Délelőtt sikerült pár kallódó apróságot a helyére okoznom, ami már kis ideje esedékes volt. Úgy is éreztem: megérdemlek valami finom ebédet. Hálisten anyu is így gondolta, ezáltal remek tokánnyal és finom rakott zsemlével lepett meg bennünket. Siettem a kajával, hiszen 1300kor indulás volt betervezve pestre, pontosabban Budaörsre, de fél egykor jött a távrecsegés: startolás 1400ra elhalasztva. Sebaj, gondoltam magamban: úgyis túl korának tűnt volna, s legalább lesz időm szépen optika- és géppucegválásra, szép összepakolásra nomeg az ember kivarázslására magamból a fürdőszobában. 1400 előtt már a pickuppointnál álldogáltam, ahol belefutottam egy ismerős arcba, aki mint kiderült utastársam lesz, a csapat alkalmi billentyűseként semmivel sem tudott több konkrétumot mint én. Sebaj, nemsokára megérkezett a nap mindentudója, akitől semmit sem kérdeztünk meg, hiszen lesz ahogy lesz, a meglepetés erejét legalább meghagyjuk. Még pár ember és kellék felvétele után már robogtunk is egy smsben megszerzett pályamatrica segítségével uticélunk felé. Az egyik ilyen kellékfelvételkor egy Samuhoz igencsak hasonlító cickára figyeltem fel, akivel a simogatási és a nemmegállapítási szintig eljutottunk...sajnos szintén lány, pedig nagyon oroszkék beütése volt, enyhe házicica jelleggel: a farkán voltak sötétebb gyűrűk. Az odaút ismerkedéssel (arcról ugyan szinte mindenki megvolt, sőt már pármondatosan is) és a mobilom beállítgatásával telt. Odaérkezve apró meglepetés: nagyobb épületre és színpadra számítottam, de ez végteképp semmit sem módosít, mármint az elvégzendő munka szempontjából. Gyors körbeszaladgálás az épületben: a potenciális fotóhelyzetek és lehetőségek feltérképezése egész gyorsan megtörtént. Ezután már csak vártam a beállásra, melyet a behangolás nemrövid folyamata előzött meg. Ezalatt sikerült megismerkednem a videós csapattal (5 kamerállásból történt a rögzítés), melynek elkövetői Eszter + Bunkó, Emese + Zoli voltak. Igen, élmény fél szemmel még azt is követni, hogy éppen ki szórhat rám átkot mert begyalogolok a keresőjébe. Eszter megpróbált bele-, pontosabban visszabolondítani a kamerázásba, hogyha megunom a koncert közben a fotózást, nyugodtan vegyem le a fix totálkamerát az állványról és nyomjak egy kör kamikazét. Persze kérettem magamat, s bevallom kissé el is kapott a régmúlt szele, de ellen kellett állnom. Főképp azért, mert a tervezett 60 perc helyett 45 percre kellett a műsort lerövidíteni, ami így nekem is keményebb összpontosítást és figyelmet jelentett. Kicsit bánom, mert fotózás közben is megláttam jópár olyan helyzetet, ahol remek zoomokat, svenkeket, kombinált svenkes-zoomokat lehetett volna betolni. Asszem meg fogom erősíteni a felajánlásomat, hogy legközelebb kötélnek, illletve operatőrnek állok. 

A meló után jött az édes lepakolás a színpadról :) De utána igazi, házi görög kajákat kóstólhattunk meg. Volt tejszínes reszelt ubisali, tepsiben sült padlizsános darálhúsos cucc, kapros mártás, kissé tócsnijellegű sült gombóc, fasírtáthallásos gombócka és szőlőlvélben főtt savanykás rizs. Mások még megpróbálkoztak görög töltött paprikával, paradicsomos babbal, s valami töltött hússal. Én a végére még egy kis olajos görög sütit tettem bendőbe, megspékelve néminemű száraz görög borral, amitől nem voltam elájulva. Milyen görög parti az, ahol nem iszik az ember metaxát, vagy ouzót? Tettem fel a kérdést, de máris megválaszolásra jutottam: van egy különszoba, ahol a kaja ugyan ugyanaz, de van egy kis tömény anyag is. Páran benéztünk, így megkóstoltam mindkettőt: a 3csillagos metaxa már megszokott volt, de az ouzó nagyon kellemetes volt, bár Eszter valami gyermekkori köptetőszirupjelleget fedezett fel benne, amiben igaza volt ugyan, de azért nem volt szenvedés be a szervezetbe felkiáltással elpusztítani. Eközben szembejött egy ex-miniszter-államtitkár, aki előre köszönt és kezetnyújtott. Igencsak meglepett, nem gondoltam volna hogy emlékszik rám, de szinte nap pontossággal tudta megmondani, hogy mikor és hol találkoztunk. Hmmm.

Amíg a csapat szédelgett (nemcsak a pia miatt :) ), addig én ismét kezembe kaptam a gépet és egy igencsak autentikus görög zenekart fotózgattam. Be kell vallanom, elkapott valami. Valami, amit a megörökítés azonnali vágyának mondanék, az ott ért impulzusok átadásának vágyát. Sokszor jön ez ki belőlem, s azt gondolom ez jó. Ez annak az érzése, amikor az ember egy új helyzetbe kerülve részesévé vállik a történésnek, s annyira belsőségesen érzi magát, hogy autentikus fotókat (próbál) csinál(ni). A mai (tegnapi) fotó is ilyen. A hazaút egy Móricz körtérrel és egy Fehérvári úttal volt megspékelve, majd hazaérkezve még a kocsiból való kipakolás öröme várt bennünket. Gyorsan megvolt, én is gyorsan hazaértem. Talán alszok máris egy picit, hiszen pár óra múlva már a bolhapiac kövét próbálom koptatni. Goodnight Lovers!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.