Gondolom már jó sokan szembesültetek ti is azzal, hogy mire nem képesek az emberek, ha ünnep előtti nap van. Ez itt és most főként azt jelenti, hogy képesek úgy tenni mintha közeledne a világvége. Hatalmas csapatokban közelítik meg az áruházakat és olyan dolgokat is tesznek,…

 Avagy mit kíván a magyar nemzet, mi is lenne az a három dolog, amire legégetőbben szükség lenne? Kíváncsian várom a variációkat. Addigse mondom el én magam a sajátjaimat, nehogy bárkit is befolyásoljak. Az biztos, hogy a rövid alvás után nem esett túlzottan ínyemre…

 Napját sem tudom, mikor volt ilyen a cégnél, hogy egy szombatra teljességében bezárunk. Na, ma ilyne nap volt, s csak páran próbálkoztak becsábítani, hátha hajlandóságot mutatnák arra hogy kinyissak a kedvükért. Juszt se vettem fel semmilyen ismeretlen telefonszámot, akik…

 és eljön. Eljön, már nagyon vártam, hogy végre mikor is... Jó ideje szerettem volna, hogy eljöjjön, de eddig kérette magát. Most hirtelen megadta magát, s jön. Jön. Végre. A várvavárt hosszú hétvége! Ma csütörtökként aposztrofált szerda volt. Mivelhogy csonkahét,…

  Nem tudom éjjel ki volt az a barom, aki nem tudott aludni, és inkább nekiállt vudubabázni velem. Jelzem, baromi szar ötlet volt, ha megtudom ki volt, akkor asszem eléggé csúf dolgot fogok vele tenni, hiszen ilyen szar éjszakám nem volt mostanság. Nem, nem valami problémás…

süti beállítások módosítása