Gondoltam egy merészet, a napot nagyslukkal kezdtem. Konkrétan 3 szalonnástojással, amitől már ebédelni sem tudtam. Nem is igazán volt időm rá, merthogy ismét foghíjas a munkahelyi csipetcsapat. Mit is jelent ez számomra? Hááát...jelentős elmaradást + még egy ember elmaradt feladatait, ja és mindazt, ami bejön/betelefonál a nap legszebb 8 órájában. De azért ma jópár dologgal kapcsolatosan lett jóféle sikerélményem, ami azért segít, ha minden kötél szakadna. Az este is munkásan telt, de ma végre...végre megtörtént az első képek kipublikálása, így mindenki megnézheti a Debreceni Jazznapok képeit a Picasán. Miért is nem a Flickeren, amit tök mexerettem? Mert szívás...ingyenes módban max 200 fotót enged feltölteni....bezzeg a Picasa! 1 Gbba annyi képet és set-et, amennyit nem szégyelek :) Úgyhogy átnyergeltem egyből, mostantól ott lehet mazsolázgatni a cuccok között. Jó molyolást!

 Ugyan most ott is lehet nézegetni, de mindenki kifütyülne, ha itt nem lenne egy kép. Bár a mai időjárásra nehéz lenne ráhúzni hogy őszvan, őszvan, de attól még őszvan. Szóval itt egy valamiette diófaág, ami tavaly kb ilyenidőtájt keletkezett. Közben jött a hír, csak hogy lássátok hogy a média hogyan ferdít és formálja a közvéleményt: a debreceni tv kiemelte, hogy a kedvenc fotózninemszabad jazzénekesnőnk milyen jófej volt, mert 3! számot végigengedett fotózni a fotósoknak (mint írtam egy deka fotózást nem engedett)!

 Ébredés, egy jó lángos, sihuhu pestre, 4 megálló pirimetró, előre köszönő BKVellenőr, légkondis busz, fél fotóklub és benzinkúton autó teletankolása. Ja és persze képválogatás: potom 3 órámba tellett leválogatni a jazzfesztes képeket...és így is sok maradt, szal ezen a technikán még egy kicsit gyúrnom kéne. Meg még egy válogatás, vízjelezés kitalálása, majd flickerre feltolni. Bizony ez kemény lesz még, főleg ha párba bele is akarok nyúlni kicsit, hogy ütősebb legyen kontrasztügyileg.

 A mai kép szintén jazzfesztiválon készült, de nem szokványos kép. Ezeket a képeket csippantja nagyon egyik fotós ismerősöm: Jules. Azért ezeket favorizálja, mert valójában az állóképeknek egyfajta mozgásérzettel megtoldott variációja. Persze, külön technikája van, lehet érzésre is csinálni, de tanulható is egy bizonyos fokig. Remélem tetszik mindenkinek (Julesnek is), nekem ez a legbejövősebb talán a pár próbálkozásom közül.

 ...mert "néha ilyen is kell"! Nem is volt olyan rossz kábé félháromig eszem-alszom végtelen ciklusába kerülni egy napra. Ki lehetett bírni az tuti. Tovább azért nem lehetett húzni-halasztani, merthogy 16.00kor randink volt a Gospel egyik fekete háremhölgyével, Amina Claudine Myers-szel. Fotózni csak a műsor előtt lehetett, amikor lettek gyönyörteljes beállítottnak kinéző képek, melyeket nemsokára a galériában megtaláltok, merthogy elhatároztam és magamban letettem a nagy úttörőesküt, hogy bizony visszaúton válogatok és rendszerezek, s ezzel az akcióval indítom meg a galéria projektet. A koncert jó volt, az elején liturgikus művek hangzottak el, a második részben pedig gospelalapúak, amikben picit csalódtam. Szeretem a gospelt, de ez valahogy nem jött át...hiányzott belőle az a hangorkán, a lendület és hatalmas dinamika amit elvártam volna tőle, de sebaj.

Utána Bacsó Kristóf Quartettje és Deseő Csaba sextettje volt a zárónapi program. Mindkettő kellemes sztandardjazz jelleget öltött, bár utóbbit nemkissé felborítottta a hegedű aktív használata. Deseő művész úr idén 70 éves, de még mindig fiatalos lendülettel húzza a vonót, mint megtudtuk két szíve a klasszikus és a jazzmuzsika között vándorol hol kicsit egyik, hol pedig kicsit a másik irányába. S ezzel véget is ért a 38. Debreceni Jazznapok. Kicsit gyorsabban telt el, mint a tavalyi, de remélem a következő évi még jobb lesz. Sikerült megtudni, hogy majdnem Diana Krall is fellépett volna Debrecenben, de visszalépés történt a szervező oldaláról..ugye tudjátok hogy a fejemet próbáltam egyből a falba verni?

Még egy aprócska történetet had osszak meg a nagyérdemű hallgatóságommal, mely kissé nagyképűnek vagy talán öndicsérőnek hangozhat. Az egyik koncert elején odaült mellém egy 45ös körüli emberke és megköszönt valamit, ami számomra tök egyértelmű. Mint kiderült, fültanúja volt annak hogy pár normális, kedves és segítőkészségű mondattal válaszoltam első látásra is kissé zavarodott ("bolond") idős néni és fia kérdéseire. Mint mondta ez teljesen átmelengette a szívét, hogy ilyen még létezik ebben a világban. Kis beszélgetés után kiderült, hogy a helyi egyetem pszichológia tanszékének professzorától kaptam a dícsérő szavakat. Na látjátok, ilyen is van még a világon, szal a konklúzió: tegyetek jót, mert sosem tudhatjátok mit kaptok jutalmul!

Hol is hagytam abba?  Ja, valahol ott, hogy jazz forever. Ezt továbbra is tartom néminemű kitétellel, de erről majd később, elöbb egy kis magyarázat a címről. Ma hajnali 6kor volt kelés, merthogy be volt tervezve országunk északkeleti csücskének legnagyobb települése. Szal téptünk Nyíregyházára, ahol délelött megtekintettem a helyi bolhapiacot...nos hát ott nem tudják hogy mitől döglik a légy. Ott a bolhapiac az 98%ban új ruhák piaca, és semmi 2ndhand, s minimális elektronika. Egyszóval egy céltalan délelött volt, de a tanulópénz legalább megvolt. Utána megnéztük kis hazánk legnagyobb Vadasparkját, ahol mindenféle jópofa állatsággal találkoztunk szembe-szana. Utána befutottunk egy pálinkafesztre, ahol a forróság okán egy korty páleszt se toltam, ámde megkóstoltam valami alföldi cuccot, ami kissé hajaz a mi jó öreg krumpliprószánkra. Jó volt az anyag, bár a hazainál jobb nincs, úgyhogy a Neoton hangjaitól menekültünk elfelé mint állat. Hazaesés, gyors zuhi, méggyorsabbb kaja és tűz a jazzfesztre, hiszen emiatt vagyunk itt, nem?

Mentünk is, de szinte minek. Mivel a másik programunkkal megkéstünk, így kimaradt két, elvileg felejthető koncert. A következő csapat a Matthias Schriefl's 6 Alps and Jazz volt. Eléggé mindenevő vagyok zeneileg, jazzileg méginkább, de ez fájt. Felszisszentem az alábbi apróságokon: 1. mind a 6 arc fúvóson játszik, így noku ritmusszekció; 2. az énekes (mellékelt kép a bizonyíték) csontbuzi, s két fúvós még erősen gyanús, hogy a görög Farbatosszal jó barátságot ápolnak; 3. mindenféle értelmetlen, ismeretlen, gyenge zenei alapon nyugszanak a "műveik"; 4. az olyan homérokat rühellem, akik még rá is játszanak, és büszkén túlmutogatják magukat, hogy ők ám géjek mint állat. Mér vártam a végét, hisz utána csemege jön: Eliane Elias Quartet. Egy nő, aki jazzt énekel és zongorázik. Persze ebből a műfajból eleve Diana Krall az etalon, de azért a boszanova egyik női földi helytartóját sem kéne lebecsülni. Nem is tettem, hiszen felkészültem belőle: várható dalok, nézegettem fotókat, hogy mit hogyan érdemes vele csinálni, milyen testtartásai és gesztusai vannak. Lehet itt rontottam el? Mint kiderült a koncert előtt, az egyik legháklisabb muzsikus, akivel eddig összehozott a világvége. Ott kezdte, hogy előírta, hogy honnan lehet fotózni: gyk kijelölt egy kicsi területet, ahonnan szerinte őt jól lehet fotózni. merthogy hiú a drágám, vaskosnak ítéli a kezét. Ami hülyeség. Fűzőt viselt, ami kinyomta latinos teltkarcsúságát felfelé, így kissé úgy nézett ki, mint akinek a hátán szokás vágni Kaba egész télrevaló tüzelőjét. A beálláson két fotót engedett a helyi fotósnak, senki másnak, amiket még elmenetele előtt látni kívánt, jóváhagyásra. Na pffff. Ezután alaphírként megvolt, hogy az első 2 dal alatt lehet nagybőszen kattingatni, de a színpadra lépés előtt meggondolta magát: nincs fotózás. Nabasszameg, jól felmérgesített, úgyhogy eléggé ősznte kritikát fog most kapni: a zongoratudását el kell ismerni, frenetikus, de a hangja...hát inkább maradjon csak a zongoránál. Folyamatosan reckírozta a zenészeket, közte férjét is, aki a baszusos, vékony cingár arc. A csaj magasabb, testesebb is, el tudom képzelni, hogy ki viseli otthon a nadrágot :D Aptyuk jól nyomta a basst, bár nem analóg, hanem digitális bőgőn dolgozott, a hangján meg is hallatszott szerintem. A gitáros valódi virtoúz, bár egy kis hangerő elfért volna rajta. A csapat csúcsa mégis a dobos....ez a Rafael Balata egyszerűen hihetetlen hogy mire képes. Tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Azért próbálkozott a csaj, a legnagyobb boszanovát is megcsillogtatta, bár csak félig: a Girl from Ipanema spanyol verziója nagyon korrekt volt, persze az éneknek nem volt volumene és kiterjedése: szinte egyféle hangmagasságon suttogott a mikibe, szerintem a poti meg a gain is csúcson volt járatva, hogy kint meglegyen, ami kell. A koncert után szegény Róbertünk kért majdhogynem elnézést, mert nem lehetett fotózni, bár abszolút nem rajta múlott a dolog. Konklúziók: a buzzancsok betörtek a jazzzenébe; második legkedvesebb főbűn a nőknél a hiúság; Diana Krallra még két hónapot kell várni, de egyre inkább várom mindezekután. Csókpuszipáááááá mára!

 Jazz. Nem tudom megmondani mióta tart ez a szerelem, s hogy melyik előadó melyik dalára indult el bennem valami. Persze nem alsotesttáji ingerre gondoltam, hanem sokkal inkább zenei csemegére. Miben is másabb a jazz, mint bármi más műfaj? Először is, itt szabad a pálya, gyakorta nincsenek is teljesen megkomponálva a művek, hiszen egyfajta szabad alliterációs játék keretében milliónyi variációja létezik egy-egy dalnak, s teljesen ugyanúgy talán sosem játszák el két alkalommal. Emiatt is vannak sokkalta nagyobb zenei tudással, pontosabban érzékkel megáldott művészek, akiknek a hangszeres virtouzitás, az egésznek a technikai oldala egyfajta laza kis ujjgyakorlat. Hallgassatok csak meg egy jazzanyagot úgy, hogy találomra csak egy hangszerre koncentráljatok. Arra a  brutális dologra lehet ráébredni, hogy mindenki, aki még "hátul" vagy halkan van a dologban, az is eszetlenül durván nyomja. A playback meg a dobgép és a hasonló "embertelen" eszközöket hírből sem ismerik. Sokallta közvetlenebbek, mint a mai magyar egynyári "sztárocskák", akik azt hiszik hogy valakik. Benny Gordonnal is váltottam pár mondatot, de a többi zenészével vagy 10 percig diskuráltunk mindenféléről: megtudtam hogy Párizsba mennek holnap, hogy hol is van ott a legjobb (Duke Ellingtonról elnevezett) jazzklub, hogy ki a csapat mókamestere és hogy mekkora fizikális igénybevétel a dobos feladata. Semmi sztárallűr, pedig nem kis nevekről beszélünk, s mint vadidegennel is teljesen közvetlenül eltársalogtak, mintha minden este együtt zenélnénk vagy a band tagja lennék. Jazz forever!

ps: azért ezt a képet raktam be, hogy az együttesből senkit se emeljek, vagy hagyjak ki. Jókat sikerült ma lőnöm, ha lesz valamikor kicsi idő, bónusz és galéria várható! :)

Asszem valahol ott hagytam abba hogy éjszaka van, úgyhogy alvás. Ezután a napom első része a munka istenének oltárán adózott, hiszen az utat pöstig szinte' végigmelóztam, és kiszállva az első internettel is felvértezett helyre csaptam be magamat: a WestEnd McDénesét ejtettem netügyileg útba, ahol befejeztem aztat, amit net nélkül nem tudtam. Ezután hogy még elérjem szépkényelmesen a Debrecenbe induló vonatomat, átsétáltam a nyugatipúúúúúba. A vonatban azért voltak apró izgalmak. Kezdve azzal, hogy volt olyan kocsi, ahova jobbnak nem láttam felszállni, mert az egy m2re jutó túlpigmentáció magasra szökött. Mint utólag kiderült, jól tettem, hiszen két önkormáányzati képviselő eléggé fennhangon eszmecserélte később: ezek a cigányok már az indulás után összeverekedtek, és majd' felgyújtották a vagont. Jelezték is a kallernek, hogy javasolnák  nehogy egyes szám első személyben jelenjék meg az alvégen, hanem vigyen magával minél több hivatalosnak tűnő személyt. Hogy mi lett a dolog vége én már nem firtattam inkább örvendtem, hogy véletlenül sem szálltam be a kárhozat verdájába, Ezután némi kényelmes 3órás kis zakatolás után Debrecen álloMÁSÁnak szimpatikus géphangja üdvözölt. Mivel elég közel volt a Jazzfeszt kezdése (sőt, a fotókiállítás megnyitójárol eleve elkéstünk (mert nem számoltunk rá)), így kevés rápihenés után máris belevágtunk. Dresh Quartett volt e kezdés, akik főként népzenei alapokon indítottak jazzszólamokat. Kellemes, régi gyökerekre ébresztő zene volt. Őket követte a Szolnoki Dóra Zanique együttese, ahol már a kedves MR3 Bartók konferanszié Róbertünknek sikerült újrakeresztelőt tartani, de ez senkit sem zavart: mi Őt így szeretjük és punktum.

A nap zárásaként a Radius String Quartett bécsi csapata lepett meg bennünket egy vonósnégyes+harmonika összetételben álcázott kvintettel. Kissé meglepetésként érzékeltük, hogy ez némiképp messze áll a jazz műfajáról, bár ezenirányú véleményének számszerint egyvalaki adott hangot, kit gyorsan lehurrogtak, a "Te ne gyere holnap"  szöveggel determinálva a kolléga következő napi kocsmatúráját.

Ui: Azt mondják, hogy a munkamánia egyik legelső, ámde fenemód biztos jele az, hogy nem ismered fel magát a kórt magadon.

Valljuk be, a lét fenntartásának egyik legkellemesebb szükségcselekvése az evés. Mert ahelyett hogy rosszizű gyökereket rágcsálnánk, mi emberek gasztronómiát teremtettünk és jobbnál jobb étkeket fogyasztunk. Kulináriát is teremtettünk, csak hogy a szarvasgombáról vagy a fekete kaviárról gondoljunk egy sorocskát. Szóval enni jó. Főleg ha nem valami McMűanyagot próbálunk. Nekem ma jó napom sikeredett, hiszen finom nyusziskakaó + pickes szendó reggelire, tojásosnokedli fejessalival + bonus baconos-tejfölös-füstöltsajtos dödöllefalatok lancstájmban és egy kis brassói tejfölös ubisalival volt a késői vacsi eleme. Bár csak a desszert hiányzik, de helyette beérem egy kis 2006os barikolt Cabernet Sauvignonnal. Szar egy nap, mi?

 Az Élet sava-borsa pedig az esszencia. Ezért is -képletesen ugyan- a kép is esszencia, hiszen az Experidance ilyen című előadásából való. Az Experidance (aki nem tudná) kis hazánk nagy dobogtatói közé tartozik akik a lábukkal vert erőteljes ritmussal és hihetetlenül precízen végrehajtott profi koreográfiával nyűgözik le a nézőközönséget. Aki eddig még nem látta, hát tegyen róla hogy megcsodálja hogy mire képes egy remek koreográfia, magasfokú kivitelezéssel 2x45 percben. 

 ... itt van újra, s szép mint mindig énnekem. Tudja Isten hogy mi okból szeretem?  De szeretem. Kiülök a dombtetőre, innen nézek szerteszét, s hallgatom a fák lehulló levelének lágy neszét"

 Bizony, már meggondolandó hogy az ember rövid hacukába ugorjon el az iccakába, hogy egész éjjel nyitvahagyja az ablakot. Napközben még frankó a rövid, de az este kíméletlenül csíp már. Persze nem Tajgatosz, meg fagyos sztyeppe, de mégis. Pár perc és a szkeptikusoknak is be kell látnuk: szeptember van, ami már őszi hónap. Ez az örök körforgás, ami az életet szimbólizálja: születés-gyarapodás-öregedés-halál. Most kellene ide egy szep kis őszi kép, ami nem igazán fog sikerülni, merthogy kölcsönadtam a külső vinyóm kábelét, így lesz amit láttok :)

Fene egy mázlisták vagytok, tudtátok?

Mégis találtam a noti egy eldugott zugában egy kevés tavaly őszi cuccot. Ez a kép Kanizsa környékén, a Csótónál készült, ami egy mesterséges tó a város határában. Kicsit le van pukkanva, de mindig van kis lendület egy-egy emberben, hogy megpróbáljon ebből a kiaknázatlan természeti értékből valamit kihozni. Nem nagy szám, de ennek a képnek a hangulata tetszik. Igazi őszi, sőt jelenlegi: átmeneti. Amikor már elkezd néhány levél száradni, de még jönnek friss levelek is. Lassan az öregedésbe csap a fa élete, de csak azért, hogy tavasszal újra zöldbe szökkenhessék. Az örök megújulás. 

Ps: köszönöm a hozzászólásokat a tegnapi, munkamániás kérdésre, de azt gondolom mindenki félreértette (vagy lehet rosszul fogalmaztam?): nem tartom magamat ebben a betegségben szenvedőnek, de jólesik hogy ennyien segítenének kikúrálódni belőle, ha mégis azzá vállnék :)

 Vasárnap...erről az van elterjedve, hogy a munka(hely) jó messziről el van kerülve, helyette család és pihenés. Na ez nem az volt. Reggel sikerült könnyen vennem az outputirányú csipkelődést, és korán leérni a vasarnapi misémre vagy inkább mondjuk úgy: szeánszomra. Bolhapiac. Mert az nekem kell ha tehetem minden vasárnap. Friss levegő, kiszámíthatatlan meglepetések, mosolyogtató portékák, hullakomoly és bohócvicces arcok és árfolyamok. Szóval show és cirkusz, akár a parlament, csak ezt szabadtéren játszák :) Majd ebéd, kis pihi, és máris munka este 7ig...meg aztán utána itthon is levezetésképpen. Szép kis vasárnap, de majd a jövő hétvégén "bepótolom" az tuti.

Talán ez is olyan, mint más "káros szenvedély". Betegség, függőség, bár remélem jóval kissebb bűn, mint pl a dohányzás. Aki dohányos nem igazán tudja elképzelni, milyen rossz annak, aki nem dohányos. Az EU próbálkozik egyre keményebben fellépni a dohányzás kiszorítása mellett, ennek jópár módszerét itthon is tapasztalhatjuk. A dobozokon nagy felirat hirdeti károsságukat, szabályzott a reklámlehetőségük és jó kemény adókat vetnek ki rájuk. Kiváncsi lennék, mennyire estek vissza a bagócégek eladásai. (ha ez tegnap jut eszembe, lett volna kitől megkérdezni) Talán a munkaszenvedélynek nincs olyan sok rabja, mint a ciginek. Várnék tippeket, hogy mivel lehet a munkamániáról leszokni. Tudom, regisztrálni kell hozzá és emailben küldte eddig is szinte mindenki, de jobb lenne ha nyílt megbeszélés fórumává változna néhány post kommentje. Billentyűzetre fel íródeákok!