ami fényLIK.

 Talán sokan emlékeztek rá, amikor hatalmas pozitív meglepődéssel karcoltam blogba, hogy a bankom olyan levelet küldött, hogy szorri, elszámoltunk valamit, kicsit többet vontunk le, amit kis idő múlva önként és dalolva visszatolunk a kedves ügyfél számlájára, hiszenhát mégiscsak ejnyebejnye, milyen dolog vót ez. Pici szívem egyből meghatódott és már-már hitem is támadt...de hálisten aztánmeg mégsem. Ugyanis az iGAZSÁG nem is odaát, hanem itten vanik. Hiszen kezembe esve a drága HVG éppen bőnyállal ecseteli, hogy a PSZÁF mekkorát odavágott a drága cibnek, hiszen egyoldalúan módosította az államilag maximalizált lakáshitelek kezelési költségét. Merthogy valami túlbrénsztormolt öltönyösbizniszarcnak eszébe jutott: nehogymá ne húzzuk le őket egy kicsit jobban, próbáljunk csak kiskapukat kutatni az állam által szabályozott szövegben. Szóvalhát, le van e írva valahol is, hogy nem módosíthatjuk a kezelési költséget. Háááát le. Nade...mondta valaki, hogy mi egyéb költség címszó alatt nem húzhatjuk le őket olyan módon, hogy egy aprócska százalékkal megnöveljük a kezelési költséget? Nem látom leírva: vigyarrant fel az elkövető szemei előtt néhány dollárjeles nagyteherbírású kőművesszatyi. Persze azt azért hozzá kell tennem, hogy anno nekem gyanús volt a dolog, hiszen mint matekből fix2es, simán ki tudtam számolni hogy mikor mennyi lesz a fizetendő éves kezelési költség, s meghökkenésemre mínuszba vándoroltam. Ráncoltam is a homlokomat, hogy bizti a hiba az én készülékemben van, s fel sem hívtam őket hogy mizu. Úgytűnik, valaki felhívta őket, aztán meg a PSZÁF nénibácsit, akik kivizsgálták a tényállást majd odacsaptak, ahogy kell. Persze én mint jólinformált, ezen tudás birtokában rákérdeztem a dolog mibenlétére, ahol a legfentebb említett levélalapú verzióval kenyereztek le. Na én meg felhomályosítottam őket a hávégé után szabadon, így meglepett arcok jöttek szembe a pultnál egyből. Köszönjük emese.

 Nembaj, legalább lehúztam a bankot egy kis lekvárral, ami jár ha megtakarításra adja az emberfia a fejét. Bár közben már kiderült, hogy a lekvárak olyan szinten folyékony halmazállapotúak, mint egy zacskó tejecske, és a bodzalekvár mint színében, mint ízében erősen hajaz a ribizlilekvárra. A gyártó valami Sokoro Kft meg a Sukuróra, ami újabb derültséget váltott ki okfejtésként a bankban.

 A nap csúcsa a masszír volt. Múltkor kicsit lágyabban kaptam, most asszem elég erősen, éreztem is kissé hogy ez már van olyan jó hogy fáj, de jól tudom: a jóért mindig szenvedni kell (egy kicsit). Nem baj, ha érzi az ember, akkor értelme van. Végülis ez a lényege, nem? A masszírt egy pohárka borral csillapítottam el, nomeg egy kellemes beszélgetéssel, melynek egyik mondatát idézném, mely kissé anyagias vonatkoztatású. "A pénz nem boldogít, de ha nincs pénzem, elébbé boldogtalan tudok lenni" :)

 Este a fáradtság a Fábry alatt ért véglegesen el. Néztem a soksok tehetséges rendőrt: egyikmásik táncolt, énekelt, súlytemelt. Nadehogy hogyan lehet összehasonlítani ezen produkciókat kb olyan jelleget kölcsönzött a dolgoknak, mintha dönteni kéne a cupákos körömpőkött és az háromnegyedes melltartószivacs között. Naugye?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.