"Jön ha el tud jönni és persze
 Telefonál ha gáz van de ha 
 Kilép a felvonóból néha már a
 lépcsőházban enyém a keze a lába
 A szíve a szája a fehér mája
 meg a teste minden apró porcikája
 A vérem szívja a húsom rágja
 Ágyéka izzó máglya acél karmait belém vágja "

 Bizony-bizony, minden jómunkásember várja a pénteket ha nem is teljesen így, de az tuti hogy más szájízzel próbálkozik reggel felkelni az ágyából. Utólag nézve ez egy jó gyorsan lezavart nap volt. Délelőtt máris egy aznapra határidős pályázati hiánypótlást varázsoltam össze, mely során !végre-valahára! sikerült egy többször megpróbálkozott találkát is megejteni. Fura is volt, hiszen rohangáló, magával nem bíró gyerekhad és egy rahedli kérdés várt rám. Visszakérdezni szinte alig bírtam, nomeg az idő rövidsége miatt elnapolás is következett. Egy -a jövőre talán fontos- megbeszélés után finom paprikáskrumpli, majd a délután viszonttagságait legyűrve megnyugodtan futhattam haza, hogy az aznapra még határidős dolgaimat megoldjam. Aprócska késéssel de minden a helyére került, s jutalmam egy sültfagyi volt a kínaiban. Ingyen ráadásul, mert meghívással éltem. Érdekes cucc ez a sült fagyi... olyan olajos a külseje, de nyomaiban a képviselőfánk jellegeit sikerült felfedeznem. Azt azért tudni kell a dologról, hogy az adott nép ételei főként a fűszerezésüktől lesz jelelgzetes, hiszen a magyar sültcsirke és a kínai sültcsirke is ugyanabból a "típusú" húsalapból készülnek. Hamár enynire állatkodunk, akkor jelezém, hogy mindenki nagyon óvatos legyen mostanság! Hiszen az elolvadó hó alól előkerülnek kedves csaholó négylábú barátaink aknái. Akinek még nem esett volna le, a fagyott kutyaszarról van szó, mely hirtelen támadva nyom- és szagjelzős végeredményt produkál szépséges lábbelink talpán. Van valami, ami nem jó és tegnap elfelejtettem róla szót szólni. Egy, általam ismert lány háza leégett tegnapra virradóra. Odaveszett mindenük, biztosításuk sem volt, mert az anya -férje tavalyi halála óta- egyedül nevelte 3 gyermekét. A tűz oka pedig kerámia égetésére alkalmas kemence volt, melyben a család megélhetésének forrása volt. Érdekes a sors és érdekes az "isten" ha létezik egyáltalán. Hiszen felmerül a jogos kérdés: vajon ők rászolgáltak volna bármi miatt is erre? Nem merem biztosan állítani, mert nem ismerem őket nagyon, de mégis úgy érzem hogy nem. Idevág az az idézet, ami azóta pörög a fejemben mindenfelé: "God never gives You more than You can handle", azaz az Úr csak annyi nehézség elé állít, amivel meg tudsz birkózni.

 Már hülyeségnek tartom ezt az elnevezést, hiszen minden nap megoldósnap, de valahogy a mai... mégmegoldósnapabb. Csütörtök= árúbeszerzés. Sokan akár szándékkal, sokan pedig anélkül erre a napra tervezik a rendelést is, így van egy kis futás a dologban hogy mindent még azonnal befoglalva esélyesen lejuttassuk kanizsára. Hiszen ez mindenkinek az érdeke: az ügyfél mielőbb szeretné a megrendelt dolgot, mi meg mielőbb az ellenértékét :) Szóval rohanás volt, benne érdekes mozzanatokkal. Nomeg a nap poénjaival. Itt jut eszembe, hogy két nappal ezelőtt meg sem említettem hogy adósságbehajtottam. Persze csak egy részét: Pammet lehúztam két isteni finom melegszendviccsel :) Vissza a nap poénjához: ma volt szerencsém egy kis pillantást vetni Nagykanizsa jövőtervére... Persze, lehet álmodni nagyot, de szabad e ennyire irreálisat? Ennyi szökőkutat, amikor a jelenleg létező egyetlenegy is olyan ótvar állapotban leledzik, hogy ihaj? Ennyi, közlekedés elől elzárt részt? Aki ezt kitalálta, az kb olyan mint Te, amikor azt álmodod hogy megnyerted a lottóötöst. Aztán felébredsz és rájössz: egy fityinged sincs valójában. Azt mondják az az igazi szegénység, ha már ígérni sem tudunk, de jelenleg még álmodni se merhetünk. 

 Este viszont sikerült elfelejteni egy ígéretemet. Elkalandozásom után egyszerűen eszembe sem jutott hogy volt valami még a mai tervben. Eszembe kissé későn úgy este 9 felé jutott, rá nemsokára a kedves hölgy is megjelent a telefonon keresztül, s alig győztem elnézést kérni. Cserébe reggel vele "ébredek" majd, korán meglátogatom. Egyébként a mai estémben ismét csalódtam a környezetvédelem lehetőségeiben. Nem a betétdíjért, de nem szokásom a különböző üvegeket kidobni, inkább elviszem és beváltatom, ami pedig nem beválthatós azt ott leadom. Na, fogódzkodjatok meg egy picit: a visszavitt 9 borosüvegből 1 azaz 1 darabot vettek át betétdíjasan, ergó 10%át lehet újrahasznosítani. Pl nem értem, hogy azt az üveget miért nem veszik át, ami szabványos, de az alja nem sima, hanem be van mélyülve. De ha nem veszik át, legyen, de akkor miért gyárt bárki is ilyen üveget? Olcsóbb, mint a lapostalpú? Ember legyen a (lapos) talpán, aki ezt megmagyarázza nekem! Amúgy a konklúzió: az Amstel Pulse jobb mint a Miller, bár 1-1 az állás a véleményt illetően.

 Egyik kedves ismerősöm mondása: ez egy következmények nélküli ország. Bár ahogy jönnek a választások kissé ez kezd megbukni, de nem kell félni: ez csak addig tart, amíg meg nem lesznek a választási eredmények. Utána meg persze a múlt "hőseit" lehet hogy itt-ott előveszik és meghurcolják. De itt kis városunkban... Az igazándiból nem is bűn, hogy a város elesik 600misitől. Mi az nekünk. Hiszen az a néven nevezett személy nem hibás, hiszen nem tudta kiszámítani, hogy mikor is van a beadási határidő. Jajjdejó4 De a vizsgálat megállapította: a belső kommunikáció nem jól működik. Remek. S honnan lesz nekünk meg a 600misi? ...

 Persze jó is volt a napban, ami gyomoralapú. Kaptam finom tatárbeefsteaket. Úgyhogy esete miután a szükséges köreimet megróttam beszerezve egy egy kilós kenyeret nekiálltam piritóst csinálni hozzá. Hogy jobban telljen az idő egy kis borocskát kortyolgattam előtte-közben-után. tegnapi vacsi!

 Voltatok már úgy hogy egy párnappal korábbi történésből kiugrik egy aprócska momentum és érdekes megvilágításba kerülve folyton-folyvást az agyadba fészkelődve mindig előkerül? Na én ma így voltam egy mondattal. Folyton ez jött elő és értelmeződött a valószinűségszámítás apró játékaként. Megoldás (még) nincs, de ami késik az színrelép napokon belül.

 Ma a véletlen (ugyanmár olyan nincs is!) folytán volt egy igencsak összefutós jellegem valakivel, akivel nem túl felhőtlen a jelenlegi életem. Rövid volt, s nem is velős. Bár velő az biztos van benne, ha más nem hát csontvelő. Asszem a helyzet nem változott se jobbra, se balra :)

Aztán nesztek a napi poén, ami egy gadget.  AKi nem értené a gadget annyit jelent, hogy szinte értelmetlen de érdekes, ritka apróság. Mint pl ez a termék. Nem tudom így télen ez mekkora durranás, de aki feltalálta, az tuti nő volt :)

 ...Hey stupid! Ez akkor ugrott be a fejembe, amikor a túlzott bátorság alábbi példájával szembesültem. Dél környékén caplattam kocsistúl visszafele a kórház irányából, hogy a Rozgonyi sztrítre esve folytassam az utamat. A Huszti téren a piroslámpánál várakoztam másodikként egy rendőrverda mögött, mikor a szembejövő sorból a 3. kocsira figyeltem fel: a piros tiautótoknak kifelé állt az indexe olyan irányba, amerre nem szabad fordulnia. Vagy nem tűnt fel neki a tőle kétméterre elaraszoló zsernyákskoda vagy ennyire bátor volt, hogy azonnyomban bepróbálkozott a fordulással sikerrel. A folytatás várható volt: a kékség azonnal egyívben megfordulva villogóstúl le is moccantotta az út szélére. Gondolom a bátorságpróba eredménye egy emlékezetes csekkecske formájában vállik az életútjának történetéve. Hcö. Persze előtte is volt történés, bár nem mondanám hogy túl sok szót érdemel, mert csak a mindennapok szokásos mókuskereke játszott. Na, a délután már tartogatott némi érdekességet. Pl. a finom ebéd után meghívást kaptam egy kis frissensült fánkra, amire rácsaptam mint desszert. Nos mit ne mondjak: jelentős pusztítást végeztem a fánkseregben s megnyertem a háborút. Visszaérve a munka mezsgyéjére egy érdekes ügyfél esett be, mondhatni esett vissza :) A hölgy egyik legszembetűnőbb tulajdonsága: azt hiszi hogy ő a tudás anyja mert állandóan ismételi magát. Sokszor, azonnal egymás után. Ráadásul fontosabbnak érzi magát az amerikai elnöknél, hiszen ő gép nélkül élni sem bír. Nomeg szerinte ez a gép a kezdetek óta nem tökéletes, de egy évig ő meg sem szólalt inkább erről. Mindezek öszesítve kellemes mosolygást, másból pedig nevetőgörcsöt váltottak ki. A nap másik híre, amit már korábban beharangoztam: cégünk kapta idén a kis- és középvállalkozások legjobbjának járó díjat! Azt gondolom hogy ez nem kicsi dolog, bár az okot sejtve talán csak logikus végeredmény. A lényeg: megvan az oklevél és a plecsni ójesz :) Aztán az is érdekes, hogy ma elítéltek egy embert a szocialista emlékmű megrongálásáért. Akárhogy is nézzük, az oroszok bejövetele eléggé diktatórikus lerohanás és gyarmatosítás volt. Az magában milyen ellentmondásos hogy egy ilyen rezsimnek a státuszszimbóliumai még mindig kint vannak a közterületeken. Vicc ez az egész. Bár viccnek azért egy kicsit erős, mondaná erre egy székely ember. Kettős mérce, mondja egy mai felnőtt. A munkaidő végeztével még ráhúztam egy keveset és megajándékoztam magamat egy hatalmas kád vízzel. Gondoltam, majd a víz kicsit kiszellőzteti az agyamat, ellazít és kikapcsol. A kádba mászva jutott eszembe, hogy napközben elfelejtettem valakit felhívni, hogy boldog névnapot kívánjak neki. Meg is tettem és az érdeklődő kérdésre jövő válaszban egy olyan dologra derült fény, amire nem számítottam.

 Persze, egy halálhírre senki sem számít. Főleg nem egy olyanra, ami kb. féléve történt s tudomással sem bírtam róla. Egy kedves ügyfelem halt meg akkor. Néhány perc beszélgetés alatt kiderült mindaz egy másik oldalról is, amit már tudtam: nagyon kedvelt engem. Bármikor találkoztunk, mindig magázódtunk és nagyon kedvesen bánt velem. Mindig meg akart vendégelni, egyszer el is fogadtam, s saját kezével hozott nekem isteni kapucsinót és finom kiflit az utca másik oldalán álló kávézóból. Mondataiban mindig a nevemen hívott, s mindig amikor kiejtette a nevemet mosolygott rám. Nem afféle bájvigyor volt, hanem igazi, tiszteletből és szeretetből érkező kedvesség. Nem is sejtettem milyen nagy betegsége volt és hogy milyen erővel verte vissza a halálos kór támadását. Megváltozott, észrevettem rajta hogy valami meghatározó történt az életében de nem gondoltam volna ennyire komolyra. Nem is mertem szóbahozni, megkérdezni hogy mi történt vele. Elment közülünk. A telefont letéve ez járt a fejemben, míg alámerültem a vízben. Érdekes, hogy a rák angol neve a cancer csak egy betűvel tér el cancel-től, ami eltörlést, megsemmisítést jelent.

