augusztus 24, 2010 - bipbip

2010.08.25. 00:05

 Csak megjött, amit várt az ember! Hiába a kitartás meghozza a gyümölcsét, s ez talán a jövő szelét is jellemezheti. Ja igen, a tegnapi naphoz nem is írtam hogy ráeszméltem úgy nagyhirtelen pár dologra, mint pl az osztódás című projekt gyors határidejű megvalósítását igénylő helyzetekre....ehh, nem volt egy kellemes élmény.

 Ma korán csiripelt a telefon ébresztőt, félnyolckor már a kórháznál talált a harangzúgás.  De időben hazaestem s már reggel úgy indultam el itthonról, hogy tevékeny reggelem volt. Ezt a lendületet folytattam a cégnél is, így egész sok dolgot sikerült ott is helyrehoznom. Fincsi ebéd, bónusz édesség, meglepetés uzsi ((finom cserkészkolbász és nyelvzsibbasztó erőspaprika)), majd két betervezett meló következett. Az első nem sikerült, senki sem volt otthon, pedig másról szólt a fáma. A másik helyen kis szívás után sikerült egész gyorsan végeznem, majd következett egy jelentős szívás. Mivel a telefonom kicsit veszekedik mostanság a kihangosítószettemmel, elhatároztam hogy felfrissítem a firmwaret. Ember tervez, bluetooth meg szivat. Nem is akárhogyan. A lényeg hogy az állapot változatlan, mert egy dolog hiányzik a megvalósításhoz. Nade holnap is lesz egy nap, én azt mondom. Este összeütöttem az emailos és a papíralapú meghívót is, nomeg kicsit átgondoltam fejben a megnyitó teendőit. Ma egész lightos volt az allergiám, ami határozottan jobb hangulatot adott nekem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napifoto.blog.hu/api/trackback/id/tr122245298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása