Ma sincs rajtam a szófosás, így rövid, ámde velős leszek. Hajnaltájt bolhapiac, így gazdagabb lettem egy mobilnetes dobozkával és kétfajta ecettel: az egyik bordói vörösborecet, a másik cherryecet. Találtunk 2 pici követ, és isteni lecsóscsirkét ettünk ebédre. Erre -immáron jószokásként- kis meló után rápihentem, majd meló, sültgesztenye+fehérbor és fotótúra képeinek feltöltögetése Picasára (aki nem nézi meg őket, azt éjjel meglátogatja a rézf@szú bagoly és rákattint egy durván nagyot a buksijára!). Holnap hétfő, megint hétfő, kezdődik a hét, ami hálistennek kicsit rövidebb lesz, mint szokott, bár szombaton munka lesz :(

 Visszautalva a tegnapra csak egy mondat: milyen gyakran mondjuk, hogy mindenki pótolható, bár ezt másra nem, csak az illető munkájára mondhatjuk...hiszen valójában mindenki pótolhatatlan, hiszen egyetlen egy létezik belőle, s nincs mégegy ugyanolyan.

Ma reggel az ébredés után fotótúra következett, mely a szokásosnak mondható 13.30ig tartott. Nem volt túl nagy ihletem, pár apróságot lőttem csak. A lényeg sokkal inkább a friss levegőn tartózkodás, kicsit a kiszakadás a hét történéseiből volt. Ebéd, majd 2órás szieszta, kóbászparty, majd Kisfeka szülinapja a PKban. Kellemesen telt az este, némi kellemesízű pálinka fogyasztása közben. De az örök igazság mindig győz: mindenhol jó, de legjobb itthon :)

 Ma volt a temetés, így szinte másról kedvem sincs irni. Nem tudom ki hogy van ezzel, de nekem ez az egész napra szól, kezdve attól, hogy hajnalban álomra hajtom fejemet mígnem újra az ágy ölel álomba. Nehéz elfogadni, s még nehezebb megérteni az elmúlást. Legkönnyebb beletörődni, hiszen tenni ellene vajmi keveset lehet. Bízni lehet, hogy van menyország, vagy hogy a lelkek örök körforgásban vannak, s a halál pillanatában a lélek egy új, kicsi testbe vándorol át. Sokminden végigmegy az ember gondolataiban, amikor ott áll a temetőben és hallgatja a búcsúztatót, majd később mikor látja a koporsót s benne a testet a földbe süllyedni s hallja ahogyan az első lapát földek tompán puffannak a fán. Bizony, mindenki efelé a pillanat felé halad konstansan, bár néha lassabbnak, vagy éppen gyorsabbnak érzékeli az idő múlását. A mai estét lassúra vettem, semmi tv, semmi zene, semmi telefon. Semmi Semmi. Csak egy pohárka az egyik legrégibb konyakomból, amit tényleg csak ritka alkalmakra tartogatok. Szépen lassan elkortyolgatva idézi fel az ember a múltat, s benne a pillanatokat amikor még a ma eltemetett ember élt. Emlékezik, megteszi azt amit ott nem mert, s vallja amit a szallagra íratott:

Emléked szívemben megőrzöm.

 Tegnap adták ki a Tankcsapda új albumát, melyet a kíváncsiság (merthogy éjjel nem tudod megvenni sehol sem) mp3ban hozott meg először. Jó lett az anyag, nekem tetszik, persze van pár meglepő dolog, mint pl az egyik régi és kedvelt dal negálása, ami az utolsó turnén is ezerrel játszott Gyűrd össze a lepedőt. Fura hallani, hogy a mutatóujja már nem az égre mutat, s hogy a csizmája sem poros. Ezt mondjuk nem értem, mert nem hiszem hogy a Tankcsapda "puhult" volna, hiszen jópár zúzós nóta van az albumon kiegészítve néhány balladikus mutatvánnyal. Tessék letölteni, tessék megvenni, és tessék átjönni december 12-én (numerikusmeóriásoknak 12.12 :D) a szomszédvár Egerszegre egy jót ordítani, ugrálni és élőben hallani kis hazánk tutira legtöbbet turnéző rockzenekarát. Persze, el ne felejtsétek, hogy december végén nem marad el a Pecsa és a Főnixbeli buli sem a 20éves Csapda idei turnából se! Viszlát Zegen, Debrecenben!

azt amit a szíved húz. 

