szeptember 12, 2009 - tervezőnap
2009.09.12. 23:16
Délelőtt meló, délután szieszta ... nomeg vásárolgatás, gondolkodás, függönyprojektelés félsikerrel. Holnapra tervben van kertrendezés és esetleg a sziklakert kialakítása. Ja, és közben volt egy Tóth Vera hakniparti is. Mindamellett, hogy bírom a csaj hangját, eléggé furán éreztem magamat a "koncerten". Ez sok mindennek köszönhető volt, pl annak is hogy elötte 10 perccel ébredtem fel, de akár másnak is. Talán a nem kiénekelt verssorok, a félvállról vett dalolászás, a közönséggel való túllebratyizás, roma nyelven szólongatás bennem egy kis világot borított össze. Énekelhetett volna bármit, a végeredményen nem sokat tudott volna változtatni. Meg lehet érteni hogy fontos a közönséggel való megfelelő kapcsolat kialakítása, de valahol mégis meg kell tartani az egylépéses távolságot, főként az azonulásban és a hangsúlyozásban, hiszen könnyen lehet hogy azzal hogy egyfajta csoport irányába túlzottan elhajlik, másokban alsóbbrendiségű érzéseket gerjeszt. Lesz ez még ígyse amondó vagyok.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.