...hogy ismét megváltsuk a világot. Na, ma sok sztori volt, szal nem lesz 2perces az elolvasás. Ma reggelre anyutól paprikánsült tojást lejmoltam tegnap esti rendeléssel, csak hogy kompenzáljam azt a gonoszan átküldött fotót, amin hasonló finomságok leledztek. De még elötte jött a telefon: az egyik szerverem nem működik, így elsődlegesen tendáltam feléje. Ilyen se túl gyakori: elromlott a benne levő memóriamodul működés közben s emiatt kicsit össze is keveredett a tartalom. Hatalmas mák, hogy 10 perc alatt sikerült találni hozzá való memóriát, és az adathelyreállítás is egész gyorsan megvolt. Visszafele máris szembejött, pontosabban mellémjött az első sztori: a bözsetéren a kétsávoson a piroslámpánál mellémáll egy kocsi. A pasi rámnéz, majd lehúzza az ablakot. Gondolván - hogy valamit mondani akar - , én is lehúzom az ablakot. Bár dohányozni kezdett, azért szóba elgyedtem a középkorú, kedvesnek tűnő arccal, s máris kijött belőlem az antidohányos-leszoktatós fíling, s megemlítettem hogy egy jó dumálás kevésbé lenne káros az egészségére, mint az a kurv@ bagó. Erre azzal érvelt, hogy neki abbahgyni a bagót kb olyan lenne, mint nekem "lejönni a pin@ról" :))) Persze visszavágtam csuklóból: talán magának is egy jó pin@ kellene, talán eszébe se jutna a bagó. Aztán zöld lett=megindult a sor, s csak egy kutyafutta viszlátra maradt idő. Így a délelőtt gyorsan elment, finom tegnapi (nekem újdonság, hiszen tegnap kimaradt) ebéd. A délután is mozgalmas volt: biztosító, majd Ráfázolbank, ahol nagyon kedves volt a pénztáros hölgy: kitöltögette helyettem a papírt én meg viccesen megkérdeztem hogy miért van ott az egyik kifelé mutató kijelzőn egy 50es. Próbálkoztam azzal hogy ennyi a vérnyomása vagy ennyien voltak ma már, esetleg ennyi az esély rá hogy a befizetett pénz a megfelelő helyre kerül e. Nagy nevetés közben mondta el hogy valójában mit jelent, de aki kíváncsi rá, hát kérdezze meg maga is :) Viszaérve szembesültem egy már pár napja tudott ténnyel kicsit szembejőve: a havi kultúrális pdfbe beleolvasva láttam, hogy kanizsán jótékonysági gálaestet rendeznek. Na kinek, találjátok ki! Nem, nem a szegényeknek, nem is az árváknak, se nem a kórház gyermekosztályának, vagy esetleg valami egyházi célnak. A haiti földrengés túlélőinek! Vágjátok? Az embereknek pénzük alig van, baromira sok célt lehet egy pillanat alatt találni, hiszen eléggé szarban van az ország. Ehelyett mit teszünk? Pénzt gyüjtünk egy gazdag országnak. De nézzük hogy mennyit is: ideális esetben 600 ember fér be a HSMKba, azaz 600x2000=1.200.000 + esetleg 100 támogatójegy=100.000. Ergo szumma 1.300.000. Persze szerintem ennek a fele ha összejön. A főbajom az ilyen gyüjtögessünk ilyen meg olyan országoknak és menjünk segíteni menteni katasztrófákkor című dolgokban az, hogy vajon ha mi kerülünk valami szarba ki lesz aki idejön és segít? Vagy gyűjt nekünk pénzt és idetolja? Vajon ez végigment a szervező Önkormányzat és Cigó Önkó vezetőinek fejében? Aligha.

