Fura volt, az biztos. Elsőként magamtól ébredtem, a megszokotttól jóvala, 2 órával korábban. Próbálkoztam kicsit alukálni, de csak nem jött össze a dolog. Egy jó adag forgolódás és Samuzás után fel is keltem, s kicsit pakolgattam, rakosgattam a dolgaimat. Korán munkábaindultam, s már gyűrtem is az ipart ahogy kellett. A délelőtt gyorsan elpörgött, sok teendőm volt, s főként egyedül intéztem az ügyfélpultas dolgokat. Az ebéd kicsit megcsúszott, de megtörtént: fini spagetti volt a pusztítás alapja. Kis körbefutás a városban, s máris egy halom cucc a helyére került. Aztán jött a magalati levegő egy kis kamerázgatás képében. Nomeg megnéztem hogy kedden milyen szép kis életem lesz (vagy valaki másnak), merthogy egy nagyon magas ponton kell majd cserét lefolytatni....brrrrrrrr.

 Hazafutva a hétvége tervezése történt. Már megint egy olyan hétvége, amikor messze leszek Kanizsától. Tényleg kezdem azt érezni, hogy a lakásomba csak aludni járok szinte. Ebből is ered a rumli és a takarítás enyhe hiányai. De majd a jövő hétvégén nem megyek sehovvá és nagy-nagy rendet csinálok (ami megint tiszavirágéletű lesz). Ha már tiszavirág, erős késztetés alakult ki, hogy idén a Tisza virágzását közelről szemléljük. Reméljük, összejön. Csörög a telefon, hörög a hang (ez csak a rím miatt, bocsi Gyula!). Gyors futás, merthogy mit ér a fogorvosi élet internet és nyomtató nélkül: a helyes válasz szinte semmit se. Visszafutás, szervezkedés, majd indulás fotózni.

 IDF, mint lesz még pár napig. Ez az első HSMKs nap, szal máris belebotlottam a protokollba, lévén hogy lendületesen bementem, intve a beengedőknek, és üdvözölve a helyieket. Jöttek is utánam hgoy én mi vagyok meg ki vagyok, és hova megyek és mi ez a kéznehezék a markomban, mely fotózásra alkalmas. Gyors magyarázkodás, amit kb 4 különböző embernél meg kellett tennem. Ki vagyok, miért vagyok, mit csinálok. Persze, minden kezdet neház, jeleztem is, hogy még jövök a következő napokon is. Sajnos előrébb jártak a programba, mint ahogy az a terv szerint lett volna, így csak két produkciót és a díjkiosztót láttam. Eddig úgy tűnik, a magyarok jól szerepelnek, jópár első, második és harmadik díj is már a tarsolyukba került. Jó volt látni az arcokat, akik örömittasan emelték a magasba a trófeát és sugárzott róluk: igen, érdemes volt a sok edzés, a sok beleforgatott idő. Persze voltak csalódott arcok is, akik bár dobogósak lettek, nem érezték eléggé fényesnek az ezüstérmet az arany helyett. A zárásként kiosztott fődíjat a helyi, szervező Szan-Dia kapta, ahol a lányok elsírták magukat. Igazi örömkönnyek csordultak végig az arcokon, és kisugárzó testvérségi ölelések történtek. Megható volt, s irigylésre méltó. Persze büszkeséggel is eltölthet minden helyit, minden magyart a sikerük. Csak így tovább, hajrá Szan-Dia!

 Korán felébredtem. Hozzászoktam ahhoz, hogy az elmúlt pár nap mindig korai ébredést jelentett. Nomeg próbáltam rendet is szerkeszteni, hiszen reggel vendéget vártam. Lévén hogy megnézve a számláimat rájöttem: feleselegesen fizetek baromsokat a netért+telefonért, ha kevesebb mint feléből még nagyobbra is futja. Szal reggel jöttek a T-gec emberei, izé alvállalkozói, akik jófejek voltak, meghallgatták a problémámat és kéréseimet, majd alig félóra alatt meg is oldották őket. Hallelujja! Gyorsan visszaváltottam a maradék lejt, s nekiugrottam a mai napnak. Délelőtt pörgés, finom ebéd, délután pörgés, majd gyors képcserebere Erdélyről. S akkor jött egy rövid, de annál értékesebb levél, melyben megtudtam, hogy a blogom valakiből észinte érzelmeket, sírást váltott ki, s értékelve mindezt örül hogy ismer. Nagyon jólesett az a két mondat, ami erről szólt, mondhatom tartást ad az embernek, s valahol útmutatásként bizonyítja: jó úton járok.

