október 04, 2009 - hasznosnap

2009.10.04. 22:53

Hasznos nap volt. Délelött két szokatlan dolog is történt velem: először is nem találtam parkolóhelyet (csak igen nagy nehézségek által), másodsorban pedig egész jó dolgokba sikerült belefutnom, így gazdagítottam a lakásom romos állapotát néhány újabb kacattal. Persze ezek mind egytől egyig nagyon jó és hasznos dolgok, csak egy hibájuk van: helyet foglalnak, nem is keveset. Kis lakás-kis kupi, nagy lakás-nagy kupi persze. Nem tudom ti hogyan vagytok vele, de mostanában kezd kicsit idegesíteni hogy helyi szinten durván magukrataláltak a hitgyüszisek. Még keményen él az emlékezetemben az a szépséges ezeréve történt vasárnap reggel, amikor pesten "hitvesi ágyból" kapcsolgattam a tvt és a Budapest Tv nevű nemrég a föld színéről eltúnt förmedvényen pillantottam meg a Vidám Vasárnap nevű ingyenes agymosoda propagandadélelöttöt, ahol emberek "megtértek" és beszórták minden zséjüket csakúgyból a köz (gyk: a vezetőség) javára. Ja, a bankjuk is nyomul ezerrel, gondolom mindenki látja ezt a folyamatot is, meg azt is hogy melóvégedélutánonként kint hirdetik az igét és térítik az arcokat a Turulmadár mellett. Elég "agresszív" közösségépítés, ma délelött a bolhapiacon is nyomták. Álljatok le, elég volt, köszi! - üzenem nekik.

 

Lapozzunk inkább a délutánra, mely a tervezett fotózás anyagbeszerző körútjával, majd a késés után a fotózással folytatódott. Morci voltam, mert alig maradt egy órácskánk a dologra és nagyon utálok kapkodni, meg a fél szememet az órán tartva sűriteni a dolgokat és figyelmetlenné vállni. S bár született jópár mindkettőnknek tetsző kép, én azért úgy éreztem magamat a végén mint a kisgyerek az egésznapos strandolás végén: fagyit miért nem kaptam? Ilyen tetsző kép ez is amely szépia azaz barnafehér. Próbáltunk kicsit Karády Katalinra asszociálni és az Ő lényét s főként belső érzelmi világát megfogni. Nem néztem meg előtte sokszáz eredeti fotót - szándékkal. Sokkal inkább elolvastam az életrajzát s próbáltam beleképzelni magamat a helyébe, s ezt kértem Zsófkától is. Próbáltuk a Gestapo üldözött és megkínzott nő szomorúságának és borús életlátásának hatalmas optimizmussal keveredő elegyét megjeleníteni. Hogy mi sikerült ebből a dologból, mindenki maga döntse el!

A bejegyzés trackback címe:

https://napifoto.blog.hu/api/trackback/id/tr931427932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása