Meghalt valaki. Valaki, aki számomra fontos volt. Valaki, aki a korán elment nagypapámra emlékeztetett. Az a valaki, aki csak nekem engedte meg, hogy leszüreteljem nekik az almafáról az almát. Az a valaki, akit szerettem és éreztem hogy viszont szeret. Ő volt az, akinek a szemébe nézve a múlt minden szenvedéseit kristálytisztán láttam vissza. Ő volt az, akire minden nap van ki emlékeztessen: tőlük való Samu cicám.  Sokat tapasztalt, sokmindenen keresztülment, végletesen becsületes és jóakaratú ember volt. Ilyenkor gondolkozik a jómagamféle ateista, hogy mégis léteznie kell menyországnak, hiszen neki ott a helye, sehol máshol.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.