 Napközben felhívtam egy régi haveromat, aki most egy kis időt kint töltött, számszerint Kínában, meg állítólag mindenfele. A héten egy fotónézegetős-mesélős este várható némi borszerű lőrével kísérve, melyen meg fogok tudni konkrétumokat arról, hogy a nemtökéletesen feltett obi milyen szépen el tudja cseszni az ember képeit, hogy újabb egy napba kerüljön hogy elmásszon és megcsinálja mégégyszer. Ugyanazt. Meló után rohanás haza, hiszen hóképe pályázat van ma és múlt hónapban sem vittem. Már előre tudtam mi az a kettő kép, amit vinni szeretnék. Kinyomtat és nyugodtan kivárva a száradást. Szépségesen kivág, majd elmegy bevásárolni ( upsz juteszembe, cuccok a kocsiban vannak, van egy köröm ki értük :((( ). Fotóklubba bérkezéskor pacsi a csapattal, jé hiányzik egy régi arc, de van egy új. Druszák, szal az új arc is Kristóf. Elhozta a most futó kiállításának képeit. Előre nyilvánosan beígértük Fekabiccsel hogy kussolunk, bármit is látunk. Hát egész könnyen ment, bár ilyen fotókat én nem mertem volna falratenni, pláne pénzt elcseszni a kinyomtatásukra. A hóképén az első hely ismét az enyém lett, de a szavazás végeredménye mégis egyfajta érdekes helyzetet alakított ki. Kipukkant egy, már súlyos hónapok óta felfújt lufi, mely változást sürget. A hat "díjazott" kép közé bekerült egy olyan, amitől kiakadt pár korosabb kolléga. Meg is értem: az a kép nem ér semmit, mégis az 5. lett. Ennek az oka az lehetett, hogy páran mindenféle fotózós "szem" nélkül szavaznak összevissza és ez a logikus végeredményt nagyban befolyásolja. Szóval mindenkinek van házifeladata: jövő találkozóra ki kell találnia mindenkinek arra javaslatot, hogy mivel lehetne ezt kizárni a rendszerből. A mai nap két egyéb érdekes dolgot is hozott. Az egyikre csak egy dalt küldenék, bár ez nem megoldás: de legalább valami.

 A másik pedig egy érdekes dolog, hogy az Élet hogyan változik. Vannak olyan emberi kapcsolatok, amik nagyon szorosak, szinte egymáshozláncolják azt a két embert. Aztán múlik az idő s szerencsétlen időzítések hosszú során teljesen eltávolódnak egymástól vagy inkább elkerülik teljesen egymást. Olyannyira elvonatkoztatnak a másiktól, hogy képesek egy nyilvános helyen egymástól négy lépcsőfoknyira úgy beszélgetni mással hogy úgy viselkednek, mintha a másikról tudomást se vennének. Pedig hallják tisztán a másik hangját és egyikük még a másik hátát is látja. Tudják, érzik és figyelik a másikat, de kifelé ebből semmit sem mutatnak ki. Nem beszélnek vagy köszönnek egymásnak. Az egyik sértett, a másik meg büszke. How stupid...

 ...please close the door. Így is tettem hajnaltájt, amikor hazaestem a partiból. Belefordulva az ágyba már fáradt és zúzott aggyal is kikalkuláltam, eléggé rövid iccaka lesz ez is. Az is volt, a reggel 7es ébresztőóra egyfajta agyhalál jelleget állított be egy kis ideig. Rebootolva az agyamat beleálltam játszós ruhámba és lehúztam józanodni-ébredni a bolhapiacra. Vásárlás noku, fej tisztulva, szal ruhaváltás, kocsiba be, ablak fel, érkezés Zeg-be. Cselekedet múltidőben, várakozás egy jelre, addig shopping foreva. Majd jel nem jövé, lovammal hazaügeté. Nyihaha, mondá mind a négy henger kánonba Kanizsára indulva. Itthon meg mindenféle cselekedetek: eljött az este. S mint jólnevelt kevesetaludt, korán pihibe álltam. Mert holnap...hiszen tudjátok: megint csak egy /%(+! hétfő!