 Ma korán ébredtem, 7kor már nem bírtam az ágyban feküdni, hanem megpróbáltam magamat hasznosnak érezni: pakolódás, többnapja elfelejtett apróságokat tettem helyükre vagy készítettem elő. Meló eltelt, szal mentem interjút adni, melyet egy félóra alatt mindenestül lezavartunk. Hupsz haza, aztán közösképviselői munkavégzés után irány a HSMK. Péntek este minden estémet ott töltöm, de ezt aki olvasott már magától is összerakhatta volna.

 Ma az utolsó bérletes színházi előadás a héten a Miénk ez a cirkusz volt. A dal címére aposztrofálva tudhattuk hogy ez egy LGT cirkuszmusical lesz, ami nagyjából igaz is volt. Sok ismert és ismeretlen LGT nóta csendült fel egészen autentikus hangvételben, melyhez a színpadi showt a művészek cirkuszi jelmeze és sajátos munkavégzésük jelentette. Volt cirkuszigazgató, bohóc, állatidomár, takarító és artista leányzók, akik bizony bemutattak pár olyan figurát, melyre a férfi nézők (és a nem irigy nőnézők is) elismeréssel csattinthattak. Bár szerintem kicsit kilógtak az artistacsajok a dologból, mert a rájuk jellemző lassúsággal tették a dolgukat, míg a táncosok meg jóval poweresebb BPMmel tolták, s ez a fotókon is néhol furán mutat. De több rosszat nem is merek mondani, mert már rámripakodtak, hogy nagyon kritikus vagyok.

De a nap legjobb része az előadás után jött, amikor mint üregi nyúl menekültem lefele a lépcsőkön, hogy elkerüljem a lépcső- majd kicsit később a parkolótumultust. Bevágódtam a kocsiba, gépet leraktam az anyósülésbe, izzítás, indítás, ééééééééééééééés.... és a rádióban az MR2 Petőfi szólalt meg, pontosabban Ágnes Vanilla. Ágnesnek vannak dalai amik számomra valahogy olyanok, mintha valahonnan "belőlem" énekelne. Fura, de más előadóról ilyent még nem tudtam elmondani. A lényeg a lényeg, azt hiszem most pár napig az a dallam és az a pár mondat fog járni a fejem minden zugában amit akkor hallottam. Az Ígéret című dala volt ez, amit itt megnézhettek/meghallgathattok a TeCsőről (=YouTube).

Mivel jó pörgős és ritmikus, így azonnyomban olyan érzésem lett, mintha egy tűvel a szegycsontomtól pár centire a 3. és 4. bordám között a mellcsontot átdöfve valaki egy adrenalinkoktélt fecskendezett volna direkte bele a "motoromba", így önkéntelemül én is ugyanezt tettem a gázpedál segítségével a kocsinak. Biztos voltatok már ti is úgy, amikor élveztétek, hogy érzitek a gyorsulást, érzitek az erőt amit irányíthattok s egyfajta önkifejeződésként élitek meg azt, amikor a kanyarban nem halljátok a kerekek csikorgását, csak érzitek. Hiszen annyira hangosan bömböl a zene, hogy semmi egyéb nem tud betörni a dobhártyátokon keresztül az agyatokba.

Hazaérve villámgyorsan megszereztem az adott verziót, majd a kedves művésznő balfék/figyelmetlen webmasterét kihasználva le is töltöttem a dalt maximális minőségben -nempublikusan- a weboldaláról. Link valakinek?

 , hogy nem írtál.

Fájt kissé, az biztos ahogy ezt a verset előadta egy arc ma a színházban.

