Kicsit talán túlzónak érzem ugyan a megnevezését, de tényleg nemkicsi nap, hiszen egy újabb "szüzességemet" vesztem el: a Főnix csarnok még nem ismeri az optikám képlopó technikáját. Persze, mint jólnevelt "mártír" (köszi kolléga) a 12 órás indulás utolsó pillanatáig (sőt, még pár perccel tovább is) dolgoztam, majd tépés haza: gyorsan elvégeztem az utazó batyumon az utolsó ellenőrzést. Just in time - már meg is érkeztek Kisrockyék értem, akivel együtt érkezünk majd a koncertre. Az utat pestig simán végigdumáltunk, majd kipakolva a "felesleges cuccokat" (Kisrocky barátnője, a sok "hazai" cucc, egy tepsi lefagyasztani való rétes, stb) nekizuzzantottunk a mi kis emhármasunknak. Az időre panaszunk nem lehetett, a kissé alacsony hőmérsékletet remekül tudta felejtetni a szikrázó napsütés. 

Már sötét volt, mikor a civis város fényeit megláttuk, s a helyi vendéglatónkhoz, Valihoz megérkeztünk. Vali egyből orvtámadást intézett a gyomrunk ellen mindenféle finomsággal, csoda ha mindketten egyből fogollyá válltunk? :) Jóllakva, egy pohár bor után szedelőzködtünk, hogy megtekintsük a 20 év - 20 kép című fotókiállítást. A rövid séta után máris feltűnt hogy eléggé puccos csapat lakolja a Kölcsey hallját, s a megjelenésünkre egyből zártkörű rendezvény okán a kiállítás megtekintését nem akarták biztosítani, bár a beengedő emberkék eddig három éven keresztül naponta többször megismerhettek, hiszen a jazznapok allaccess fotósaként többször láttak a színpadhoz be- és kifutkosni. Nade engem lerázni nem könnyű, elővettem pár adúászt: kérettem a vezetőt, kihangsúlyoztam hogy 450 km távolságról érkeztünk és siettünk hogy megtekinthessük ezt a kiállítást, továbbá sajtós vagyok, szal ne babráljanak velünk. Végül a sajtóigazolványom "letétbe helyezésére" kaptunk 15 percet a kiállítás megtekintésére. Az idő talán még sok is volt, jóval többet vártam a képektől. A legöregebb kép is kb 2 éves lehetett, sehol sem volt a 20 év, pedig jópár korai zsengét örömmel láttam volna a falon. Persze volt bőven a szigetes Tankcsapdanapról pár kép, főleg hátulról, de összeségében 2 kép volt, amire azt mondtam: ez igen, de a többihez csak fotós pass kell, hogy ilyen közelségből tudjad a dolgokat kattintani. Kifelé menet kedélyesen búcsúztam: jövőre a jazzfeszten találkozunk, hiszen van rá ráció hogy az én fotóskiállításom kerül a Kölcsey falaira. 

Visszaérve folytattuk a borozást, immár 4esben: Vali egyik londoni ismerőse csapódott hozzánk. Megkóstoltuk a Cocaine nevű energiaitalt, ami méregerős: olyan csiliíze van a végén, hogy az már nagyon durva. Öltözködés, taxizás: s máris a Főnix ismerős épülete mellett tébláboltunk befelé. A bejutás némi nehézséget okozott, mert a csapda sajtósa csak "félig" jegyzett be. Itt kell egy apró történetet leírnom, mert nem szeretném, ha valaki nem értené a helyzetet (iggen, András, rólad van szó). Szal, mikor anno olvastam Vali blogjában, hogy mennyire nagy vágya lenne a 20. évfordulón fotózni, akkor elhatároztam, rá fogok kérdezni a lehetőségre, s ha rajtam múlik, el is intézem. Hála Csabinak, ez könnyedén sikerült. Persze közben Vali is intézkedett, és féligmeddig le volt számára Andráson keresztül zsírozva a dolog. De az élet akkor jó, ha meglepetés: Vali sem tudott az én intézkedésmről, s én sem az övéről. Viszont valahogyan meg kellett oldanom, hogy Vali felszerelése is helyben legyen, ergó cseles dumával elkérem tőle a cuccát mondván: két vázzal sokkal jobban tudnék melózni, hiszen az optikacserékkel elvesztett időt megspórolnám. Vali szó nélkül rendelkezésemre bocsájtotta a felszerelését, majd felhívta Andrást, hogy köszöni a lehetőséget, de nem élne vele, mert kölcsönadta a cuccát nekem. Valójában mégsem, de ez kellett ahhoz, hogy a dolog működjön.

 A sok mese után már inkább legyen a Csapdáé a szó: kicsit több mint 2 és fél órát nyomtak egy akusztikus blokkal kiegészítve, és számos meglepetéssel amit hálistennek sikerült előre kideríteni, hogy nehogy mégis meglepetésként érjen bennünket. Ilyen volt többek között a Hóesés alatt eső gyapotszálak imitálta hóesés, a Rio alatti tankcsapdás lufieső (passzolgatunk Pelével (amiből semmi se lett, mindenki azonnal "lehúzta" az elért lufikat)), az aranylemez "átvételét" (ami nem volt tőbb, minthogy Lukács kezében behozta és megmutatta fél percig az embereknek, aztán jólvan).

Persze volt hatalmas hang- és fénytechnika, füst- és tűzcsóvák, őrjöngő ezrek. Néha volt rá alkalmunk, hogy letéve a fotóapparátot benyomuljunk a tömegbe és élvezzük egy kicsit magát a koncertet is. nagyon jó hangulat volt a nézőtéren, a rendesen telepakolt Főnix kedélyesen élvezte az ünneplő Tankcsapdát és rajongóit. Belemehetnék, hogy milyen dalsorrend volt, hogy melyik mennyire jó dal, de most nem teszem, hiszen minden Tankcsapda dal jó :) 

 A koncertnek ahogy vége lett, máris a piálda felé vettem az útirányt, hiszen három órával elötte is már nagyon szomjas voltam. Az az ásványvíz akkor nagoyn kellett, a sok kiabálástól már teljesen smirglinek éreztem a számat, torkomat és nyelőcsövemet. Közben előhalászva a telefonomat, bekapcsolva azt vettem észre, hogy 23:59ról fordul az óra ...