Meghalt valaki. Valaki, aki számomra fontos volt. Valaki, aki a korán elment nagypapámra emlékeztetett. Az a valaki, aki csak nekem engedte meg, hogy leszüreteljem nekik az almafáról az almát. Az a valaki, akit szerettem és éreztem hogy viszont szeret. Ő volt az, akinek a szemébe nézve a múlt minden szenvedéseit kristálytisztán láttam vissza. Ő volt az, akire minden nap van ki emlékeztessen: tőlük való Samu cicám.  Sokat tapasztalt, sokmindenen keresztülment, végletesen becsületes és jóakaratú ember volt. Ilyenkor gondolkozik a jómagamféle ateista, hogy mégis léteznie kell menyországnak, hiszen neki ott a helye, sehol máshol.

 Szóval ez a címe a Zorán dalnak, amit kerestem múltkor. A mai napon minden megvalósítandó és betervezett dolog sikerült. Ez önmagában is tök jó, főleg ha úgy érzed, hogy a te kezedben van a gyeplő és kedved szerinti dinamikával történnek mindezek. Jó nap, remélem hasonló következik, hiszen holnap beindul a nagyipar: reggel érkeznek a kartonok melyeket vágni kell; délben a keretek; késődélután pedig az előhívott fotók. Szal az este  melós lesz ezerrel, ha azt akarom hogy pénteken már csak fel kelljen őket függeszteni.

 Nagyon jó idő volt ma, 26 fok. Volt, aki csak egy szál alsónaciban nyírta a füvet, míg más csak élvezte, hogyan vág az arcába a meleget adó napsugár, mint egy éles kés. Vannak ilyen pillanatok, amelyeknél az ember érzi, hogy ez tuti bennelesz a halálakori kisfilmben. Ma volt egy ilyen pillanatom, ami akkor ugyan néhány másodpercig tartott csak, de bennelenni végtelenségnek hatott. Ez olyan, amikor a külvilág egy aprócska gömbbé zsugorodik és minden ami a közvetlen közeledben van hatalmassá nő. A lényeges dolgok belefértek az autóba, s minden más szinte semmivé vállt. Persze ezt leírni senki sem tudja, ezt csak ott bent lehet megformálni s bizony a lélek és a gondolat hangjai közötti fordító ilyen esetekben csődöt mond.

Ha nem is ennyire meredeken, de azért eléggé a szó pozitív értelmében beszűkült állapotra van szüksége a zenészeknek is. Nem mintha a többieket lenézném, de számomra a jazzzenészek ebben mélyebb szinten vannak. Hiszen az improzatív játékhoz minél beljebb nyúl valaki, annál meglepőbb de tökéletes dolgokat képes kihozni magából. Hiszen csak az hozható bárkiből ki, ami benne van.

Semmi más, csak ami benne van.

ui: remélem annyira pici a kép hogy mindenki baromira kíváncsi hogy most akkor ez most így hogy is van ez? Megfejtés: péntek este 21:30 HSMK :)

 Közel a kiállítás, érkeznek a jóemberek: kicsit felsűrűsödtek az események. Rohangálás, technikázás, okfejtés: be kell szerezni mindent a "hosszúhétvégére". Karton, jegyek, fotók, víz, kaja meg ilyenek. Mondhatnám: olyan sok mesélnivalóm lenne, hogy inkább neki se állok, azaz nem mondok semmit sem :)

  Szóval mától bizony szombat éjjelig a napifotók jazztémájúak lesznek. Amíg nem kezdődik a fesztivál, addig a kiállítás egy-egy darabját dobom be a publikba, majd finom friss, meleg képekkel lesztek megörvendeztetve. Na, ennek a pacáknak a nevét tartott legtovább kibaányászni, de megvan. Kőszegi Imre a becsületes neve és a magyar jazzdobosok egyik legnagyobb alakja. A kép érdekes, kanizsán készült tavaly, vagy inkáb tavalyelőtt? A Magyar Jazz Napja alkalmából voltak itt jelen s adtak egy remek koncertet. Van, amikor jó egy képen, ha az alany szinte belenéz a gépbe és van amikor éppenhogy túlzottan elrontja az egészet. Szerintem ez itt jó :)

 Szóval...tegnap akartam tenkszet küldeni a Szőlőskertbe a konyhába egy srácnak, aki kisegített egy szál cigivel, mert a fotózáshoz az is kellett. Nomeg a tegnapi finom vacsimért is jár, bár az koprodukció volt :). Pláne köszönet Nektek: tegnap tulléptem a háromezres látogatottságot (lesz ez még ígyse :P).

Btw, ma volt hóképe, és az október 3-i képem lett az első, elég rendesen elhúzva a mezőnytől: 23 pontot kapott, míg a 2. 10et. Kevés kép jött, kevés jó, így eléggé vegyesfelvágott kerekedett ki az egészből. A tegnapi napifotó sajnos nem jött be a csapatnak, az a 7. lett csak: keveselték a fej feletti levegőt + mesterkéltnek érezték Zsófka testtartását. Sőt a bőrönd is belelógott a sínbe, amivel én is csak később szembesültem. Mindegy, Zsófka nekiállt ruhátgyüjteni és az alábbi döntést hoztuk: mivel a vasárnapi eksün kutyafutta+rövid volt, így valamikor újra megpróbáljuk több időt és állítgatást beleölve a projektbe, hogy igazán kijöjjön mindaz, amiről tegnap ömlengtem kicsit. Ez amúgy az egyik legnehezebb dolog: tartós érzelmeket kifejezni egy állóképben. A pillanatnyi jókedvet, mosolyt könnyebb elkapni, mint valamit konstansan kimutatni és megörökíteni.

Azértis, mégegy a tegnapiból. Itt próbáltunk az akorabeli jelelgzetes szokást, a cigarettázást belekeverni kissé a játékba, ami erősíteni tudta a Karády-féle díva-effektust. Pedig aki ismer, az tudja hogy mennyire utálom a igit, nameg a passzívdohányzás kellemetlen élményét. De valamit - valamiért! Semmi sincs ingyen: a szép(ség)ért meg kell szenvedni.

Hasznos nap volt. Délelött két szokatlan dolog is történt velem: először is nem találtam parkolóhelyet (csak igen nagy nehézségek által), másodsorban pedig egész jó dolgokba sikerült belefutnom, így gazdagítottam a lakásom romos állapotát néhány újabb kacattal. Persze ezek mind egytől egyig nagyon jó és hasznos dolgok, csak egy hibájuk van: helyet foglalnak, nem is keveset. Kis lakás-kis kupi, nagy lakás-nagy kupi persze. Nem tudom ti hogyan vagytok vele, de mostanában kezd kicsit idegesíteni hogy helyi szinten durván magukrataláltak a hitgyüszisek. Még keményen él az emlékezetemben az a szépséges ezeréve történt vasárnap reggel, amikor pesten "hitvesi ágyból" kapcsolgattam a tvt és a Budapest Tv nevű nemrég a föld színéről eltúnt förmedvényen pillantottam meg a Vidám Vasárnap nevű ingyenes agymosoda propagandadélelöttöt, ahol emberek "megtértek" és beszórták minden zséjüket csakúgyból a köz (gyk: a vezetőség) javára. Ja, a bankjuk is nyomul ezerrel, gondolom mindenki látja ezt a folyamatot is, meg azt is hogy melóvégedélutánonként kint hirdetik az igét és térítik az arcokat a Turulmadár mellett. Elég "agresszív" közösségépítés, ma délelött a bolhapiacon is nyomták. Álljatok le, elég volt, köszi! - üzenem nekik.

