Ez a nap is eltelt...bár (mivel ismét jópár nap eltelt, s elmaradtam ezzel a bloggal) nem tudok túl sokat írni. A munka volt, megvolt, köszönjük, ennyi. Az időjárás mindenkire egyfajta lagymatagságot hozott, szerintem ahogy az idő telik, ergó öregszik az ember, egyre inkább az időjárás játékává vállik. Ha jó idő lesz, kivirulunk, de ha jön a hidegfront, akkor bizony nyűgös, mogorva és problémás lesz az emberiség. Belegondolva vajon mekkora hatalommal bírna az, aki tudná befolyásolni az időjárást...asszem addig jó, amíg ezt nem emberek irányítják, mert akkor pillanatok alatt lehetne világbékét, de akár világháborút is gerjeszteni. Na mindegy. A szokásos, vagy lassanként szokástalannak nevezhető squash ismét kimaradt, merthogy a partnerem lemondta egyéb elfoglaltságaira hivatkozva. Próbálkoztam beszállni máshova, de kissé elutasító jelleggel találtam szembe magamat, így hát azt mondtam: végre lesz egy nyugodt, itthoni maszatolgató estém. Lett is, melyet megalapoztam egy kis kellemes paprikás főtt szalonnával, hozzá dukáló zsömivel és csilipaprikával. Kisvártatva úgy döntöttem: megérdemlek egy kis folyékony kenyeret is hozzá, mely ráadásul érdekes eredetű. Tegnap, amikor a közösköltségeket begyüjtöttem, fini sajtostánglit kaptam Bélanénitől. Amíg elbeszélgettünk az újdonsült lakótársairól, a két, lányától lízingelt macskáról, egy érdekes kérdéssel állt elő. Béla bácsinak halála után maradt néhány üveg söre, mely itókát senki sem szerette a családból, így pironkodva, de megkérdezte, hogy elvinném e őket. Sört? Simán. Szóval a nap zárása az egy hagyaték részleges fogyasztása volt. Hmmm, ez azért nem mindennapi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.