Máris belehúztam a pótlás alkalmába, bár közeli még a nap élménye, mégsem tudom hogy igazán mit is írjak. Hiszen eltel a nap, a munka apró szépségeivel minek is fárasszam a nagybecsű olvasóságot. A lényeg az, hogy első ébredésbeli gondolatom az volt, hogy egy tegnap éjjel elkészült remekművet eljuttassak a tulajdonosának. Annak, aki egyszer csúnyán kitolt velem és az akkori tettét (3 éve történt), a mai napig meg sem próbálta rendbetenni. Mindezek után nem esik nehezemre bevallani, hogy valójában másra való tekintettel tettem ezt csak meg, s az annó történteket még messze van hogy elfelejtsem.

 Mi is várható egy ilyen hajnal után? Való igaz az első csuklóból lőtt válasz: semmi jó. Ez be is jött, hiszen majd elfeledkeztem arról, hogy délelőtt 10re nyilatkozva igértem magamat. Pontban időben be is esett Szala és Szakcsi, akikkel kellemes diskurzust folytattunk a memóriákról, hang- és videókártyákról. Ezalatt utóbbi delikvens vad vakucsattogtatásba kezdett s így engem is jópárszor megfogott a digitális film...már félek is a végeredményétől :P

 Kapkodás tovább a délelőttben, majd a délutánban és kis késéssel kiesés egy külső kis munkára. Ügyfelemnél új kamerát kellett feldobnom egy másik helyre, mely nem várt kosszal járt. Optimistán érketem világos hacukában majd meglepetésemre a létra úgy megfogott, hogy anyu enyhe szörnyülködésekkel üdvözölt. Ezen aprócska dolog citromos sörbe fog kerülni nekem. A lényeg hogy megvan, idő előtt, s mindenki elégedett. Ugye mindenki elégedett? Köszönöm az őszinte igenlő válaszokat. Az este munkásan telt, az itthoni rendszer további pilérjeinek lerakásával, melynek egyik lényege az adatkáosz felszámolása volt Persze csak elkezdeni lehetett, mert jóval nagyobb falat egy párórás kis rendszerezésnél. Ekezdtem írni egy lsitát minden teendőröl, ami esembe jutott, s megfogadtam: minden nap 1 vagy 2-3-4-sok végére is fogok érni. Remélem jó sokáig ki fog tartani ez az önnön ígéretem.

A bejegyzés trackback címe:

https://napifoto.blog.hu/api/trackback/id/tr982215944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása