június 11, 2010 - itt a hétvége
2010.06.15. 22:52
Végre. Valamelyest vártam már hogy ez a nap következzen. De előbb egy kis szabadkozás: mostanság nemkcisit elmaradtam a bloggal, melynek az oka főként egyfajta fáradtságnak köszönhető, bár akad benne lustaság is nemkevés. De most, izé ma, bepótolok, amit csak tudok :)
A péntek mindig egy kemény futam, merthogy szélsőnap jelleggel működik. Bizti ti is mindent pénteken akartok elintézni, hiszen akkor egyfajta egészséges önelégültséggel lehettek a hétvégén. Magam is próbálkoztam, de azért nem alkottam maradandót ismételten. Este sietős fotós futkosásom volt. Balettos-kisgyerekes táncos est volt az első állomás, ahova kicsit késve érkeztem. Hatalmas hőség volt, az oldalajtók is tárva-nyitva voltak, hogy legyen egy kis levegő legalább.
Következő helyen épp ellenkezőleg. Czene Csabi verses estjén alig voltunk, s a levegő is teljesen megváltozott. Mintha azt éreztem volna, hogy az eső közeleg rohamléptekkel felém. Nem is maradt el a várt áldás: egy rövidke zápor frissítette fel a levegőt. Várt az otthon, s a pihenés.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.