"Felvirradt a nagy nap, a rock katonái újra együtt vannak,

Reggel óta megszállták a város, amerre nézek rockereket látok!"

Ugyan nem a nagyrabecsült mogyorós Paksi Ossián ma a fő attrakció, azért ez az érzés kapott el reggel. A reggel, ami valami miatt korán ébresztett fel. Túl korán s visszaaludnom sem sikerült. De nem baj, legalább szépen átnézve mégegyszer mindent kicsit nyugodtabban indultam el a reggeli dolgaimra. Még szendvicseket is gyártottam és reggeliztem is, finom friss zsömit szermányoltam a közeli kisboltból hozzá. A fuvaros munka ellátva, szépen le is tettem a cégnél a kocsit s hazasétálva vártam a pestre vivő sereget. Kis késéssel, de megérkeztek befogadóim: Zsolt és felesége. Felfelé elröppent az idő, végigdumáltuk mindenféle témákról a könnyed 2órás utat, melynek végén én kiszálltam a petőfi híd pesti lábánál, hiszen pont arrafeé volt teendőm. Amíg csinálták a dolgomat, addig ismerősökkel fogadást kötöttünk, hogy menyni idő alatt tűnik el egy lcdmoncsi dobozába rejtett régerégi videó. Volt aki 5 percet, volt ki még kevesebbet gondolt, s csak én a "falusi" mondtam azt hogy 10 perc. Valszeg a kis forgalom okán, de sokkal tovább is ott virított az eldzsídoboz szépen a járda szélen diszkréten.

 Alighogy megindultam jött a telefon a cégtől hamár fent vagyok, ugorjak be egy dobozért, ami tegnap kimaradt a beszerzésből. Hmmmm...mivel nem esett és kedvem is volt sétálgatni, így a Westendtől laz Árpád híd budai hévmgállójáig kellemeset gyalogoltam. Utólag megondolva szép kis játék volt, szerintem 8-10 km. Valahogy jólesett az elő-előbújó nap sugaraiban sétálni a lengedező szélben. Az Árpád hídon megcsodálhattam a látható panorámát, ami a tiszta levegő miatt szépséges volt...eddig mindig csak végigrohant az ember kocsival a hídon ahelyett, hogy megcsodálta volna a látványt. A Hév egész közel tett le kisrokiék lakásához, ahol kiderült: elfutottak esőkabátért, hiszen nekik nem volt ilyesféle védőfelszerelésük, s eléggé gyanús volt, hogy este szükségük lesz rá. megérkezésük után egy kis sörmagot fogyasztottunk az ebédünkhöz, majd megindultunk a stadionok irányába. Közben volt néminemű bkvpara, nomeg egy ismerkedés rokiék baráti körének egy lánytagjával is. Újabb söröcske, majd érkezés a célhoz, ahol egész simán bejutottunk. A turnépóló, bár kétségtelenül egyedi és jó ötleten alapul, valahogy nem sarkallt a birtoklási vágyam kiélésére. Hiszen valahogy nem jött át a cucc, főleg nem hatezerért. Ennyit kértek el egy közepes minőségű pólóért a shopban. Gyors befutás, a kiemelt szektorhoz való gyorsmozgó karszallag beszerzése, majd a helyi malátaturmixok fogyasztása következett a kétbetű látogatásának vegyítésével. Utóbbit egyesek nem túl szívbajosan a bejárat falánál oldották meg, ahol eléggé szem előtt is voltak. Dehát, a pisi nagy úr! Nagyon undorító volt, de egy szekusnak sem jutott eszébe hogy talán ezt nem kéne megengedni, rockkoncert ide vagy oda! Bár az elején a slóhoz jutni nem volt túl könnyű: elég picike csatornán lehetett begaloppozni, de ott már kánaán jelleg fogadott. Legalábbis a hímekre gondoltak, hiszen a kevésszámú toitoi mögött hármas piszoárkupacok várták az outputot. Közben a két előzenekar tette a dolgát, bár ne tették volna. Az első csapat a High on Fire volt, akik szimplán szarok voltak. Őket a Volbeat követte, akik kis élcelődés szerint csak a Metallica dobosa Lars miatt vannak itt, hiszen dánok. Ezt leszámítva egész kellemes nótákat játszogattak, bár nekem kicsit erősen szeletelős volt. Közben persze összefutottunk egy valag ismerőssel: köztük régóta a kordonnak passzírozott atayafiakkal, akiknek egy kis sört intéztünk, hiszen ők onnan kimoccani sem tudtak. Nocsak, ki jön szembe? Hát az Indián. Az elmúlt közel 15 évben nem láttam, bár a tvs partin szembejött. Meg is örültünk egymásnak s le is dumáltuk: mi bizony nem hátulról, ahnem amenynire bírunk közelről fogjuk nézni a színpadot. Így is lett, hiszen a már ismert felvezető dallamoknál már megindultunk a túránkra, amely a 3. sorig vezetett, ahonnan mindent premierplánból (s nem kivetítőröl mint az ülőhelyesek) élvezhettünk végig.

 Életem első Metallica koncertje hatalmas élményt adott. Bár a hangtechnikás fülem panaszkodott: a dob túlerős volt a basszerossal együtt, az ének pedig kicsit kevés volt. persze állítgattak agybafőbe, így a 3. szám környékén már jól szóltak a dolgok. Itt már jöttek az egyéni hibák: Lars öcsénk helyenként baromira mellétolt, elment a ritmus. Mint kicsi odafigyeléssel észre lehetett venni: a lábdobok triggerelve voltak, ami azért koncerten nem szokványos dolog. Köszönhetően a dobosnak pl a One is széjjel lett dobolva sajnálatos módon. A fórumokon sokan mondják: aki cd minőséget akar, hallgasson cdt. Na ezzel azért simán vitatkozásba szállok, hiszen nem félmunkáért és elcseszett dalokért csengettem ki a 20ezresemet. Nem két napja tolja, s nem is mondanám hogy ne lenne eléggé jó dobos. Szal figyeljen már oda, s ne szarjon le bennünket. Tolja csak cd minőségben, hiszen ezt az azonos kvalitású arcok is így csinálják. Nade hagyjuk a fikázást, inkább mesélek a lényegesebb részekről! A harmadik sorból simán nézhettem a pár méterrel előttem zenélő Metallicát. A kivetítő csak éppenhogy a látókörömben volt, ezért nem is figyeltem rá. A Harvester of Sorrow volt az egyik mérföldfő, ahol dobtam egy hátast, majd Fade to Black , That was just Your Life és a The Day that never comes következett, melyeket keményen végigtoltunk. Some old stuff gyütt egy kis legfrissebbel: az alapműnek számító Sad But Truen skálázgathattunk, majd a Cyanide pörgött. A szintén régi nyalánkság, a One következett melyet után a mindenki által ismert Master of Puppetsen énekeltette meg James bátyó a népes közönséget. Ja igen, közönség! A kiemelt részben azért jónéhány "téglát" sikerült találni, aki kb a szedbettrúért gyütt, a többi számon nem találta fel magát. Aztán volt pár olyan arc, akin elsőre lejött, hogy a balhé miatt jött. Lökdösődtek, parasztkodtak, beszólogattak és verekedést próbáltak kihozni a másikból. Az ilyen húzzon inkább egy ketrecharcba aztán csapkolódjon ott. Talán megkapná azt a pár lendületes találatot, amitől a borsónyi agya talán elkezdene fejlődni végre.

 Be kell vallanom nekem elég lett volna az egész koncertből egy dal. Félre ne értsetek: nekem ez volt a csúcs, már ezért magáért is képes lettem volna elmenni a koncertre. Nothing else Matters. Régesrégi kedvencem és furcsánpusztán még aktualitása is van valahol. Szóval amikor elkezdték, máris elvarázsolva éreztem magamat. Úgy éreztem, ebbe a dalba James is beladott mindent. Nagyon hitelesen adta elő, a csapat is tökéletesen aláadta mindazt, amit zeneileg lehetett. Ez a pár percecske számomra nagyon sokat jelentett, azt hiszen én ordítottam a leghangosabban a dalt Hettfield után (neki könnyű volt a párezer wattnyi hangteljesítménnyel a hátamögött...). Nem tudom ki hogyan van, de engem két dalhoz két ígeret kötött. Az egyik vagy tízéves volt, de más úgy gondoltam, az illető nem érdemli meg, hogy felhívjam, hogy velem hallhassa azt a dalt, ami anno nagyon közös volt számunkra. A másik hívást megtettem, de csak hangpostával találkoztam, melyre azért hagytam egy kis darabot az adott dalból. Bár ez olyan lehet, mint amikor az ember hallgatja a koncertfelvételt otthon a cdn. Más talán, amikor tudod: most történik, s nem is túl távol, talán csak éppen 25 kmnyire. A normál program záródala volt a régi klasszikus Enter Sandman volt, amit szintén végigordított a Puskásba betömörült 40000 ember. Hihetetlen volt ott a hangfalak tövében hallani ahogy a sok lűd disznót győz effektus érvényesül: néha egész korrekt kórusi hangerővel vettük fel a versenyt az amúgy bikakeményen zúzó hangszerekkel. Kis füttyögetés, taps és Metallicázás után avisszajöttek a fiúk és letolták a Diamond Head féle Helpless feldolgozást, majd a Motorbreath után a záróakkordként a már megszokott Seek and Destroy következett. Az utolsó dal után még jó ideig kint maradtak a fiúk, egy halom pengetőt szórtak ki a népnek (melyek egy részét a szekusok nyúlták be, majd ömlesztettek fel a vaterára), megígérték hgoy nem kell fucking 11 évet várni rájuk. Valahogy felkerült a színpadra egy magyar zászló egy kis szöveggel, melyet lengetve távoztak a srácok. Mint kisroki elmondta: ez ilyenkor a próbaterem falára fog kerülni, ahol eddig még nem volt magyar zászló. Ó je, most már van!

 A kijutás egész egyszerűen és gyorsan ment, bár másik kapu felé vettem a parkoló kocsi miatt az irányt. Egyedül az bosszantott, hogy nem vették ki azokat a karokat, amik megnehezítették nemkissé a kijutást. Haza egész gyorsan sikeredett jönni: 2 után picivel már itthon ültem és magam elé nézve azt mondtam: na ez aztán baromira jó volt!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.