A Tándalfesztivál című mutatványt a Pannon Várszínház adta elő, a nézőteret tekintve eléggé jó sikerrel. Sajna nekem azoknak a táncdalfesztiváloknak a zenei világa nem fexik, így a első "félidőig" bírtam, majd ezerrel téptem haza. Najó, a végén volt egy dal, ami tetszett is, de inkább leléptem, merthogy jóból is megárt a sok.  Ez a kép amúgy abszolút nem volt jellemző a darabra, de nekem ez tetszett legjobban. Amikor meglőttem, a zár fémes kattanásakor már éreztem, hogy megvan. Megvan, ami ma kellett magamnak, megnézés nélkül is azonnal felállhatnék és hazamehetnék, mert megvan. Arról nem is beszélve, hogy itthon volt meló ami várt igencsak. A mai nap kissé darabos volt: nem sikerült valahol egy problémát megoldanom, amin most is jár az agyam; továbbá kimaradt a fallabdazás is nagy szomorúságomra. Elmaradt, mert a szokásos 6 helyett fél7kor tudtunk volna kezdeni, 7től pedig színház kezdődött, mint már tudjátok. Erre csak hab volt a tortára, hogy Sanyi sem ért rá, mert a kapujával történt valami, amit helyre kellett tenni. Még csak egyvalamit írok mára: holnap fél6kor délután televíziós felvételre vagyok hiatalos, ahol a téma a kiállításom lesz. Majd valamikor a Karc című KanizsaTVs műsorban fog lemenni, de részleteket nem tudok.

 Hehe, a mai nap idézete lehet sokaknak lesz ismerős akik a mai színházban jelen voltak. Egy krimi+komédia elegye volt, kellemes szereplőkkel, köztük a Kossuth-díjas Vári Éva, Szilágyi Tibor és Zámbori Soma. A forgatókönyv és a dramaturg is jónak mondható, bár néhány apró hibát vettem észre. Először is kicsit fura volt hogy egy nem mai időben játszódó darabban neonrózsaszín szivószálat rágcsál a szereplő. Másodsorban amikor napok változnak, akkor az első kettő között volt átöltözés, de a második és harmadik között nem. Pedig egy magára adő hölgy/úr csak nem húzza fel ugyanazt a ruhát... Azt már nem is mondom, amit megszokhatunk: a lábbeli sosem változik és kissé modern is volt. Ja és a harmadik: a főhős szokása minden italozás elött az üveggel koccintani, majd egészséget kívánni önmagának betermelni a pohár tartalmát. Na, ez utoljára teljesen kimaradt és nekem bevallom hiányzott, mert a karakterének egy jellegzetes cselekménye volt. Mindezek ellenére egy egész jó kis darab, ajánlom megtekintésre bárkinek (hiszen én csak fenemód maximalista vagyok). Jó lenne hozzá a címe is, ugye? A szegény hekus esete a papagájjal. Holnap fallabda és ismét színház...asszem a héten nem lesz konzervezés.

 Huhhh...a tegnapi blog eléggé későn záródott le, így a reggel is kora volt. Tervben volt egy kis bolhapiacos vadászat, de az eső keresztülhúzta a számítást, így lusti délelőtt volt. Fini ebéd, majd egy kis ejtőzés következett. Hálisten némára raktam a telót, különben 3x ébresztettek volna fel, köztük Zolkafekáék, akik át is látogattak egy kis dumázásra hogy mizu.