  ...hiszen éjfél után hazaesni a TakácsTamás koncertről fáradt fejjel nem csoda hogy egyből az ágyba vitt a dolog. Főleg mindazok miatt, amiken még a koncerten szembesültem. De lapozzunk át a reggelhez, ami egy kellemes kis ébredés volt, s szépen nyugodtan kezdődött meg a nap. Délelőtt ismét műszakban voltam, nyomtam is rendesen az ipart, melybe azért néhény számomra fontos dolog is belefért. Ebédre fiiinom fánk (szallagos!), majd a már jóideje kiérdemelt szieszta következett, melyből ébredve bizony máris az élet bonyolult oldalába sikerült belefutnom. Pl. egy távolban leledző gép, mely sűrgős, mondhatni akut beavatkozást igényel. Ez és még a körülöttem tornyosuló mennyiség bőven kitöltötte a mai napomat, így még a partira is késve érkeztem. A lapjárás se volt túl jó, a szerencse sem állt mellém, így a pókerben alulmaradtam rendesen. A szerencse forgandó, mikor velem van, mikor mással. Ma kimaradt egy fotózás, amit holnap majd be kell pótolni, s még egy Zeg (+Szombathely) túra is lehetséges hogy befut. Inkább bele se akarok gondolni hogy ez vár rám pár óra múlva. Most inkább megyek is, hátha előbb végzek!

 De még milyen! Már ott kezdődött a dolog, hogy valami sugallat okán 7kor kipattintotta valami erő a szempillámat és kivezetett az ágyból, mint a nagy, színes mesekönyvben Mózes a népét. Rá is kellett jönnöm: baromira jó ez a korábbi kelés, mert tiszta fejjel máris meg tudtam pár dolgomat oldani. Ójesz! Persze a nap további része se unalmas malmozgatásból állt, volt bőven teendőm. Bár ha az ember "belefelejtkezik" a melóba, akkor gyorsan elmegy a nap. Főleg, ha az ebéd nokedlispörkölt :) Persze amikor mér azt modnod, hogy ez egy egész jó nap (bocs, csak mondanád!), akkor azért Murphy bátyó bedob egy kis ellensúlyt. Történt ugyanis, hogy egyik nagyonfontos ügyfelünk gépe újratelepítésre beérkezett, s az adatmentés elötti pillanatban elhasalta az adattárolóját. Rajta nemkevés adattal és levéllel... Persze ezeréves eszköz, nincs mégegy ugyanolyan, melynél a feltámasztás lehetősége fentállna. Persze nincs lehetetlen, minden iránya elmegyünk, hogy ezt megoldhassuk mielőbb. Meló után munka: régi ismerősnél. Ismét Murphy, a 10perces mutatvány kétórásra sikeredik. Utána még egy két gyors kör, Lbeszélgetés, majd tépés fotózni Takács Tamásékat teljes életnagyságban. 

 Előzetes infók szerint kezdés 9kor, gondoltam én feltízre pont jókor érkezek. Mikor odaértem már javában szólt a blúúúúúz, bár ismét nem voltunk túl sokan. De aki számít, az ott volt, mondjuk így. Kisebb médiagyűlés jellege is lett, mert elég sok kollegát láttam civilben enni-inni-bulizni-csápolni-jólérezni magát. Talán én voltam az egyetlen, aki "dolgozni" ment oda. Nem is ittam, mert már fáradt voltam, nomeg nem volt fáradtan cuccal a nyakamban hazáig gyalog somfordálni kedvem abszolút. De azért jó volt látni kollegát felszabadultan, kiengedett hajjal ezerrel csápolva látni az első sorban.. A koncert jó volt végre megvolt élőben a Pocsolyába léptem is :) , fáradtságom ellenére az utolsó szám felénél indultam haza. Fotózásilag szar volt. Fény alig, sőt még csak néha... Ez a Takács Tamás nagy egy arc. Én azt hittem egy ideig anno, hogy egy nagyképű barom, de rájöttem hogy egész normális. Bár hozzá kell tennem a dalok közötti agymenések elégge hosszúkásra nyúltak, s egy kicsit sokszor előjött a nemásoljátokacédéket szöveg. Ha jól meggondoljuk: persze, igaza van. De ott hol az igazság, hogy ők egy eladott példány után elég keveset kapnak, mi meg sokezreket fizetünk ki érte? Na igen, ezt kell megoldani, s talán az illegális másolatok ki fognak menni a divatból.

