Na, aki olvassa blogot, az már tutira azt gondolja: na, ha ez megígér valamit, abból bizony sohase lesz semmi. Pedig ez nem is így van, csak azok a fránya körülmények már megint. Sok a teendőm, sok a dolgom, hát pihenni is kellene néha, így a blog mostanság valahogy visszakúszott a prioritási listámon. Nagyjából az utolsó harmadba, amire ha jól körbenézek az engemet körbevevő dolgokon nyilvánvalóan látszódik hogy nem jut időm. Nem mondom hogy mostantól több lesz (bár azt se hogy kevesebb), de azt azért kuncogva megemlítem, hogy egyenlőre jobb a nézettségem, mintha irkálnék. Hiába, beszélni ezüst, hallgatni arany.

 Hétfői HárS, S Sehol tárS. A nap záróakkordját így jellemezhetném, hiszen kihasználva az éjszakát bicajra szálltam és egy kis nazális élményre vágyva feltérképeztem Kanizsa hársfáinak elterjedését. Nomeg azt is, hogy hányféle illatú létezik. Persze-persze, csacska ember: nincs két egyforma fa, s nincs két egyforma illat sem. De igencsak hasonlóak léteznek, s ez máris egyfajta besorolhatósági lehetőséget teremt. Egy biztos: remek feltöltődés volt a testnek a kis mozgás és az illatkavalkád; s egy kis Ismerős Arcok pedig a léleknek.

Napok óta ezt a dal dúdolászom, s ízlelgetem. Van talán két éve is, hogy először hallottam a HSMKbeli koncertjükön. A két hangszer érdekes "együttélése" volt az első dolog amire felfigyeltem benne. Persze, sokan "divatból" hallgatnak nemzeti rockot, de ez nem erről szól nálam. Aki ismer, tudja hogy nekem nem a divat mondja meg, hogy ki vagyok. Nade vissza ahhoz az estéhez: kissé elvonta a szövegről a figyelmemet a hangszeres játék, s szinte csak a dal négysoros refrénje maradt meg bennem. Nagyon megragadott a refrén utolsó sora, mely egy iszonyúan sűrített lelki kép, legalábbis én ezt látom mögötte az biztos. Kicsit figyelmesebben végighallgatva az egész dalt, már kezdett felderengeni az egész kép, amit talán látni kell. Minden ki halgassa meg párszor és gondlkodjon el rajta, hogy mi mit is jelent benne. S miért is van ott, ahol van. Holnap talán kaptok egy megoldást is, de addig ne legyetek restek! Végighallgatva az összes Tecsőn fellellhető variációt, a fenti tetszett leginkább. Valami miatt úgy érzem, a többi kicsit túl nyers és érzelemmentes. Vagy csak visszafogott? Nem is tudom. Egyszer meghallgatnám úgy igazán kesergősen optimistán, érzelemdúsan Nyerges Attila torkából.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.