 Itthon pedig sikerült a lehetetlen: megvan a frissen bekötött net kódja is már :) Bár az volt az előzetes, hogy ma netmentes este vár rám, de kedves Erika megoldotta a problémámat :) Bár tudtam az esti netezés késő estit fog jelenteni, hiszen ma fotózásos dömping volt. Elsőként Fa Ede felolvasóestjére mentem el, persze először rossz helyre, de legalább egy jó kis beszélgetés is kisikeredett belőle. Az esten alig 10en ha voltak, bár sokan egy másik programra, az IDF világbajnokság nyitányára készültek.

 Kis késéssel a csapatok dobosok kíséretével lemasíroztak a HSMKtól az Erzsébet térre, ahol megnyitó következett. Megismerhettük a bírákat és a szervezőket, továbbá a házigazda csapat táncos produkcióit. 1500 táncos nevezett az eseményre, nomeg sok érdeklődő és családtag is jelen volt, így kellemes menyniségű ember volt jelen a Bözsén. Közben két szervező is jelezte, hogy szeretettel várnak a sajtótájékoztatón és a vacsin is. Nem akartam sokáig maradni, de technikai okokból csúszott a kezdés. Miután minden helyreállt, sikerült jópár fontos infóval gazdagodnunk, melyben bemutatkozott a 2011es rendező, egy olaszországi városka is. Egy 30ezres létszámú városka prominens személyiségei kellő tisztelettel és büszkeséggel mutatták be magukat, s remek bemutató vetítés is történt. Az egész egy nagyon családias légkörben, körben elhelyezett székeken ülve történt, melynek a végén az összes ember odajött megköszönni a várakozás miatti türelmünket és az időnket, hogy megvártuk és végighallgattuk őket. Más mentalitás, mint amit itt kis hazánkban megszoktunk, igaz? Szóval mostantól jópár napig táncikás képekre számítsatok.

ui: sajna az elhúzódott megnyitó miatt lemaradtam egy jó kis jazz koncertről, de legalább megszereztem az idei Zsámbék Jazz Open programját :)

 Indulás kicsivel 8 után, tervezett érkezés alig délre. Ja...csakhogy akadt az M5ősőn pár játékos, melyből keresztbe árokba forult teherkocsi, rakománya az úton, az M0as M7es részénél két egymásnak csattant kamion, a Lágymányosin pedig 3 egymásbacsúszott szgk. Szóval kicsivel 1 utánra sikerült avanzsálni az amúgy érzetileg rövid utat. Hiszen megy az idő, ha jó társaságban van az ember és végigbeszélgetik az utat fontos kérdésekről.

 Hazaesve cucc leszór, Samu megsimiz aztán go to work. Várt bőven teendő, el is voltam mendegélv mindenfele. Ebédre is csak 4 felé támadt időm, de nem volt okom panaszra, finom kis (est)ebéd várt. A meló végén a szomszédban az üvegesnél próbáltam segédkezni egy angol miatt, aki eléggé érdekesen szemléli a világot. Persze, mindenkit meg lehet és meg is kell érteni. Nomeg kielégíteni az igényeit. Majdnem 6kor estem haza, amikoris volt még egy köröm, mely közben sikerült egy jó dumálás is a Kutasfekával, aki volt Nikon bemutatónapon. Go home, kipakolás, rendezkedés. Nagjyából ez el is vette az energiámat, s lerogytam a net és a tv elé, s pár apróság megoldása után későn (kb 11) be is borultam. Végre a saját kis ágyam. Ez azért nehezen pótolható, bár lehet ágyad s asztalod bárhol, de othonod csak egy helyen.

"...hisz újra csak elmúlt, egy balatoni nyár..."

 A KFT eme nagybecsű örökzöldje cseppent bele a fülembe amikor hajnalban elkezdtem eszmélni, arra hogy fel kell kelni. Sajnos ejött, ez a nem várt nap, amikor reggel útra kelünk, s már csak a lelkünkben (na és persze a számítógépen) tudunk képeket tárolni erről a szépséges tájról. Utoljára még lesétáltam a kis patakhoz s felnézve a hegyekre csak némán, legbelül sóhajtoztam egy kicsit. Reggelire friss túrógombóc és a "szokásos" húsos és sajtos hideg finomságok vártak bennünket. Friss túrógombóc, reggel 6kor! 

 Még egy pár perc szusszanás, majd a búcsú pillanatai következtek. Könnyes szemmel búcsúztattak bennünket, s kérték, mihamarább újra látogassunk el hozzájuk. Még az idén....hmmm, de szép is lenne.

 850 km. Ennyi várt ma ránk Hódmezővásárhelyig, majd pedig 400 Kanizsáig. Nem tűnik soknak, de aki még nem látta azokat az utakat, az ne okoskodjon inkább. Elárulom: az első 850 km potom 13 órán át volt finomság, melyben egy kis korondi pálinkabeszerzés és néhány pisike fért bele. Az útról inkább nem írnék sokat, max anynit, hogy a végét sikerült kicsit elrontaniuk a drótostótoknak. Ugyanazon "vétségért" csak a magyarokat, s közöttük bennünket is kivettek a sorból  csak néminemű zsebreeuró hatására akaróztak csak visszaadni a forgalmikat és jogsikat. Khmmm...a többit mindenki magában úgyis sejti, milyen kedves jelzős szerkezetek záporoztak a rend tót őreire, akik amúgy a hazafelé tartó magyarokat szinte minden faluban trafipaxozták. Útközben már felfigyeltünk arra, hogy a kocsi kicsit furán remeg, rázkódik. Kis okoskodás után sikerült megtalálnunk a hibát: a pár napja cserélt guminál a felniről eltűnt a rátett súlyt, s emiatt viselkedett a kocsi olyan érdekesen.

 Megérkezve Hódmvhra a mama finom sülthusa és tésztája várt házi csalamádéval. Duplán mertem, nagyon isteni házias anyagot sikerült véteelznem. Az estét egy kis hozott áfonyapálesz és sör tette lazává, melyet nemsokára egy kiadósnak nem nevezhető alvás követ. Most. Azonnal.

 Szóval, volt ma reggel miből felocsúdni, az biztos. De erről majd inkább szívem szerint akkor írnék, amikor már egy kicsit lecsengett, leülepedett s ezáltal letisztult bennem az egész élmény. Ma kicsit későbbre fogtuk a kelést mondván: mert megérdemeljük. Így is lett, az első napsütéses reggel köszöntött reánk Hidegségpatakán. A mai reggeli reszelkrumplis tojás volt, melyet személy szerint megturbóztam nemkevés zöld erőspaprikával, szalonnával és sajttal. Nomegpersze az elmaradhatatlan kakaóval öblögettem nagy merészen. A csapat jelentős része elment a hegyi kis kápolnába misére, amit én kihagytam több okból is. Egyrészről nem vagyok egy nap templomlátogató, másrészt végre jó az idő a környék fotózgatásához. Nomeg van rá szabad idő és még fény is doszta.

 Így hát elindultunk Andreával kettesben, merthogy ő sem óhajtott templomoskodni. Végre meglett a fotó, amit odaérkezésünkkor már kinéztem csak nem volt rá idő, mindkét értelmében. Jesz, máris láthatjátok itten. Meggondoltam magamat. Azt majd máskor, csak azért, hogy a nigger ne lássa :P Inkább mutatom ezt: ez a "szar" kilátás volt a teraszról. Borzasztó ugyebár?

 Magyarországról a csíksomlyói rendevényekre Budapestről két vonatot is indítanak: a Kárpátia- és a Székely-expresst. Ezek kicsivel dél után haladtak át a helyi vasúti átjárónál, így csatlakoztunk a helyeiekhez s kimentünk üdvözölni-integetni velük. Öröm volt látni annyi mosolygós, boldogan ismeretleneknek tiszta szívből integető embert. Azon is kaptam magamat, hogy a szokások szerint minden szembejövőnek köszönök. Mert ez itt teljesen természetes. Az pedig kicsit meglepó csak, hogy valaki ott talált egy olyan követ, melynek egyik oldala a jelenlegi magyarország formáját vette fel, míg a másik oldala a Trianon előtti állapotot formálja. Na, erre mondjatok valamit...

 Ahogy a vonatok elhaladtak, mi is nekiindultunk a mai túránknak: Torda és a Szent-Anna tó környékét céloztuk be magunknak. Útközben megmértük: 18 kmes dugó alakult ki a vonat miatt, ebből is látható, hogy mennyien igyekeztek a vonat végállomására, a közeli 1000éves határhoz. Teljesen jól haladtunk, gyalogosan bejártuk Tusnádfürdőt is, mely kissé kihalnak tűnt ezen a napon. Mivel megéheztünk, így a jól eldugott Molnár vendéglőbe tértünk be egy harapnivalóra Pali bácsi javaslatára :) A pincér kedves székely emberként bő mondanivalóval kommentálta minde cselekedetünket, melyre mi magunk is rákontráztunk csuklóból, így a kívánt hangulat nem maradt el. A beszólások jelentős része diktafonilag megvan, kis időt kérnék és a feldolgozás végén közkincsé teszem őket, becsszóra! Bár az étkek nem arattak osztatlan sikert, én meg voltam elégedve a pisztrángommal, melyhez puliszkát javallottak. Pár kellemes óra után átmoccantunk a 20 kmre lévő Szent-Anna tóhoz, ahol a háromhéttel ezelőtti állapot várt, de a ráérő idő azért eredményezett néminemű új képet, mely egy kellemes kis látkép erről a magában állatvilágot meg nem tűrő, teljesen egyedülálló tóról.

  Viszaúton a regincen megálltunk fotózni, ahol ismét jó kis panorámaképecskék keletkeztek, de ezekből majd kicsit később inkább. Viszaúton egy tehéncsorda állta közútunkat, s bőven volt időnk tépelődni a pásztor nemi identitásán, melyből azért kis többséggel a női keresztnevet néztük ki, bár nem volt teljes a meggyőződésünk. Visszaérve általam kihagyott zöldbableves és növendék borjúpörkölt, desszertként pedig meggyes piskóta következett, melyet kissé mosolyogva áfonyalekvárral tetéztünk meg. Az estét, tekintettel lévén a honap hajnali kelésre és egésznapos utazásra eléggé kurtára tettük: mindenki lefeküdt gyorsan és máris álomba szenderült, kihagyva egy esetleges Kormorán koncertet is.

 Fellvirradt a nagy nap, (a rock katonái újra együtt vannak) a magyarok újra itt vannak. Kicsit lassan indul ugyan el a kis csapatunk, de a bőséges, kakaóval bevégeztetett reggeli mellett elüldögéltünk egy kicsit. Nem tudom igazán elmondani, milyen érzés nézni reggeli közben a hegyoldalon legelő teheneket, akikről két dolog köztudott, ami az alábbi három: 1. Ezek csak makettek, plc vezérlésűek, a végállásnál elindulnak visszafelé. 2. Az egyik oldalon a lábaik rövidek, hiszen máshogy nem tudnának megállni a meredek domboldalon. 3. Néha elvisz közülük párat a híres-neves Gyimesi Szárnyasmedve. Az a fajta ő, aki amikor átment Balányosba, meglátva milyen emberek élnek ott, hát azon ízben a húsztizes gyors elé lökte habtestén és kilehelte lelkét. Pont.

 Szóval elindultunk. A remek helyismeret miatt nagyon előnyös és remek helyet sikerült találni az autóknak és lerövidíteni a ránk váró sétát. Alig pár kilométert kellett mennünk a hegyig, majd pedig felmásznunk rá. Utóbbinál kissé csalódtam: azt vártam hogy valami hatalmas távot kell nagyon meredeken megtenni, de rövidebbnek tűnt valójában. Felérkezve egy nagyon szép látvány fogadott bennünket: a nyereg tele volt emberrel, akik különböző zászlók és táblák kíséretében álltak szépen, rendezetten. A gyakorlottak okán nagyon remek helyen voltunk, a főoltártól kb 50-100 méterre, így szabad szemmel is remekül tudtuk az eseményeket lekövetni. Sokat mondhatnék az egészről, de mégis rövid leszek. Nagyon jó volt ott lenni, ennyi magyar között. Az időjárás a kegyeibe fogadta az idei zarándoklatot, csak akkor esett pár percig, amikor kellett. Hogyhogy kellett, kérdezik az okosok? Hát úgy, hogy amikor kimondják a mise végén az Áment, akkor megeredt az eső, és szakadt a himnuszok alatt. Mindkét himnuszt elénekeltük: a magyart, majd pedg a székelyt. Utóbbi befejeztével több helyről "Vesszen Trianon!" kiáltásokat hallottunk, s az eső, mint amit elvágtak megállt. A több éve már rutinosak jelezték: az eső mindig ezt teszi, mert ennek ez a dolga. Idén amúgy sokkal modernebb volt a mise, hiszen Böjte Csaba celebrálta, aki jelezte: nem vagyunk puhányok, hiszen se az eső se a szél nem tudja az embereket eltántorítani attól hogy idejöjjenek. Leírhatatlan érzés volt egynek lenni sok százezerből, s mégis önmagamnak lenni. Ezt látni, illetve inkább érezni kell. Nagyon érdekes volt, hogy idén először itt volt a magyar korona (pontosabban az egyetlen hiteles mása), ami példaértékű, ezen mindenki gondolkozzon el egy kicsit, hogy ez valójában milyen mögöttes jelentéssel bír. Nomeg kitért Csaba atya a hőn áhított kettős állampolgárságra is, mely mos éppen "éles" kérdés is a törvénykezési sorban. Utolsó megjegyzésként jelezném: meg nem erősített hírek alapján látszódtam a DunaTVs élő közvetítésében.

 A mise végeztével megindult a tömeg, de mi okosan inkább lecsüccsentünk. Bár nekem nem volt székem, a gondviselés azért megajándékozott eggyel :) Szépen elcsipegettük a reggel okosan elcsomagolt szendvicseinket. Mire végeztünk, már könnyedebben mehettünk lefelé a nemkissé csúszós, sáros domboldalon. Besétáltunk a templomig és megnéztük a búcsúi kirakodóvásárt, ittunk egy langyos csiki sört s ettünk rá később egy kis fagyit. A parkoló már szinte üres is volt, amikor viszaértünk az autókhoz, s könnyedén, dugómentesen hazaértünk. Itt máris finom vacsorával vártak bennünket: csorba, kemencés finomságok érdekes hagymás krumplival, nomeg egyfajta rigójancsinak tűnő sütivel, ami valójában nem is az :) Ma a nagy iszogatás kimaradt, mindenki kimerülten elvonult, én pedig a tornácon ülve nézem a tájat s írom a blogot. Ez itt valami gyönyörűség, holnap lehet hogy kaptok róla képet is.

ui: (egy kis helyi humorbomba :) )

A csángó gyerek a lányos házhoz igyekezve azon gondolkodá, hogyan legyen tömörbe foglalva a leány megkérése (még nem arra, amire mi férfiak elsőre gondolnánk). Odaérkezve azon helyre máris belevág: csókolomjónapotszerbusz, Ilonka holnaptól nálunk szarik. Adják-nemadják, nemadják-baszhatják. Mink is azt akarjuk! Csókolomjónapotszerbusz. S becsuká az ajtót.

 Ez a szó jutott eszembe, amikor ma este felsétáltunk a domb tetején levő kis templomba. A templom be volt zárva, de a kuls az ajtóra fel volt akasztva, hogy aki istenhez szeretne fohászkodni, bármikor megtehesse. Lentről fel is szóltak: mindjárt jön a harangozó, s akkor azt is meghallgathatjuk. Persze hogy megvártuk, s vele együtt tértünk be a templomba is. Pici és egyszerű kegyhely fogadott bennünket, ahol elméláztunk egy keveset az Élet dolgairól. Bizony, volt miről, s volt mielőtt. Holnap lesz a búcsú, s oda kell az erő. Hiszen mióta emberemlékezet létezik, esik búcsúkor. Esőben menni pár kilométert, majd felmászni a hegyre és nyeregre.

 A nap jól indul, ha ilyen reggelivel kezdesz. Megannyi földi jó szakadt rénk, melyből csak a végigkóstolás hatalmas igénybevétel volt gyomortájékon. A reggeli után a kissé maszat os idő miatt a kirándulás mellett döntöttünk. Főcélként Csíkszeredát találtuk meg, ahol ki városnézés és egy jó kis sörözés volt a program. Elütendő az időt a Békás szorost választottuk, aminek a megközelítése egy gyönyörű útszakaszon át történik. Alig esett, bár néha jött a finom kis szitálás, de a technika és mi is remekül bírtuk. A Gyilkos-tónál nem maradt ki a világrekorder finomságú kürtöskalács se. Visszaérkezés előtt még pár helyen megálltunk, s fellobogózva érkeztünk vissza a szállásra, ahol várt bennünket a finom vacsora. Ma töltött káposztát ettünk, házi tejföllel. Valami frenetikus volt, utána az édességre rá kellett készülnünk becsülettel. Ezt mi egy kis sétával oldottuk meg, melyben a dombtető s a fent említett templom szerepelt. A séta végeztével az egyik "szomszéd" meghívására hallgatva eg ykis háznézés és bivalyerős páleszek fogyasztása következett, melyet lekísértünk immáron hazai pályán egy kis borocskával. Most meg aludnom kellene, hiszen már midnenki horpasz nemkicsit. Ja, korai lesz a kelés, már megint, hisz hosszú az út Csiksomlyóig.

(Bár itt az idő nem fontos, merthogy maguktól mennek a percek)

 Mivel most Erdélybe utazun ki, s a net lehetősége igencsak bizonytalan, lehet hogy nem kaptok friss blogot 25-ig. Ha mégis, akkor szerencsések vagytok :)

 ui: ilyen sem volt még , hogy előre írok blogot :D

 De hálistennek van itt net, szóval a függőségem nem fog elhatalmasodni rajtam. Szóval ma egy idegen ágyban, egyedül ébredtem vala a fényesség első sugaraira. A szokásos, de most ismeretlen fürdőszobában elvégezve a dolgaimat ébredeztem a hajnali tvre. Megtudtam, hogy milyen az, hogy valakinek egy életen át egy ilyen kerettel kell a felsőtestén élnie. Arról nem is szólva, hogy 9 havonta bizony ezt újra kell csinálni s újra megszokni az újat. Nem irigylem őket, hiszen ez egy életre szó, hiszen az állapotot megőrzi, s ezáltal nem romlik. De javítani nem tud rajta.

