augusztus 14, 2010 - furinap

2010.08.15. 02:01

 Tutira ismerős lehet a szitu nektek is, hogy vannak napok, amikor a tetteitekkel másokból teljesen más reakciót sikerül kiváltanatok, mint ami a logikus. Vagy ami az elvárható. De a konklúziót jobb volt most már végre leszűrni, és mostantól kőkeményen alkalmazni. Hiszen vannak olyan emberek, akikkel ha jót akarsz tenni, azt hiszik, rosszak s alantasok a szándékaid. Olyan kijelentő mondatokat tesznek, amiknek valóságtartalma igencsak minimális, de emberi gonoszkodásoldala jelentős. Kell ez? Bárkinek? Hát nekem nem, az biztos.

 A reggel remekül indult, időben beslattyogtam a céghez, ahol húzós nap várt ránk. Ügyfelek, gépek, problémák és gyors segítségek váltogatták egymást random módon. Nigger gépe is behasalt, jött pótalkatrészekért, a másik kollega meg figyelmeztetés ellenére kitépte a notimat a tápból, így elszállt mindenem. Persze a varázsszó elmaradt, s ez asszem megalapozta a nap további hangulatát. Fincsi ebéd, melyet a tegnapi ajándék friss termése egészített ki. Hiába, érdemes anyunak konyhai cuccot venni, hiszen úgy is mi "isszuk meg a levét" :)

 Az ebéd után jár egy kis szieszta, pár órát engedélyeztem magamnak, kicsit regenerálódni. Jót is tett, s az ébredés utáni első hír jó is volt: kis vacsira lettem hivatalos, melyet egy jó kis blökisétáltatással egészítettem ki. Jó volt a friss levegő, a természet és a csend lenémított telefonnal. Ismerős is volt + ismerős kutyája is, mely jó játszópajtásnak bizonyult Morzsinak. Visszafele jövet gyors bevásárlás az interspárban a fekapartihoz, majd cucc leadása és hazérkezés egy kis időre. A hibát elkövettem, bekapcsoltam a gépemet. A phértékem sikeresen megteremtődött, így inkább siettem a mítingre, ahol a két nigger és egy alkalmi játékos várakozott rám, éppen elkészülő pizzával. A fincsi sör még nem lett elég hideg, de az allergiám miatt nem is baj talán. Eldumálgattunk, ismét új információkkal gazdagodtam, mely kissé átalakított a a világképemet. Sebaj, a világ mindig változik. De hogy az emberek is, az talán nem normális dolog... A helyi pókerbajnokságban 3:0ra győztem, s belefáradva a napba hazaérkeztem, s mielőtt álomra hajtanám fejemet, írtam nektek, hogy legyen mit olvasgatnotok holnap is. Ugye, de jófej tudok lenni? ((( igen, ezzel is csak jót akarok tenni )))

A bejegyzés trackback címe:

https://napifoto.blog.hu/api/trackback/id/tr142222446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása