ennek a hónapnak, ami bizony a legrövidebb. Ráadásul az utolsó téli hónap. Nem tudom, ki hogyan van vele, de már vágyom a tavaszt. Amikor kizöldel minden, felébred az alvó természet és kisüt a nap. Zöld mezők, kék ég és természet. Közelebb kicsit a szabadsághoz. Najó, mára elég volt az ömlenglésjellegből, inkább lássuk így egy nappal késöbbről, hogy milyen nap volt ez nekem. Este mér nem akartam anuyt felhívni hogy a megszokott hétfői hétindító reggelire beszervezzem, pedig éltem-haltam volna egy bundáskenyérért. Mivel itthon nem volt tojás, nomeg az idő és lustaság tökéletes aránya inkább a kisebb ellenállás felé vitt el: vajaspiritós minden földi jóval. Tele pocakkal és szép reményekkel mentem befele, hiszen ma egy újabb emberrel "gazdagodtunk". Mostantól fekabics lazán hívhat bicsbosznak vagy niggabossnak, merthogy mostantól nálunk koptatja a csavarhúzót és a gépeket. Viszanézve mindig azt mondja az ember, hogy nem volt egy nehéz vagy bonyolult nap. A lényeg hogy mozgalmasan, de eltelt. Rájöttem, pontosabban szembesültem azzal, hogy egyes emberekből pozitív dolgokat hoz ki, ha kicsit közelebb kerül a középponthoz. És ez jó, legalábbis ha a megérzéseim működnek. Az ebédszünetemben gyorsan végigfutottam azt a kiállítást, aminek amegnyitójáról lemaradtam. Bevallom őszintén: egyfajta csalódással sétáltam végig a természetfotók között, melyeket alapból -talán túlzott elánnal- tisztelek. Persze, a vadon élő állatokat nem lehet beállítgatni, nehéz pozíciót, helyet váltani, s minden pillanat igazán megismételhetetlen. Ettől függetlenül ami nem jó, azt nem szabad kirakni. Ha nem jó a szerkesztés, ha nem jól vagy nem teljesen éles aminek annak kell lennie, akkor bármennyire is emócionálisan ragaszkodunk foggal-körömmel a fotóhoz nem szabad kitenni a falra. Lehet hogy ez most nagyképűnek hangzott, de nem úgy szerettem volna. Érdekesége volt a kiállításnak, hogy minden képhez volt egy nyúlfarknyi versdarabka. Eszembe is jutott a tegnap leírt könyvillusztrációs dolog, bár itt éppen egy fordított helyzetről van szó: a képhez kerestek idézetet és nem fordítva. Ki is beszéltük utána a témát, amikor kiderült, hogy két képem verselésre kárhoztatta. Szal megfordult a kocka, merő véletlenül és számomra nagyon érdekesen. Este fotóklub, ahova Zsófka is bejelentkezett, én meg megpróbálkoztam közelebb kerülni a jövendőbelimhez. Olyan szép, olyan jó alakja van és nagyon kívánom Őt. Nem is számítottam rá, hogy ma találkozni fogok Vele. De egyszercsak előkerült, kezemben érezhettem, megsimogattam minden porcikáját, fürge ujjaim végigjárták minden zegét-zúgát.

D90. Be kell vallanom, vegyes érzelmeket ébresztett bennem, s ráirányította figyelememt, hogy sajnos többe fog kerülni, mint terveztem. Lévén hogy nagyon picike, szükség lesz venni rá egy portrémarkolatot, ami nagyon hasznos dolog. Csak hát pénzbe kerül. Nem is kevésbe :( Szal már mint, vagy inkább még mindig gyüjtögetnem kell. Lassan úgy érzem magamat, mint egy méhecske, aki csak szedi őssze a sok virágport. Így a napi kép is már ezzel a vázzal készült, mely képminőségben egy új dimenzióba fog talán helyezni, bár nem vagyok tökéletesen megelégedve a gép ergonómiájával. De talán majd csak megszeretem :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.