édes icipici tiszta lelkecskémnek (jajj, burul a tömbház!) azért mégiscsak jobban esik hogy letudtam. Bizonyítékként itten egy kép(k)ecske róluk.

 Látogatásunk villámjellegű volt, hiszen a Nagyszínpadon a fiatalkorom abszolút rockikonjai, az Edda művek lépett fel. Sajnos a számomra nehezen nélkülözhető "Művek, művek, Edda művek" skandálás kimaradt, de jelentős embertömeg jött el az együttes 30. születésnapi koncertjére. Nem is csalódhattunk, a régi nagyokat hozták, volt itt midnen, ami anno a mindennapjaimat töltötte ki zeneileg.

Persze torkomszakadtából ordítottam a dalszöveket, s realizáltam, bár Attilának volt egy kissé elhajlása anno (lakodalmas jellegre), azért az Edda még mindig Edda művek marad, arról nem is beszélve hogy ugyan Debrecen nem Miskolc, de közel van hozzá, jó sok régi fekete-sárga EDDApólós öregedő rokkert lehetett látni. A koncert energikus volt, Attis gyakorta vetett be magát a közönségbe, s szóvalis tartotta őket rendesen. A koncertet pár csepp eső is megbolondította, de a nagy vihar hálistennek elkerülte a festivált egyenlőre. Azért a VIPbe tettünk egy kis kört, ahol OTPvezér, volt pénzügyminiszter és egyéb arcok voltak, szal nem is maradtunk túl sokat inkább. Egyszóval a koncerten nagyon jól éreztem magamat, igazi tuti bulihangulatot teremetettek. Ahogy szétnéztem a tömegben, a szövegmondó kisiparos társaim között találtam alig 14éves kislányokat és 60tájéki öregeket is. Na, ezt csinálja valaki utánuk...

 ui: persze azért mint ahogy a sör nem alkohol, az aszony nem ember és a medve nem játék, azért talán zászlóból se csináljunk inget...

 ui2: a tömeg, s jómagam skandálására sem játszották el az Éjjel érkezemet, pedig meglepetés lett volna valakinek onlájn...

 Mivel itt végigcsápoltuk a koncertet, kicsit sietős lett az utunk, s a Péterfy Boriról már csak a közönség közül tudtunk fotókat készíteni. Ez a nő egy örökmozgó ugrabugra, melyen a Krétakörös színpadi mozgásvilág mindig előjön, a koncert mondhatni egy agyonmimikázott dalolás, melyet a mai generáció hatalmas ovációval és örömmel fogad. A tömeg harsogva skandálta a zámomra tökismeretlen dalszöveket, pillanatok alatt alulkultúráltnak érzékeltem önmagamat. Próbáltunk átruccanni a 30Y koncertjére, de a sátorba befurakodni sem volt egyszerű, fotózni meg szinte lehetetlen, így erről letettünk, s toltuk vissza a bringát a nagyszínpadhoz, ahogy a magya zeni élet egy mésik patináns csapata, a Republic következett.

 A színpad előtt bebocsájtásra várva gondolkoztam el: jé, én őket még sohasem fotóztam. Való igaz, anno fijjatalka koromban voltam csak koncertjükön, amikor míg nem nőtt hozzá a jobbosomhoz a fotómasinka. Mivel múltkor egyik útitársam megrögzött Republikos volt, így eléggé nagy elvárásokkal vártam a koncertet. Valszeg, itt rontottam el. Félre ne értsetek, a zenével semmi gondom sem volt, hiszen kedvelem, szeretem őket. Mint fotós voltak velük gondojaim, mely pont hatalmas kontrasztot mutatott a Péterfy Borival, hiszen a Republic zenészein valahogy nem láttam azt, hogy ők örömből zenélnének.

 Ez alól egyetlen és hatalmas kivétel a basszeros volt, aki mintha frontember lenne mozgatta a szálakat. Cipő és a többi csapattag szinte unatkozó fapofával nyomta az egyik dalt a másik után. Cipő mozgásvilága maximálisan kiszámíthatóvá vállt az első két dal után, kb 6 figurát ismételgetett az amúgy becsületes hosszúságú koncert alatt. Ja igen, és nem is mondtam a koncerttel kapcsolatos oraáleksünt, névszerint azt, hogy valaki kitalálta: nehogymár legyen biztonságilag elkerített terület a csápolók és a színpad között, ahol a magamfajták remekül el tudnak mocorogni a jobbnál jobb fotók miatt, ergó a közönség lepje el ezt a területet is. Remek és érdekes gesztus a rajongók irányába, de nagy szívás nekünk. Mit tudtunk tenni, csak azt hogy felálltunk a kordon átlépőire, melyre a mögöttünk állók többször kellemes véleményeket toltak. Megfordultam és elmagyaráztam egy félperces monológban, hogy higgyék el baromira nem örülök annak, hogy mi szívunk, s elhiszem hogy útban vagyunk, de értsék meg, ez a melónk, nem jóérzéből kuporgunk egy talpalatnyi imbolygó fémrácson. Nagyjából sikerült megértetni velük, hogy a 3. szám után eltűnök a pofájuk elől. A legnagyobb tömeg volt a koncert alatt, a nagylátószögű optikám is kicsinek bizonyult a helyzetre, s remek hangulat uralkodott a koncerten. Hja, lehet hogy csak a zenére kéne figyelnem, s nem a szinpadi elemekre? A hiba lehet az én készülékemben van. 

 A koncert utánra kissé megfáradva és kedvtelenül hazahúztunk, ahol kis dumálás, sör, bor, rántottszelet és képnézegetés következett. Aztán meg beborulás és bealvás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.