... itt van újra, s szép mint mindig énnekem. Tudja Isten hogy mi okból szeretem?  De szeretem. Kiülök a dombtetőre, innen nézek szerteszét, s hallgatom a fák lehulló levelének lágy neszét"

 Bizony, már meggondolandó hogy az ember rövid hacukába ugorjon el az iccakába, hogy egész éjjel nyitvahagyja az ablakot. Napközben még frankó a rövid, de az este kíméletlenül csíp már. Persze nem Tajgatosz, meg fagyos sztyeppe, de mégis. Pár perc és a szkeptikusoknak is be kell látnuk: szeptember van, ami már őszi hónap. Ez az örök körforgás, ami az életet szimbólizálja: születés-gyarapodás-öregedés-halál. Most kellene ide egy szep kis őszi kép, ami nem igazán fog sikerülni, merthogy kölcsönadtam a külső vinyóm kábelét, így lesz amit láttok :)

Fene egy mázlisták vagytok, tudtátok?

Mégis találtam a noti egy eldugott zugában egy kevés tavaly őszi cuccot. Ez a kép Kanizsa környékén, a Csótónál készült, ami egy mesterséges tó a város határában. Kicsit le van pukkanva, de mindig van kis lendület egy-egy emberben, hogy megpróbáljon ebből a kiaknázatlan természeti értékből valamit kihozni. Nem nagy szám, de ennek a képnek a hangulata tetszik. Igazi őszi, sőt jelenlegi: átmeneti. Amikor már elkezd néhány levél száradni, de még jönnek friss levelek is. Lassan az öregedésbe csap a fa élete, de csak azért, hogy tavasszal újra zöldbe szökkenhessék. Az örök megújulás. 

Ps: köszönöm a hozzászólásokat a tegnapi, munkamániás kérdésre, de azt gondolom mindenki félreértette (vagy lehet rosszul fogalmaztam?): nem tartom magamat ebben a betegségben szenvedőnek, de jólesik hogy ennyien segítenének kikúrálódni belőle, ha mégis azzá vállnék :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.