Államalapításunk és kenyerünk szent napja ezen nap. Utóbbit én korán elkezdtem, mert tegnap vettem egy kenyeret, amit hajnali egykor elkezdtem majszolgatni. De nem ám csak úgy, hanem márkázott vajjal megkenve és kis sóval meghintve. Fejedelmi volt, sokkal jobban esett, mintha bármilyen drága, egzotikus, whatever kaját ettem volna. Ebéd fasírozott volt, ahogy szeretem: egybesütve, főtt tojással a közepében (ebben is van kenyér!), majd a délutáni éhség hevét fincsi frissensült krumplispogival enyhítettem. Ennyit a kulináriáról, ugorjunk a vizuális élvezetek habjai közé.

 Mint minden össznépi rendezvényt qttúrális események tarkítanak, ez nem volt máshogy idén sem. Gyors mérlegelés után kihagytam az ezerszer látott dolgokat és a friss husikákra gyúrtam be magam, akik a megasztáros Kovácsovics Fruzsinát és Csézyt jelentették. Just-in-time érkeztem, de persze csúszda volt, így dekkolhattam vagy 20 percet, mire a kis Fru felmászhatott a s(z)ínpadra. Vicces kérdésemre Dugó a hangtechnikus jelezte hogy 3 csatorna jön csak, azaz két miki és egy gitár lesz mindaz, ami harsogni fog a falakból.   

Kicsi a lány, bolondos is a stílusa, de az ebből fakadó "szépség" mindenkit levesz a lábáról. Társa a tesója, aki gitározott és énekelgetett mellette + rutinosan kezelgette a változó helyzeteket és hugicáját, akiből szakmai szemmel nézve gyermekes bája mellé hiányzott az előadói rutinosság átható érzete.

Csézy ennek szöges ellentéte. Egy erős kisugárzasú nő, remek és kiforrott hanggal, megáldva előadói vénával jócskán melyet feltupírozott közvetlenséggel. Akkor indult meg bennem valami, amikor belekezdett Celine Dion I drove all Night cimű nótájába és nem csak ímmel-ámmal, hanem powerből nyomta. Álltam vele szemben vagy 4-5 méterről s behunyva szemem azt hittem hogy Las Vegasban vagyok és Celinet hallgatom. A Beatles féle Yesterdaynél is rátette rendesen a pontot az i-re, egyes futó popsztárocskák a bokájukat h*gyoznák le, ha ilyen hangjuk lehetne (tudjátok ssssenkiháziak kezében van a popszakma).

Elegáns szatén ruhában, hozzáillő cipőben, gyermekek között adta elő utolsó dalát, nyakába csimpaszkodva egy kislánnyal nem tudott a végén lemenni a színpadról, mert a kölykök elállták az útját, és hangosan VISSZÁztak, egyesek megtalálták a mikrofont és oda kurjongatták. Engem meggyőzött maximálisan.

ui: a kép nálam túéles, de valami miatt lekicsinyítve életlennek látszik. Érti a fene, szólni kéne egy informatikusnak!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.