Persze, hajnal van megint. Kelni kell, ébredni, embert okozni magamból. Menni kell, dolgozni kell, megoldani kell. Enni kell. Enni kell! Finom kapros tokányt, nyammm. Gondolkodni karácsonyi ajándékokon. Végigpörögni a délutánt. Hazajönni, mosogatni, majd készülődni. Félórát potyára várni, 20 perces késéssel indulni. JustInTime odaérni Keszthelyre. Ni-zést befejezni :)

 Szóval késve indulva-időben sikerült megérkezni Keszthelyre, ahova egy koncert fotózása miatt hozott a verdám. Pont egy hete amikor megnéztem a múltkori Horváth Gábor trió koncertet, majd a koncert után a weblapján felfigyeltem, hogy Szalóki Ágival Keszthelyre érkezik, ráadásul Karády Katalin emlékestre. Nos, ez ziccer volt, ki sem hagyható. A parkolás Keszthelyen nem túl egyszerű, bár a jövőben a piac helyén is parkolók lesznek állítólag, addig egy jó kis séta vezetett a parkoló és a Balaton Színház között.

Megérkezve gyors beilleszkedés a helyi körökbe: kapcsolattartó megkeresése, managmenttől engedélykérése, kis használati útmutató az ajtókhoz és kész, máris kezdődött a koncert. Ritka koncert, ahol 7 ember van fent a színpadon, persze ez remek hangzást biztosított. Zongora, bőgő, gitár, dob, saxofon és pozán. És persz a névadó, aki nélkül lehet hogy jazz este lett volna, s nem Karády est: Szalóki Ági. Ági nagyon egyszerűen és elegánsan öltözött: mélykék pántnélküli hosszú ruhában pompázott, mely kicsit távol esett a Karády féle kortól, de az előadáshoz s a helyhez is kellemesen passzolt. Kellemes hangja van, bár talán erre a feladatra túl "steril" is. Nem éreztem azt az átható Karády jelleget, azt a kissé "kiélt", enyhén rekedtes szenvedélytől és szenvedéstől áthatott hangot. Néha csak egy zongorakísérettel vagy egyszál gitárral is megállta a helyét, de a legkedvesebb rész a koncert végén következett, amikor kiült a színpad végére a visszataps után, s velünk dúdoltatta el a Szívemben titokban refrénjét. Bravo, remek volt. Elötte még olyant is csinált, hogy hívta táncba az embereket, s egy CDt ajánlott fel az első párnak, akik felmerészkednek a színpadra is. Bájos jelenség, megtapsolta őket nagy mosollyal az arcán. Afféle azt mondom, amit gondolok típusú, abszolút egyarcú embernek tűnt, bár nem beszélgettem vele, pedig a végén alkalmam lett volna rá. Inkább, ha már összefújt vele a szél a gitárvirtoúz Horváth Gáborral elegyedtem kis beszélgetésbe, hogy hol áll a zene, hol áll a kultúra jelenleg. Hogy fontos: az emberek előre ne tudják, de katarzison menjenek át az előadás során. Akár többször is, viszont amikor kijönnek, boldogabban jöjjenek ki, mint ahogy beléptek a koncertre. Ez szerinte a valódi hitvallása a zenésznek, a hangszerekkel, a zenével ezt kell elérniük. Mint ahogy számára nagyon jó volt kanizsán tényleg a hallgatóság között, s nem a kissé "elrekesztő" színpadon játszani. Na, ezt magyarázza bele bármelyik egynyári, gyorstalpalós popbrekkencs a dalaiba...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.