  Ez egy futós nap volt, szó se róla. Reggelre terveztem a tegnapi blog elkészítését, hiszen olyan fáradtság kapott el éjjel, hogy azonnal belevetettem magamat az ágyikóba. Ez persze kimaradt, elmaradt, hiszen reggel is mér teendők raboltak el. Bolond, pörgős, ámde eredményes nap volt, szinte minden a helyére került. Bár volt ami késve kissé, de megtörtént. Mint pl az újramelegített paradicsomleves és szilvásgombóc is jobb lett volna frissen, de vegyük úgy: nekem már csak ez jut :I Délután háromkor még just-in-time voltam, de utána valahogy elvesztődött a fonál. Ennek értelmében megkésve értem vissza kanizsára, majdnem 6kor szabadultam tovább. Hatkor az ötórás dolgomra, amikor hakor mér 3asfogatos találkozóm lett volna. Persze semmi sem megy továbá sem egyszerűen: közel háromnegyedórás késéssel estem be a találkozóra, ahol két háromdeckós Leffét magamba osztottam kellemes elbeszélgetés alatt. Most meg ithon ülök és blogolok. Inkább dolgozok valamit, hizen ráfér az ECEG kaszára a gyarapítás :)

 A kérdés adott... vajon azzal hogy rohanunk, felületessé vállunk? Mondhatni egy újszülöttnek minden vicc új jelleggel meglepődve hallottam a 2007 év egyik, Pulitzer-díjas cikkéről. Cikk, de valójában maga az ötlet, a történés a lényeg. Próbára tenni embereket mindig is kétélű, veszélyes dolog. Kétélű, hiszen az ember előre kigondolt spekulációját akár alul-, akár felülmúlhatják a kísérlet eredményei. Mint ahogy alulmúlták a jelenlegi helyzetben, hiszen sok embernél a fenti mondat beigazolódott. Történt pár éve ugyanis, hogy megnézték: az emberek meg tudják e különböztetni a gagyit a minőségtől, ha rohannak.

 Felfigyelnek e arra, ha mondjuk egy metrómegállóban egy utcai zenész helyett egy virtuóz profi játszik egy 5ezres hegedűnek zsúfolt fadarab helyett egy 3.5 dodómillás Stradivarin. Érdekes egy szociológiai kísérlet, nemde? Joshua Bell, a teltházas bostoni koncertjét követő 2 nap múlva egy washingtoni metróállomáson január egy hideg reggelén előadta Bach 6 legnehezebb, művét, melyet "futólag" 1097en hallottak. Joshua tesó összehegedült amúgy 20 embertől cuzámmen 32 dodót, míg a koncertjére az átlagos jegyár 100$ volt. 45 perc alatt elég gyenge, nem? Főleg hogy egy ember volt, aki felismerte, s csak néhányan álltak meg 2-3 percre hallgatni a frenetikus játékot. Sokan úgy dobták be a pénzt, hogy oda se néztek, s lendületük megszakítatlanul vitte őket tovább útjukon. Szerintem egy ilyen teszt kishazánkban mégrosszabb eredményt hozna, bár ez is kissé lehangoló.

 Ma talán a napomról keveset is írnék, talán csak pár jelentősebb momentumot. Pl. azt hogy kaptam egy láda sütit. Hogy miért, valójában nem is tudom, de kaptam. Nem hiszem hogy komolyabb jelentőséget kellene tulajdonítani a "a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út" című szállóigémhez, melyet kifejteni most azért sem fogok. Nomeg, egy hajnali kolbászparti a vásárcsarnokban, főleg hogy te vagy  ameghívó, s mégsem te fizetsz? Aztán ismét a hátam mögött tudhatok egy régóta folyamatban levő dolgot. És a főhír: Samu ismét "normális" és hagy nyugton aludni, ergo nem teszi hallhatóvá mocskos perverz gondolatait. Éljen a nyugodt álom, hejhóóó!