Aztán jött a nap maradéka: Ismerős Arcok koncert a HSMKban. Teljesen meglepődtem, hogy az a csapat, aki tavaly csak "egyszál gitárral" jött, most mekkora technikát szórt fel a színpadra: fényhíd, egy halom intelligens lámpa, hatalmas hangtechnika, 3elemű ledfal. Profi fénytechnika, korrekt hangzás, tutter kivetítőzés. Teljesen el is kapott a "nagykoncert" fíling, megindult a kezemben az expógomb is rendesen :) Elindultam jobb fentről, lementem a színpadig, végig elötte, majd elindultam egy hátsó körútra. Mivel "hazai pálya", így a színpad oldalából is sikerült pár jó kockát lőni. Mikor már meguntam ezt az érdekes, de nem mindig eléggé látványképes helyzetet, visszamásztam a baloldalra a nézőtérre és onnan okoztam tovább a megörökítést. Az egyik dalt, amit ismertem (egy József Attila vers megzenésítése) végighallgattam, és tetszett is. Utána volt egy kis diskurzusom a HSMK igazgatójával, afféle prológusként a jazzfesztiválról. Asszem ma kissé száraz lett a blog, bocsi érte. Ja ami még fontos: nem kissé lepődtem meg, mikor leesett, hogy az együttes fúvósa gyengénlátó vagy talán vak is. Mégis ugyanolyan teljesen tett meg mindent, mintha nem is lett volna fogyatékkal élő. Üdvözlet így ismeretlenül a távolból neki: csak így tovább, toljad bátran!

 Jajj, de korán van néha a reggeli 9, mikor a szabadságon levő embert munkaügyben hívják... Igen, a délelőtt munkával tellett, miután következett egy kis pihi, merthogy a 2re beígért vendéglátogatás nem érlezett meg. Így nemkevés késéssel de befutott Éva+Zolka akik friss palacsintában részesedtek némi alkoholos röviditóka társaságában. Még szerencse hogy ránéztem az órára, mert így is beestünk este hetes kezdésre, otthonhagyva a fotóscuccomat, melyért két koncert között volt egy kis gyaloggaloppozás hsmk-home-hsmk útvonalon. 

Az első koncert a 3/4 vagy inkabb 7/8adrészben kanizsai Borbély Quartett volt, akik kellemes kis jazzükkel remek zenei behangolódást jelentettek az est további részére. Őket követte a K.L.B. trisó, akik a rockos jazzből (vagy inkább jazzes rockból) prónálnak megélni. Nagyon érdekes fusion zene volt ez, ahogy rockerejű gitárszólók illeszkedtek szépségesen a jazz normatívái közé. S máris itt volt a mai est külföldi nagyágyúja: Garry Willis, aki most a magyar Loop Doctors formációval lépett a kanizsai világot jelentő deszkákra. Bevallom, én többre számítottam s ezzel nem voltam egyedül a közel 3/4ház egészen megfogyatkozott a koncert közben. Hiába, azlrt a drum and base és a jazz fúziója számomra is eléggé idegennek tűnt. Ezt talán ők is érezték, hiszen relatív sok klasszikusabb hangvételű dolgot is hallhattunk tőlük, bár egy egyfázisos áramszünet kissé meglepő hosszúságú dobműsorra kényszítette Szendői Pétert. Minden jó ha a vége jó: Garryék elött kis földi dínomdánom és remek kapcsolatteremtési lehetőség is kínálkozott, mely reméljük a jövőben valamiféle előrelépési lehetőséget fog magával hozni. Szóval tényleg minden jó, ha a vége jó, hiszen megtudhattuk hgy mehetett le 18as karika nélkül a Bartók MR3ban olyan élő jazzműsor, ahol a templomban lévő windows alapú technika rutinos kurvaanyázásra késztette a művészt, s megtudtuk hogy a Zsámbék Jazzfeszt tök jó muri :) Nade tényleg igaz a midnen jó ha a vége jó: Bolla Gábor Quartettje nagyon jó, pörgős jazzel szolgált, melyet könnyed kis jamsession követett. Sajnos dobosból nem marad egynél több a környéken, így kurta lett, de nagoyn kellemes. 

Ui: aki lusta (de ilyen ne legyen!) felmenni a HSMK emeletére megnézni a kiállításomat, az onlány megteheti a http://picasaweb.google.hu/thetwog/JaZZanatok2009# címen. De vendégkönyvba rajzolgatni és kedves szavakat írni csakis a HSMKban lehet. Nomeg, més monitoron kuksizni és teljesen más nyomtatásban, szép méretben megnézni. MediaMarkt. Tudjétok. Hiszen hülyék nem vagytok!

