Reggek félkómásan kelni hajnaltájt nem túl jó dolog. Felvezetni a napot viszont egy pohár jó kakaóval és a Hupikék Törpikékkel utólagosan is jobb variációnak tűnt, hiszen egy halom fontos infőval gazdagodtam :) Kis reggeli kis kertészkedés, majd bolhapiac következett. A bolhán egy gyönyörű női, nyakbakasztós szív alakú órát vettem a gyűjteményembe valami potom pénzecskéért, majd a maradványos gurulósomat egy bontatlan vízmércére fecséreltem el. Végre lesz valami a segítségemre, amikor a képeket legközelebb fel kell tennem a falra.

 Ebéd finomság, el is fogyott midnen, így az előre kigondolt repetámat megbuktam. Ebéd után némi lazítás következett, majd készülődés, hiszen 5re Valkonyára van meghívásunk Patricktől, aki a burmai konyha rejtélyeivel fog bennünket megismertetni. Bár jelentős elvárásokkal érkeztem, le lettem nyűgözve. Előételként egy érdekes levest kaptunk, amiben finom friss forrázott zöldhajtások voltak egy kis csirkehúsleves alappal, ami persze nagyon messzeállt a magyar típusútól. A főétel két fajtát jelentett: elsőként a currys-kurkumás és egyéb, beazonosíthatatlan fűszereket magára rejlő csirkemellfilé darabokat kóstoltam meg, melynek az igai pikantériáját a beletett mentalevelek adták. Másik lehetőségként egy édes-savanyú szószban leledző disznócomb csíkokat fogyasztottunk, melyet karalábédarabok és apró gombák színesítettek. Az egésznek a keretét finom rizs és érdekesen dresszingelt és ecetelt saláta adta meg. Némi kellemes vörösbor tette fel az I-re a pontot, s be kell vallanom, én még a végén mindkét fogásból merítettem egy kis extra adagot. Valami isteni és egzotikus volt. Utólag sajnálom hogy nem vittem magammal fotóscuccot, így lemaradtok erről a élményről. Mivel Patrick angolul tud, a többiek magyarul, így volt alkalmam a szinkronfordítás szépségeit gyakorolni. Szembesültem is azzal, hogy a nagyelefánt a nem használt szavait gyönyörűen képes ám elfelejteni... Megnéztük a birtokot, s elbeszélgettünk az élet dolgairól, s többször is előkerült, hogy milyen megbízhatatlan emberek laknak kis hazánkban. A kerti melóra valahogy az emberek nem igazá hajlandóak, még akkor sem ha megfizetik őket. Patrick jópár embert "kipróbált", de az emberek második alkalomra általában már nem jöttek el. Nem is értjük, hogy miért. Hiszen jó pénzt kaptak volna, de úgy látszik, még egy munkanélkülinek is van olyan, hogy büdös munka. Talán tényleg jobb lenne, ha ahelyett hogy segélyekkel tömik a zsebüket és nevelik az efféle mentalitást inkább a pénzt munkáért elvet alkalmaznák. Talán akkor elindulnánk arrafele a szemlélet felé, mint ami a normális lenne, s pl Londonban az is: aki amit elvállal, azért nem kell aggódni a megrendelőnek, hiszen az ígért időre a munka elkészül. Nem lenne ez jobb idehaza is?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.