Szabad szombat helyett melós szombat délelőtt következett. Bár teendő nem volt sok, azért a szükséges dolgokat sikerült megtenni. Pár elmaradt apróság, kicsike rendrakás következett. Ebéd után megint sikeredett egy kis pihike, majd utána ismét a tettek mezejére léptem: a…

április 02, 2010 - csekknap

2010.04.03. 00:00

 Reggel mikor az mber felébred, összerakja a kis agyában a napi teendőket. Ezen a reggelen elég kevés időm volt mindezen az ágyban elmélkedni, hiszen a reggel munkásan indult. Ideiglenes lakótársamnak elkészíteni az utolsó reggelit, pakolgatni a hosszú útra, nem elfelejteni a…

 Eljött a Ti napotok, így hét megérdemlitek hogy teljes tisztelettel Boldog Szülinapot Kívánjak Nektek! Új hónap és új negyedév kezdődött ma. Az ebéd a "kedvencem" volt, gulyás nomeg lángos. A nap gyorsan elment, bár egy (nekem) friss rosszhír érkezett: meghalt a…

 Egy nap munka nélkül nem a világvége, szinte fel sem veszi az ember, hogy vissza kell szokni, hiszen le sem tudott még ennyi idő alatt. A megszokottakkal ellentétben a csütörtöki árúbeszerzés mára tevődött át és ez kissé felkavarta a napot. Teljesen csütörtöki hangulatban…

 Jaja, az ember néha elmegy egyet irándulni Senem kart, lábat, senem csirkemellet esetleg pulykacombot. Nekem alapelemem, hogy mindent tervezek, így erre a napra is így készültem: reggel 8.30: kerékcsere nyárira, 9.00_indulás. POntosan érkezve a papucscserére meghökkentett a…

március 29, 2010 - ásés nap

2010.03.29. 23:57

 Mivel nagyonrégen találtam egy jópofa blogot, ahol az igéket mindig -ás/és képzőkkel látták el, így gondoltam hgoy a mai blogom stílusát e nyelvi szubkultúra oltárán fogom beáldozni. Reggel felébredés, fejből kinézés, tv elé beülés. Bolond műsorvezető nézés,…

 Vasárnap reggel, fekaparti után...ébredezés után indulás bolhapiacra. Éjjel mindenki bebukott egy órát, amit mindig aznap szív meg az ember valahol. Merthogy így nézve bizony könnyen sikerül elkésni a finom vasárnapi ebédről. Vadas, zsemlegombóccal....hmmmm. A bolhán…

süti beállítások módosítása