 Messze van Hidegségpataka. Bárhonnan nézve is, bár kmben tekintve nem sok, mégis sokáig tart ideérni. Sajnos az utak állapota néhol lépésenkénti haladást tesz csak lehetővé, s a sok lakott területen sem illendő száguldozni, mert a helyi Politia azért éber radarokkal őrzi a falukat. Nomeg nagy a forgalom, sok a munkagép és teherautó, melyet a kanyargós útszakaszokon igencsak lehetetlen megelőzgetni. Így nézve a kicsit több mint 600km bizony majd' 12 órát vett igénybe, pedig azért tolták a kollegák az ipart. A lényeg lényegében az, hogy ideérkezve nagyon kedves fogadtatásban volt részünk: finom friss levessel és kemencés sültekkel vártak bennünket. A sütikről már szólni se merek, se a finom borokról. Holnap az időjárástól függően városnézés/barangolás a természetben várható. A hely valami tünemény, majd megpróbálom lefotózni, bár ezt a természeti szépséget megörökíteni lehetetlen.

 Az egyik lábam szebb mint a másik, izé az egyik lábam itt, a másik meg ott. Szóval: délig kemény rabotajet, majd utazás déltől. Pestig simán telt az idő, jó dumálgatás, amjd pesten 3x megállás, melyben remek fotósboltlátogatás. Poénkodás, majd érkezés Hódmezővásárhelyre, ahol jópár kedves emberrel volt szerencsém találkozni. Most éppen hevenyézett pálinkázás és remek gulaschzuppe iparkodás követkelzik. Valszeg előbbi programot folytatjuk egy ideig, majd alvásra adjuk fejünket, hiszen holnap ?reggel? irány darány, izébizé Erdély!

ui: beszéltünk nagyon érdekes doglokról, melyről eszembe jutott jópár dolog...főleg, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Ugy Atti?

Hétfő után kedd - mily meglepő! Nomeg az is hogy a szokványos kevés alvás meghozta a "gyümölcsét", mely jelzi hogy lassacskán kéne egy végigalvós napot tartani. Mondom lassacskán, nem pedig most. Merthogy futós nap igérkezik, mint majd mindenkor. Délelött magányos szélmalomharc a helyhez kötöttem, miközben ralizáltam: defektem van, nemkicsi, a jobb hátsóra. Így hát a szentek gyakorlati emlegetése után gumis után néztem, aki pikkpakk megoldotta a problémámat, majd a gyors bevásárlás az erdélyi kiránduláshoz. A gumis egyébként egy kb 6centis fémdarabot cibált ki a gumiból. Hogy ez hol és hogy került bele...duncom sincs. Mint arról se, hgoy ki volt az a poénos, aki a nevemben, de hibás emailcímmel /de jó mobilszámmal/ a nevemben rendelt. Még szerencse hogy azért telefonon felhívtak hgoy én voltam e. Szóval köszi kedves akárki, de nem volt túl sikeres, s nem is túl poénos a húzásod. Azt azért jelezném, hogy az ipdet megkaptam, nemsokára megtudom kit titsztelhetek benned, s akkor majd úgyis lekommunikáljuk a dolgokat, ugye? A meló végén még egy befutásom volt egy céghez, majd futottam egy kedves orvosismerősömhöz kicsit nagyobb távolságra. Sietni próbáltam, de nem teljesen sikerült, hiszen pár kedves vírus nem várt problémaként időt lopott el tőlem, s eredményezett a következő programomra némi késést. Nembaj, a sok finom desszert és a konyakmeggy feledtette mindezt.

 Mint említetem egy közel félórás késéssel érkeztem a HSMKba, ahol Erős Zsolt hegymászó tartott előadást. Igen, ő az, aki nem is olyan régen balesetet szenvedett és önszánából döntött az amputáció mellett. Erről is és sok más egyébről is kérdezték, miután egy közel 50 perces remek filemt vetített le az eddigi kalandjairól Hópárduc. A becenév a hírhedt 8 orosz csúcs megmászásából eredt rá, hiszen ezt a "szintet" 2 év alatt teljesítette. Az előadás végén remek tojásoslecsó várt, majd egy ismét csalódás. Nem tudom néha megérteni az embereket. Túlzottan bele próbálják az orrukat olyan dolgokba is rakni, ami nem rájuk tartozna. Nem mintha titkos lenen bármi, de a privát szféra csak privát szféra. Nemde?

Ja! Képek majd, de ez nem az én képem, izé gépem! Majd a vasdarabos is lesz, de csak később!