 Mai munkának csak a képek felaggatása és egyéb helyi apróságok voltak vissza, így kényelmesen kelve és erősen regggelizve érkeztünk a HSMKba. Azt hittem nehezebb lesz a drótos megoldás, de rá kellett jönnöm, hogy igazán jól lehet vele haladni, főleg ha nem kell szegeket beverni, mert nincs éppen jó helyen felfogatási pont. 2x sikerült megkoppantani, s elsőre rendesen ráverni kalapáccsal az ujjamra, de úgytűnik semmi maradandót nem alkottam ezen a téren. Van újra paradicsomlekváram viszont :)

 Kis önrendberakás után sikerült elvergődni, átesni az Életünk c. fotókiállítás ?kissé? elnyúlt megnyitóján, majd kocsi haza, gépek vállra: lets go jazzin'!

 Harcsa Veronikát alig ismertem meg, pedig már 3x volt szerencsém vele optikán keresztül találkozni. Az újabb japán turné és az aznapi fotózás nagyon más hajat és sminket varázsolt rá. A már megszokott kellemes jazzmuzsikát kaptuk meg, egy kis meglepetéssel fűszerezve: a Too Early magyarul csendült fel. Egész jó a fordítás, nagyjából fordításhelyes, s csak néhol változott a szótagszám, így jól ráénekelhető. Majd a Molnár Dixieland Band kissé senior összeállítása zúzott egyet a dixie világán belül velünk. Kellemes zene, rutinos rókák + Malek Andreával együtt 2 főre kiegészült rutinos rókalánnyal. Malekban sikerült csalódni, lazára, sőt túl lazára fogta a dolgot: több helyen elfelejtett belépni, vagy ha megtette, késve, hibásan. Persze színésznői allürjeivel próbálta meg nem történtté tenni, de számomra ez nem működik így. 

Amikor szóltak hogy ez az utsó szám, akkor uccu futottam ki az előtérbe, nehogymár lemaradjak az első önálló kiállításom megnyitójáról. Nos, az utolsó számuk az az utolsó 3ból az első volt, így legalább mindegyik ellátogatóval volt lehetőségem dumálgatni. Köszi mindenkinek, akik eljöttek: Vali, Évafeleségem, Zolka Nigger, Miklós Kisnigga, Makrai Márton extárs, Molnár "klubvezető" Tibi, Csabesz, Tyson,  Zsu+elfelejtettemanevétbarátnője, Zsófka oldalkocsistúl és midazok, akiket elfelejtettem felsorolni, vagy nem ismerem őket konkrétan nevükről. Ja, Szakony Jules is ottvolt és kaptam kritikát is, amit nem osztottam, de ki fogok probálni mert még akár igaz is lehet. Robi megnyitót tartva kicsit zavarban volt, mert lelkében szerintem az U20as magyar meccsen volt, de azért megtartott a megnyitót ahogy én szerettem volna. Meglepetésként a hely "szelleme" azaz az igazgató megkaparintotta Robi után a mikrofont és egy régóta beszélt dologra tett nagy nyilvánosság elött igéretet (a fejleményekről majd beszámolok). A megnyitó után egész jól sikerült egy pohár bor elfogyasztása közben kicsit "házigazdáskodnom", olyannyira, hogy a nap sztárvendégeinek első 2 daláról le is maradtam. De aztán mindent hallottam, hogy mire képes a hegedűspáros önmagában ha Lajkó Félix és Brasnyó Antal alkotja. Egy félig kiszálasodott vonó a veszteségük, de mekkora nyereség volt mindez számunkra! Az első sorból nézve valami fantasztikus volt látni, hogy vakon játszották végig a dalok 90%át. Őket a kamarateremben a Whiteful Jazz Quartet követte, akik egy kis technikai kitérő után kezdtek neki a zenélésnek. Bevallom, nekem nem jöttek be, túl modern, agyonmodulált zenét hallottam, bár lehet hogy a "kicsitfáradt" állapotomban nem voltak megfelőek a receptoraim. Mára ennyi, megyek aludni, jóéjt mindenkinek!