Gondolom már jó sokan szembesültetek ti is azzal, hogy mire nem képesek az emberek, ha ünnep előtti nap van. Ez itt és most főként azt jelenti, hogy képesek úgy tenni mintha közeledne a világvége. Hatalmas csapatokban közelítik meg az áruházakat és olyan dolgokat is tesznek, amikre talán normál esetben nem nagyon viszi rá őket a lélek. Pl olyanra, hogy figyelmen kívűl hagyják azt, hogy valaki 1 perce áll, és várja hogy kiálljon valaki a parkolóbol. Ehelyett azonnal bevág a helyre, mintha nem is látná at, hogy még az irányjelzőmis ezt mutatja. Érdeklődő kérdésemre persze nem ad választ, hiszen a hatalmas napszemcsi mögül szemkontaktus hiányában nem jut el a tudatáig parasztságának szintje.

 De a nap nem itt végződött és nem is itt kezdődött. Utóbbi pörgös, forgós napot hozott magával, melyben a hét utolsó nekifutását személyesítette meg. Volt itt minden, hirtelen teendő, levelezési káosz és befulladó szervíz is. A napom már eleve rövidnek indult, hiszen délután temetésre mentem. Egy fiatalos fotóklubtag (meglepődtem amikor megláttam a koporsón a 76os számot) utolsó útjára mentünk el. Szinte az egész csapat képviseltette magát, s csapatiasságunkat is kimutatandő mindannyian egy azonos színű rózsát dobtunk a kiásott gödörbe. Agyilag kicsit túlaktívabb voltam, s kicsit megnéztem az egész ceremóniát, külsőséges szempontból. Bár ne tettem volna, mert jópár olyan dolgot találtam, ami nem pozitív értelemben, de szemet szúrt. Nem tudom ki hogyan van a dologgal, de szeirntem a rövid miniszoknya és a durván dekoltált felsőt nem tartom helyénvaló viseletnek egy temetésen. Hasonlóan járok el a csircsáré rohakölteményekkel, hiszen ha mindenki megadja a módját és vasalt nadrágot, inget és sötét színeket cesz magára, dacolva ezzel is az éppen eléggé meleg időjárással, akkor azt gondoom ez mindenki számára egyféle elvárásként fogalmazódott meg. Nomeg az is zavart -bár ez eléggé az én vesszőparipám- hogy sok ember napszemüvegben volt a temetőben. Számomra hozzátartozik a maximális őszinteség és lelki tisztaság, így zavarónak érzem azt, hogy vannak akik éppen a lelkük kapuját, tükrét fedik el ilyenkor.  Utolsó gondom a személyzettel Volt. Tudom jól, hogy nekik más a lelkületi hozzáállásuk, hiszen nem ismerik a halottat, s azt is elhiszem hogy egy nap nem egy ceremóniából veszik ki a részüket, de ettők függetlenül engem nagyon zavart a fém kézikocsi csörömpölése és a szállító autó forgolódása, motorjának hangja a pap távozását követő bensőséges és fenköllt percekben. Érdekes hogy egy általunk kulturailag kissé lenézett USAban pl addig a koporsóhoz sem nyúlnak, amíg az utolsó ember nem rótta le a saját elképzelései és habitusa szerint végső kegyeletét.

 A temetés után még egy kicsit elbeszélgettünk, majd egy tegnap elmaradt friss gyümölcsadagért tettem látogatást, majd következett a legfentebb említett bevásárolgatás. S, szinte észre se vettem, de megjött. Végre valahára. Itt van. A várva várt. Hosszú hétvége.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.