augusztus 12, 2010 - all alone

2010.08.13. 19:42

 in love. Énekelte volt fiatalkoromban oly kedvelt Mariah Careym. De a mai nap az az all alone in work volt, hiszen csütörtök lévén Sándor pesten tengődött, Bertalan kolléga meg nagylevegős nagykörre ment nagyon sok helyre. Nomeg főleg egy nagyon problémásra, ami bizony a fél napot simán keresztbe lenyelte. Lévén hogy faxgond, gépgond, mindenfélegond szerintem ott terem, vagy nem is tudom hogyan materializálódik azon a néhányszáz nédzzetmíteren. Ebből fakadóan az én életem sem volt egy leányálom, telefon, ügyfél, szervíz rohangálás végtelen ciklusba, egy 15perces "gyorsanbekapokvalamit" effektussal megszakítva. 4 környkén azt reméltem el tudok húzni már, de 5 előtt pár perccel esett csak be a felmentő sereg, így f@szásan sikerült elkésnem. Honnan is?

 A Zala Megyei Alkotótábor záró kiállításáról, ahol a környékünkön alkotó különböző nemzetiségű múvészek alkotásáit lehetett megcsodálni. Szóval az egyik taps alatt beosontam és nekiálltam a munkának. A művészeken kívűl sajnos valmi kevés emberke volt kíváncsi az alkotásokra, melyek között kapásból kiszúrtam kettőt. Mármint nem bántottam a vásznakat, csak megtekintettem közelebbről is a termésüket. A dolog végén jött egy féligmeghívás a protokollvacsira, de inkább köszönettel elhárítottam a lehetőséget és jöttem haza, hogy rendszert rakjak. Nem rendet, hanem inkább rendszert, azaz a teljesen azonos funkcióju dolgokat egymással egy helyre csoportosítani. Aztán jött egy telefon, s egy kedves ismerősöm orvostól kijöveteli állapotfelmérését kaphattam meg: a nagyfélsz okozója elhalóban van, de gyanús hogy van valami kis extra, ami újabb beavatkozást sürget...ájjájjájjj! Nem is mondtam, hogy ma reggel az egyik nagykapacitású vinyóm gyönyörű hibával indult (nem vagyok túl szerencsés mostanság az adattárolókkal, mit ne mondjak...), szal villámgyors adatmentegetésbe kellett fognom, amíg még van mit jeligével. Igazán ki lehetne találni valami megbízható megoldást :(

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napifoto.blog.hu/api/trackback/id/tr572220037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása