Ezzel a csatakiáltással ébredni egy péntek reggel egyfajta tarkólövés előhangzataként vegyes érzelmeket kelt. Egyrészről nagy futamra kell készülni, másrészről pedig végre vége lesz mondattal nyugtázni az elmúlt hetek húzós munkafolyamatait. Szóval ma eljutottunk a munka mezején a kapuhoz, s koradélután a döntő gólt is sikerült elérni. Azért az ember kicsit megnyugszik, amikor azt látja: minden tervezhető még a közben felmerült változtatásokkal együtt is. Persze ezért áldozatokat hozni kellett, de a nagy futás végén elégedetten, egyfajta felülemekedett önérzettel éli tovább az ember a napját. Igaz, az ebédem lassan uzsonakorba fordult és a betervezett közös ebéd is kudarcba fulladt. Alig 5 előtt egy kevéssel megérkezett Vali és Évi is, akik többnapos látogatásra érkeztek a Feka kompániánkhoz. Autóval jöttek, hiszen azt a két hadseregnek egy teljes háborúra elegendő kaját amit hoztak a Miért Állunk Vazzeg már nem bírta bevállalni a sínek tűrőképességének ellenében. Gondolom ebben a némi rutin adta magát, hiszen köztudottan nem vagyok a serpenyő és az ehető étkek nagydíjasa ( bár pl a bárddal és a nagy késekkel remekül bánok :) ). A húzós nap végén erő alig amaradt arra, hgoy az új gépemet használatba vegyem, pár pár órácskát azért foglalkoztam vele és asszem le vagyok nyűgözve a tudásától. Mivel esti, benti képek készültek, így nem rakok belőle semmi ratyit fel, inkább majd holnap bepótolom. Hiszen holnap a szomszédos ország fotóklubának meghívására érkezünk Szlovéniába egész napos fotótúrára. Kelés: reggel 6! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.