Lapozzunk inkább a délutánra, mely a tervezett fotózás anyagbeszerző körútjával, majd a késés után a fotózással folytatódott. Morci voltam, mert alig maradt egy órácskánk a dologra és nagyon utálok kapkodni, meg a fél szememet az órán tartva sűriteni a dolgokat és figyelmetlenné vállni. S bár született jópár mindkettőnknek tetsző kép, én azért úgy éreztem magamat a végén mint a kisgyerek az egésznapos strandolás végén: fagyit miért nem kaptam? Ilyen tetsző kép ez is amely szépia azaz barnafehér. Próbáltunk kicsit Karády Katalinra asszociálni és az Ő lényét s főként belső érzelmi világát megfogni. Nem néztem meg előtte sokszáz eredeti fotót - szándékkal. Sokkal inkább elolvastam az életrajzát s próbáltam beleképzelni magamat a helyébe, s ezt kértem Zsófkától is. Próbáltuk a Gestapo üldözött és megkínzott nő szomorúságának és borús életlátásának hatalmas optimizmussal keveredő elegyét megjeleníteni. Hogy mi sikerült ebből a dologból, mindenki maga döntse el!

 nem Ó nem ...van egy ilyen szövegű Zorán dal, aminek nem tudom a címét, s még a gugli barátnőm sem tudja. A mai nap jó volt, pontosabban jó lett volna, ha a közepe nincsen. Meló délelött, munkás, de pikkpakk ment minden frankón, ebéd finom sülthusi fokhagymásan (le is fogom nyúlni a zsír részét, hiszen ezt ledumáltam a felső szomszéddal hogy tolunk egy ilyen partit a közeli jövőben. Aztán jött mindaz a pár perc, ami jól szétcseszeréntette a napot. Nem tudom felfogni, ha valaki értetlen. Értetlen szinte a végtelenségig. Ráadásul ahelyett hogy tiszteletben tartaná a másik embert, a saját önző és önös érdekei mozgatják. A regenerálódás, megnyugvás így időbe került, emiatt nem értem ki a főnökömék szüretére, bár terveztem hogy estére átteszem.

Viszont háromra igértem magamat segíteni egy adag cuccot kitornászni balcsira. Ilyenkor jövök mindig rá, hogy milyen nagy is a kis autóm. Egy embermagas hűtő, egy mosógép, egy mélyhűti, nagyméretű kombinált villanysütő és egy halom szatyornyi egyéb cuccot frankón belepakoltunk, így kissé megterhelve repítettünk el kanizsáról. Útközben csak néhány barommal sikerült összefutni, akiknek a tükör az autó felesleges tartozékának számít és azt hiszik, hogy a "tiautótokkal" feltétlenül az utak császárát kell eljátszani, még ha egykettes is csak az édes benzines honfitársunk. Innen ered az általami "extrém játékosunk" aposztrofizáció. Cuccok kiszór, néminemű lakásrendezés, majd meglátás, kocsiba gépért kivánszorgás, meglövés, most nektek meglátás. A kellemes őszi napfényben érdekes hatásúvá vállt a szebb napokat is megélt lugasajtó felső tartománya. Idehaza érve a fáradtság győzött: szüreti mulatság kihagyva idénre. Holnap délutánra fotózás van tervbe, majd egy remek vacsorára pályázok. Ámde siker ismét: jópárnapja bütykölgetett Mása drága Konstantinja elkészüle vala, úgy hogy nem kell semmit sem visszapakkingatni, mert minden szép és jó. Be jó!

 Már azonnyomban a PaperCraft képpel kezdek, mielőtt Zsófka leharapja a bal mellbimbómat példának okáért. Persze nem lenne szerintem olyan édes, mint amilyen az én mai napom volt. Péntek=bolondokháza, ezt már tudjátok rendszeres óvasóim, szal ma sem unatkoztam. Nade hogy már délelött süti-édesség-desszertezés legyen, az azért mégiscsak királyság. Anyu megdobott egy csokis müzlivel csakúgyból, aztán a második anyu meglepett egy békamignonnal, s a délután egy szépséges Dominóval és levezetésképpen egy igencsak hatalmasextraméretű megaképviselőfánkkal ajándékozott meg az Élet, vagy inkább a cukrászat. Tudjátok milyen érzés belépni egy olyan hűtőkamrába, amiben ipari mennyiségben áll vagy 30 fajta süti, és kint a "soron" csak gyártják a szebbnél szebb tortákat? Asszem pár hónap ottani meló és kényelmesebben gurulnék mint lépegetnék :) Erre meg Vali, aki érkezik pár nap múlva szintén a hozandó linzerhegyekről, édességekről meg lekvárokról regél. Szóval ha lehet kérénk valami kis sósat éjszakára, mert lassan rámfér egy kis pihepuha ágyikózás. A mai nap sikerét még elmondanám: kezemben vannak a kész meghívók, holnaptól megindul az osztogatás, szal reszkessetek :)

