január 23, 2010 - nice trip

2010.01.24. 03:04

Milyen nap kezdete lehet, amikor kb 2 órányi alvás után hajnali 5kor kelsz? Valóban: nemkicsit fárasztó, főleg hogy közel 24 óra talponlét és jópár, a minusz 7 fokban letalpalt kilométer után, hajnalban 3kor írom a blogot. Hogy miért is kellett hajnalban kelni? A válasz eccerű: a kapcsolatok építése érdekében szükséges néha a korai kelés, hiszen a kapcsolatok nem mindig helyben vannak. Sőt, nem mindig azonos országban, mint most is.

Történt ugyanis, hogy a csáktornyai fotóklub szíves invitálására érkeztünk a szomszéd országba, hogy kölcsönösen kellemesen gyümölcsöző kapcsolatot építhessünk ki velük, illetve a szintén meghívott lendvai és muraszombati fotóklubokkal. Lendvára időben érkeztünk, majd a reggeli folyékony télikabát (gyk: pálesz) bevételezése után indultunk tovább Cakovecbe, alias Csáktornyára. Itt ismerkedtünk meg a helyi fotóklub tagjaival, majd kis városnézés után az alkotásaikkal, melyből éppen kiállítás nyílt a a helyi művelődési házban. Eztán egy bányamúzeum, s a környékén található sörfőzde + almalékészítő + almachipsgyártó + páleszgyárt látogattuk meg, ahol a módunkban állt jópár kellemes nedűt megkóstolni. Itt ittam életem első nem teknokolízű páleszét.

 

 Egy testet is átmelegítő forró tea után indultunk tovább hogy meglátogassuk a híres Dráva folyót. A következő megálló egyfajta modern farm volt, ahol a vékony jéggel küszködő vadkacsákkal és egyéb állatságokkal szembesültünk. A következő megállóban két szépséges templom fogadott bennünket, majd utunk végállomásaként egy helyi kastélyban fogyasztottuk el vendéglátóink finom süteményét (többek között diós-csokis! bejglit és remek sörkiflit), mialatt megtekinthettük az arrafelé szokásos Vince napi hagyományokat, mint pl a szőlőtükékre helyezett kolbászok újborral való locsolását, mely a biztos elődegítése az elkövetkezendő szezon jó és megfelelő mennyiségű termésének. Kellemes elbeszélgetés, majd a jövő rövid megbeszélése: februárban a csáktornyaiak vendégei leszünk, míg áprilisban mi látjuk mindkét klubbot Kanizsán vendégül. A kirándulás a tervezett déluán három óra után, közel este 6kor fejeződött be. Fárasztó, de jó élményeket okozó nap volt. Hazaérve ebédelte, majd segítettem anyu kicsit rossz Honfoglalós statisztikájának javítását. Egy kis megbeszlés egy régi haverral, majd húzás a NiggerParty vol 2-be, ahol a már megszokott csapat várt. sajna az új játékos, kedves feleségünk nem jelent meg, melyet utólag is sajnálunk, bár hozzáteszem: azért elboldogultunk nélküle is. Kisnigga kicsit befáradt, bár bennem sem tudom mi tartja még most is a lelket. Jó éjt mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://napifoto.blog.hu/api/trackback/id/tr821696893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása