...mert "néha ilyen is kell"! Nem is volt olyan rossz kábé félháromig eszem-alszom végtelen ciklusába kerülni egy napra. Ki lehetett bírni az tuti. Tovább azért nem lehetett húzni-halasztani, merthogy 16.00kor randink volt a Gospel egyik fekete háremhölgyével, Amina Claudine Myers-szel. Fotózni csak a műsor előtt lehetett, amikor lettek gyönyörteljes beállítottnak kinéző képek, melyeket nemsokára a galériában megtaláltok, merthogy elhatároztam és magamban letettem a nagy úttörőesküt, hogy bizony visszaúton válogatok és rendszerezek, s ezzel az akcióval indítom meg a galéria projektet. A koncert jó volt, az elején liturgikus művek hangzottak el, a második részben pedig gospelalapúak, amikben picit csalódtam. Szeretem a gospelt, de ez valahogy nem jött át...hiányzott belőle az a hangorkán, a lendület és hatalmas dinamika amit elvártam volna tőle, de sebaj.

Utána Bacsó Kristóf Quartettje és Deseő Csaba sextettje volt a zárónapi program. Mindkettő kellemes sztandardjazz jelleget öltött, bár utóbbit nemkissé felborítottta a hegedű aktív használata. Deseő művész úr idén 70 éves, de még mindig fiatalos lendülettel húzza a vonót, mint megtudtuk két szíve a klasszikus és a jazzmuzsika között vándorol hol kicsit egyik, hol pedig kicsit a másik irányába. S ezzel véget is ért a 38. Debreceni Jazznapok. Kicsit gyorsabban telt el, mint a tavalyi, de remélem a következő évi még jobb lesz. Sikerült megtudni, hogy majdnem Diana Krall is fellépett volna Debrecenben, de visszalépés történt a szervező oldaláról..ugye tudjátok hogy a fejemet próbáltam egyből a falba verni?

Még egy aprócska történetet had osszak meg a nagyérdemű hallgatóságommal, mely kissé nagyképűnek vagy talán öndicsérőnek hangozhat. Az egyik koncert elején odaült mellém egy 45ös körüli emberke és megköszönt valamit, ami számomra tök egyértelmű. Mint kiderült, fültanúja volt annak hogy pár normális, kedves és segítőkészségű mondattal válaszoltam első látásra is kissé zavarodott ("bolond") idős néni és fia kérdéseire. Mint mondta ez teljesen átmelengette a szívét, hogy ilyen még létezik ebben a világban. Kis beszélgetés után kiderült, hogy a helyi egyetem pszichológia tanszékének professzorától kaptam a dícsérő szavakat. Na látjátok, ilyen is van még a világon, szal a konklúzió: tegyetek jót, mert sosem tudhatjátok mit kaptok jutalmul!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.