Na igen. Elmaradt a blogolás és nemkicsit. Egy halom élmény lett volna pedig, amit meg lehetett volna osztani, s pár fain képről is lemaradtatok így. Mondanám szívem szerint, hogy lesz még visszatekintés, pár napnyit visszafele is blogolok, de mint az eddigi saját magamon…

július 31, 2010 - 40

2010.08.02. 23:11

 Hány éves vagy betmen? Negyven vagy hetven? :)  Bizony ezt a kort az Irigy Hónaljmirigy is megénekelte, bár Ákos is megpróbálkozott vele, persze a stílusok közötti akadályt mindenki vegye úgy ahogy akarja, csak nehogy fentakadjon a dolgokon. Szóval drága, hőn…

 Kicsit kóválygó fejjel ébredtem s a betervezett melegszendóparti helyett egy szimpla kakaóval intéztük meg a reggelt. Időben érkezni a királyok kiváltsága, de ma, fene se érti miért, de nekem is sikeredett. Árufoglalgatás, pakolgatás, intézkedés töltötte ki a napot,…

 A reggel korán ért, bár ezt inkább hajnalnak titulálnám, hiszen 7kor kelni, amjd kicsit lustizva gyosan kapkodni és időbe kiérni bizony kicsit tempós végjátékot kívánt meg. A reggeli program lovaglás volt, bár pontosabban ezt kocsizásnak illendő nevezni hiszen a lovak be…

július 10, 2010 - szlípin'

2010.07.11. 02:37

 Végre. Nem is tudom megmondani hogy mikor volt utoljűra olyan, hogy aludhattam egy jót, mármint napközben. Hihetetlen módon meg tudom érteni a kissé délebbre fekvő országok népeit, akik simán tolnak az ebéd után egy kis sziesztát. Bár ez egy kis halászlé (úgysem szeretem)…

 Régóta van egy zene, ami bentmaradt az ablakaim között valahogy. S ha újraindulás vagy efféle történik, akkor felzendül...bár nem egy zendülős zene, inkább elgondolkoztató. Mit is akarunk? Miért is? Kit is? Mit is?    Ez megint egy kis kellemes hétnek…

Bizony, a mai este nálam volt a piacsata 4. felvonása, de a nap reggel indult, nehogy már mindjárt csak az estével foglalkozzak, hiszen előtte volt az egész nap. És milyen nap... Kezdve azzal, hogy délelőtt meló volt. Voltam egy zöldségnagykerben és egy konyhai cuccos boltban. A…

...hogy ismét megváltsuk a világot. Na, ma sok sztori volt, szal nem lesz 2perces az elolvasás. Ma reggelre anyutól paprikánsült tojást lejmoltam tegnap esti rendeléssel, csak hogy kompenzáljam azt a gonoszan átküldött fotót, amin hasonló finomságok leledztek. De még elötte jött a…

december 14, 2009 - Benga déj

2009.12.14. 22:44

 A mai nap tényleg benga nap volt. Reggel egészen egyben ébredtem, mentem is nagysietve munkába, mint egy élharcos. Beesve esett be eszembe: ezen esetben megbeszélésre lesz rendelve teljesen déjem dél elette. Visszaesve melóhegyek és lerendezendő dolgok vártak, majd ebédke,…

Holnap már december lesz, így mindenki aki magában októberre írt teendőket, gyorsan lásson neki, mert kifut ám a határidőből. Ja és persze hétfő is volt, remek darab. Délelőtt vártunk egy fontos hívást, amire vártunk, de mégsem jött. Mindegy, az ember azért hisz még az…

süti beállítások módosítása