 Csütörtök, kevesebb munkatárs, iszonyú mennyiségű árú érkezése, folyamatosan csörgő telefonok és jelentős ügyfélforgalom. Viszont finom lángos, juhbeles virsli, az elöbb (0:35!) kopogott be a felső szomszéd kezében egy sörrel meginvitálva partyizni! Sajna kihagytam, mert hulla vagyok, meg a meghívó volt a ma esti projekt.

  Így a mai napifotó a meghívó belíve. Rajta pár kedvenc jazzfotóm és a szokásos szöveg, mely a helyet, időt és egyéb fontos infókat tartalmaz. A meghívó asszimetrikus hosszúkás formátumú lesz. Nekem tetszik, sőt eddig három ember látta és egyöntetüleg "megvették" az alkotásomat. Holnapra tutira meg kell csinálnom a makimajmos papercraftképet, mert Zsófi már kikelt magából, hogy csak igérgetek itten a neten nagy pofával. De addig is aluszkálunk egy jót, jóéjt mindenkinek!

 Ez a mai nap... ma aztán kitettek az ügyfelek magukért rendesen! Mindenkinek, akinek kellett valami, csakis azonnal volt megfelelő, határidő: a mai nap. Így kicsit ráhúztam (már megint) a hivatalos munkaidőmre. Az idő meg ment is, főleg az, amikor azthittem hogy az össznagymagyar otépébe való nembonyolult teendőm majd 1 órán át otttartott, miközben ismét megtapasztaltam: vannak egyenlőek és még egyenlőbbek. Utóbbiaknak nem szükséges számot kérniük a géptől, az ajtótól az útjuk megálás nélkül a kiszolgálópulthoz vezet. Grrrr! Miután ezt jeleztem a közel egy órás lassú ügyintézés után, asszem felkerültem a top10 nemkedvelt ügyfél közé. Sebaj, túl sokan szeretnek, kell egy kis utálat is, nehogy túlzottan egyensúlytalan legyen a kis világom :) mingyá folytatom (mármint alvás után reggel)

 Szeretem a kilencest. Éppen nem tíz, éppen nem kerek érték. Majdnem a tökéletes, de mégsem. Nos, ez a nap azért nem volt egy kilences, de elment. A fallabda istenei megint nem szerettek eléggé feltünően, így csúnyán kikaptam, statisztikai értékekel inkább nem szolgálnék, legyen elég ennyi erről. Tudtátok hogy az emberi különbözőségek milyen jól képesek kiegyenlíteni egymást? Hogy milyen jó ha két különböző látásmódú embernek szükséges véleményeiket és tapasztalataikat egymásnak ütköztetni és egy arany középutat találnia, mikor kicsit egyik, mikor kicsit másik irányába kimozdulva?

 "Nem ide jöttem, nem ezt akartam..." Mára nem ezt ígértem. Mea culpa. Mea culpa maxima. Sajnos ismét a fény miatt nem sikeredett a tegnap mára beígért képem, így ismét jön egy vasárnapi. Tegnap meg is kaptam Zolkaniggertől, hogy kicsit úgy érzi, hogy átvettem a stílusát, persze nem vádolt meg plágiummal, de érzékelem hogy eltaláltam azt a fajta fényerő-kontraszt-kiemelésstílust, ami hasonlít az övéhez. Viszont ma azt mondta, hogy tetszik az a két kép neki, ami nagy szó tőle, hiszen nem dobálózik a dícséretekkel az tuti. Jólestett, remélem ez is bejön neki. Az elmúlt percekben a kiállítás okán megjelenő újságcikkhez próbáltam magamról és a fotózáshoz fűződő kapcsolatomról írni pár gondolatot, majd holnap kiderül mennyire tetszetőset, s mennyire szófukart vagy tán szószátyárt. Ha megjelenik online is, belinkelem aznap :)